Ezzel a bejegyzéssel régóta készülök... máskor és máshol már többször nekifutottam, de valahogy sosem íródott meg. Pedig a téma, az egyik legjobb fesztivál, amin Spanyolországban részt vettem, még ha nem is éppen final feliz (happy end) lett a vége.

Ahogy Iratxe, spanyol barátnőm összefoglalta: „nekünk spanyoloknak nem sok minden kell, kaja, pia, meg zene, és ha ez ingyen van, az a legjobb”. Mikor visszakérdeztem, hogy ezt ugye csak az andalúzokra érti, mosolyogva felelte, hogy akkor azt is hozzá tette volna, hogy mindezt persze a tengerparton. Hát ezzel, aznapra meg is vitattuk az élet fontos dolgait.

Történt ez, 7 vagy 8 éve. Épp Sevillában éltem, és lakótársam Iratxe szólt, hogy a hétvégén nagy buli lesz Cádizba, menjünk le. Mint utóbb kiderült, gyakorlatilag egy gasztro fesztiválra invitált, ami egyben a híres cádizi téli Karnevál főpróbája is. „Erizá y Ostioná”, vagyis a Tengeri sün és Osztriga fesztivál, az év első nagy össznépi megmozdulása Andalúziában, amire több ezren érkeznek. A spanyoloknak úgy általában sem kell valami nagy indok egy fergeteges fieszta szervezéséhez, és ezúttal itt, az alkalom az, hogy két városi Peña tengeri sünnel, osztrigával, és persze sörrel vendégeli meg az embereket. Peña, amely baráti kört (asztaltársaság) jelent, a spanyol társadalmi élet fontos eleme, lehet szó flamencóról, karneválról vagy épp fociról, a lényeg, hogy a helyi kultúra ápolását szolgálja. A kis közösségek általában zárt körűek. Az összejöveteleik helyét szintén Peñáknak nevezik, amiknek 99%-ban egy tapas bár ad otthont.

A híres La Viña karneváli városnegyed, La Palma utcájában székelő Peña Erizo az, amely 1980-ban először, a karneváli előadásuk főpróbájára látogatókat tengeri sünre vendégeli meg. Idén (jan.22.), miközben a kihelyezett standon 650 kiló tengeri sün várta sorsát, az embereket szokás szerint az utcán előadott coplával (nép vagy műdal) szórakoztatták. Ezzel egy időben, a San Antón téren, a Peña El Molino 31. alkalommal várta vendégeit. Ők 500 kiló osztrigával, 250 kiló sült paprikával, 50 hordó sörrel és 360 üveg manzanilla borral készültek. Ezen a téren állítják fel a színpadot is, ahol tréfás dalokat előadó chirigota társaságok lépnek fel. A dalok szövege roppant cinikus hangvételű, az elmúlt év politikai, közéleti, városi -botrányait- dolgozzák fel. Pár éve, a Peña La Perla de Cádiz flamenco klub, ingyenes kékkagylóval (mejillones) szállt be a buliba.

San Antón tér

Chirigota előadás a karneváli városnegyedben

Cádiz városát szinte teljes egészében körbefogja a tenger, így az emberek egyik legfontosabb megélhetési forrása a horgászat. A friss hal, és a tenger gyümölcsei sosem hiányoznak az asztalról. Nem csak itt, hanem a környék kis falvaiban is mindenhol remek tengeri ételeket lehet kapni, nem beszélve arról, hogy szerintem itt találhatóak az ország legszebb strandjai is. Ha tengeri kajáról van szó, aláhúznám Rota, Puerto de Santa María, és Sanlúcar városát, ez utóbbinak fantasztikus halpiaca is van. Érdemes tudni, hogy januártól márciusig van az osztriga és a tengeri sün főszezonja. Ezekben a hónapokban, akárhol is látjuk ezeket az étlapon, nyugodtan meg lehet kóstolni.

Cádiz, Európa talán legrégibb városa

A katalánoknál is rendkívül népszerű a tengeri sün, viszont ők egy kicsit tovább gondolva, leginkább töltve készítik el. Az andalúzoknak erre „nincs idejük” és ők egész egyszerűen nyersen eszik meg. Különösebb konyhai előkészületeket sem alkalmaznak, a tüskék maradnak ott, ahová a természet megálmodta őket, és miután egy kés segítségével ketté nyitják, evés közben fokozottan vigyázni kell a tüskékre. Csak a belső piros „húsa”, a kocsonyás állagú ivarmirigye fogyasztható. Íze nagyon markáns és intenzív, szerintem ha valamivel, akkor ezzel definiálható a tenger íze. A tengeri sünt, már az ógörögök is bőségesen fogyasztották előételként, erre Arisztotelész feljegyzéseiben találtak rá. A rómaik már ecettel, petrezselyemmel és mentával ízesítik.

Langusta tartárral visszatöltött tengeri sün

A cádizi öbölben a Crassostrea-félék családjába tartozó osztrigák találhatóak meg a legnagyobb számban. Ezek az osztrigák gyengébb minőségűek a nívós éttermek által kedvelt Ostrea-féléknél, mivel kevésbé érzékenyek a tenger sótartalmára és a víz hőmérséklet ingadozására. Felnyitásához egy speciális osztrigabontó kést használnak, amivel a kagyló hegyesebb végénél a hermetikusan záródó mészburokba szúrnak, majd óvatosan körbe elvágják az összetartó izmokat. A kagylóhéjban lévő osztriga húst jégágyon tálalják, hogy tovább megőrizze frissességét, hiszen köztudott, hogy állottan komoly mérgezéshez vezethet. Általában citrom vagy zöld lime levét csepegtetnek rá, majd húsát a héjában lévő lével együtt, óvatosan kiszürcsölik. Az első tenyésztők az ógörögök halászok voltak, akik rájöttek, hogy a szabadon úszó osztrigalárvák könnyen megtelepszenek a széttört agyagedények tengerben úszó cserépdarabjain, és azokon ízletes osztrigává fejlődnek. Az I. századból fennmaradt híres ókori szakácskönyvben, Apicius, a Római Birodalom krónikása, osztriga receptekről, és hozzáillő mártásokról ír, sőt figyelmeztet romlékonyságára is. A friss osztriga olykor messziről került a rómaiak asztalára. Rabszolgák gyűjtötték Bretagne és Anglia partjainál, majd hóba ágyazva szállították az Alpokon keresztül Rómába.

Az „Erizá y Ostioná” fesztiválon olyan sok ember vesz részt, hogy lehetetlen, hogy mindenkinek jusson az ingyen kóstolóból. Ezért az élelmes halászok, aznapi zsákmányukat egy műanyag vödörből, vagy felállított kis kemping asztalokon lévő ládákból árulják az utcák járókelőinek. Iratxe barátaival, mi is ezeknél az árusoknál ettünk, mivel csak 1 euróba került 5 osztriga vagy tengeri sün, és a több méter hosszú sorba semmi kedvünk sem volt órákra beállni a kis adag kóstolóért. Nemcsak a Peñák előtt nem lehet egy gombostűt sem leejteni, de a város összes tapas bárja is tömve van, viszont cserébe, ami csak létezik egy tenger-gyümölcseit felvonultató palettán, az mind kapható, és ami a legfontosabb, megfizethető áron. Mi végül több cucuruchonyi (papírtölcsér) sült halat és rákot vettünk, amivel levonultunk a tengerpartra.

Vasárnap lévén, annak tudatában, hogy másnap munkanap, barátnőmmel visszaindultunk Sevillába. Igencsak estébe nyúlt már a nappal, és nemcsak az embereken volt látható, hanem a város utcáin is érezhető volt a fiesta előrehaladta. Az előző este esett száradó eső, és a párás tengeri levegőbe keveredő alkohol, pisi és marihuana szagfelhőbe burkolózó, hatalmas embertömegen kellett átpaszíroznunk magunkat a vasútállomás felé. Persze se perc alatt elfogott a rosszullét, de ekkor még nem sejtettem, hogy a gyomrom nem a bűzös tömeget nem bírja, hanem életem egyik legizgalmasabb ételmérgezésével állok szemben. Az albiba érve, fáradtságra hivatkozva egyből a szobámba vonultam. Az este további része, mit ne mondjak elég mozgalmas volt, de részletekbe nem mennék bele.

Iratxe és én, látogatóban a Jerezi boroknál

Lakótársam, Iratxe, aki ebből az egészből semmit sem érzékelt, másnap este aggódva hívott fel, mert ugyan megszokott volt, hogy túlóra miatt későn érek haza, de ezt már ő is sokalta. Ő a nappaliba, én a szobámba. Telefonba közöltem vele, hogy az ágyamban fekszek, miután a magas láztól hajnalban beájulva, csak most, az ő hívására ébredtem fel. Munkámból adódóan napközben többen is hívtak a cégtől, akikkel -mint utólag kiderült- állítólag nem valami tartalmas beszélgetést is folytattam, viszont én ebből semmire sem emlékszem. Iratxe egyből hívta a barátait, akiknek kutya bajuk sem volt, csupán fiúja José mondta azt, mintha ő is rosszul lett volna, de szerintem ezt csupán együttérzésből tette. Persze egyből a szegény osztrigákat és tengeri sünöket kiáltottuk ki bűnbaknak. Sosem fog biztosra kiderülni, hogy mi lehetett a ludas, de egy hét múlva a gyanúm az „pescado en adobo"ra terelődött. Ez az étel a mór gasztronómia öröksége, a kicsire vágott haldarabokat marokkói fűszerezésű citromlébenben pácolják, majd lisztbe forgatva, hirtelen bő olajban sütik ki. Az adobo az ominózus eset előtt az egyik kedvenc kajám volt, de egy hét múlva, mikor egy tapas bárba ezt kértem, az illatától is gombóccá szűkült gyomorral álltam tótágast, miközben gondolataimban újra, és újraéltem a fürdőszobai after party eseményeit. Az adobót azóta sem bírom megenni. Az erős fűszerezésű páclé képes elfedni a romlott hal  vagy rák szagát és ízét, most már tudom okosan.

A fiesta időpontja nem fix, a Karneválhoz igazodva január valamelyik utolsó vasárnapján tartják. A fentiek ellenére, mégis mindenkinek ajánlom, hogyha Andalúziában jár januárban, semmiféleképp ne hagyja ki ezt a gasztro fesztivált, és ha túléli akkor kérem jelezze nekem! :)

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!