Napkeleti Bölcsek érkezése

Spanyolországban január első hetében megáll az élet, lehetetlenség most bármiféle hivatalos ügyet is intézni, néhol ugyan bemennek dolgozni, de érdemi munka igazán sehol sem folyik. A még mindig tartó karácsonyi és újévi ünnepségsorozat ma este, Vízkereszt előestéjén tetőzik. Január 5-én, a folyamatos fiesta hazájában az év leglátványosabb parádéjára, a Háromkirályok, vagy ahogy jobban ismerjük a Napkeleti Bölcsek ünnepére készülődnek. Ma este óriási felvonulást tartanak az ország összes városában, ahova a Bölcsek annak rendje és módja szerint hatalmas és színes pompával érkeznek meg, és amitől mindenki szája egész biztos tátva marad.

reyes_magos.jpg

Gáspár, Menyhért és Boldizsár látványos menete nem csak remek szórakozás, hanem egyben a csokik, a cukorkák, és az apróbb ajándékok kánaánja is, amiket a felvonulók megállás nélkül zúdítanak az ujjongó gyerekekre (gyakorlatias felnőttek felfordított nyitott esernyőt tartanak a hulló cukrok alá). A felvonulást hangos muzsikaszó kíséri és persze a tűzijáték sem marad el. Talán ez az egyetlenegy nap az évben, amikor a parádé végeztével a gyerekek nem akarnak tovább őrjöngeni az utcákon, hanem kézen fogva vontatják haza szüleiket, hogy minél korábban álomba merüljenek, az elkapott cukorkákról álmodjanak és másnap végre kinyithassák a karácsonyi ajándékaikat.

A spanyol gyerekeknek nem szenteste érkezik az ajándék, a kívánságokkal teli leveleket a Napkeleti Bölcsekhez címzik, akik meglepetésekkel megpakolva csak ma este érkeznek , elvileg teveháton. Mivel ide a télapó sem jut el, (habár lassan kezdenek feltűnni a csokimikulások a boltok polcain) a rossz gyerekek ilyenkor kapják meg büntetésként a nekik járó fekete szenet, amely azért szerencséjükre mégiscsak cukorból készül.

reyes-carbon-3.jpg

Az utóbbi években, ugyan az ibéria félszigeten is kezd elterjedni a karácsonyfa díszítés, de a hagyományoknak megfelelően az ünnepekre otthon mindenki saját Betlehemet állít. Szintén szokás, hogy a nagy műgonddal építgetett biblia jelenetet, minden évben legalább egy aprósággal kell bővíteni. A betlehemi figurákat és kiegészítőket a karácsonyi vásárokban lehet beszerezni és elképesztő az, ahogy a spanyolok órákig válogatnak a több ezer figura közt, mire megtalálják a számukra tökéletest darabot.

madrid-mercadillos-navidad.jpg

Ezeknek a napoknak további elengedhetetlen tartozéka még a "Roscón de Reyes", ami általában citrommal vagy naranccsal ízesített kalács. A karika alakú sütemény, formájával emlékeztet a Háromkirályok koronájára, a tetején lévő kandírozott gyümölcsök pedig a korona drágaköveit helyettesítik. Érdekessége, hogy a tésztába több apró meglepetést sütnek bele. Mindenki lázasan várja, hogy mit rejteget a neki jutó süteményszelet, és ki találja meg ezek közül a király figuráját vagy az egy szem lóbabot. Akinek az első jut, örülhet, mert egy napig szimbolikusan ő lehet a „király” akinek minden kívánságát teljesíteni kell. Aki pedig lóbabra harap, az készítheti a pénztárcáját, mert a hagyomány szerint vagy kifizeti a kalács árát a házigazdának, vagy jövőre ő vásárolja meg a Roscónt. (itt olvashatsz a Háromkirályok kalácsának eredetéről és megtalálod a hagyományos receptjét is)

roscondereyes.jpg

A mai esti felvonulást több hétig tartó előkészületek előzik meg. Madrid és Barcelona, mint mindenben, természetesen ebben is évről-évre verseng egymással. A két nagyváros, egyenként, átlag 600-700 ezer eurót költ a fiesta megrendezésére. A felvonulás menetrendjét és útvonalát előre kihirdetik és a több órás rendezvényre óriási tömegek érkeznek. Az utcákon felsorakoztatott kordonok mögötti legjobb helyekért és a kihelyezett pódiumok székeiért bizony már kora délután harcba kell szállni. Negatív dolog, hogy a televíziós élő közvetítéseknek hála egyre több a támogatókkal rendelkező felvonuló kocsik száma, viszont pont az ő vastag pénztárcájuknak köszönhető, hogy az este folyamán, egyetlen városban akár több mint másfél millió darab cukorkát szórnak szét, a gyerekek nagy örömére.

De ne feledkezzünk meg a kisebb városokról sem. Már csak azért sem, mert ez a tradíció alig több mint 150 éve kezdődött egy alicantei kisvárosban. Krónikák szerint, 1866-ban Alcoy város lakói azért szerveztek körmenetet, hogy a szegény családok gyerekei számára ajándékot gyűjtsenek. Pár éven belül az egész országban elterjedt ez a szokás, mára pedig az egyik legnagyobb spanyol fiesta. A mai nap eseményei közül talán a leghíresebb az "Auto Sacramental" utcai színházi előadása, amit Santillana de Mar-ban, az északi Asturias tartomány egyik legszebb városában rendeznek. Még a Háromkirályok felvonulása előtt, a város különböző részein, összesen 8 jelenetben elevenedik meg ez a bibliai történet és a 2,5 órás élő színházi műsorhoz több mint 500 ember közreműködése szükséges. 

santillana_reyes.jpg

Több városba, hagyományosnak épp nem mondható, de rendkívül stílusos módon érkeznek meg a Napkeleti Bölcsek. A granadai Sierra Nevadán és a Pireneusokban síléceken, Camargoba kis repülőn, Gijónba helikopterrel, Zaragozába gyors vonattal, Pamplonába dromedárok hátán, Tenrifén villamossal és számos tenger parti városba pedig praktikusan hajóval.

Mégtöbb spanyolországi fiestákról, legendákról, történelemről, városokról és túrákról szóló bejegyzés a Spanyolban Otthon Facebook oldalán!