Spanyolország..., ahogy senki más nem mutatja meg Neked!

Spanyolban Otthon

A bikákat megölik, ugye? (18+)

Bikaviadalok kultúrája az állatkínzás és pénz árnyékában

2018. július 18. - kasa heni

Mint miden évben, idén is, július 14-én éjfélkor véget ért a világ egyik leghíresebb fesztiválja, a San Fermín. A bikafuttatásokról híres pamplónai ünnep, amikor akár életükkel is játszó emberek ezrei futnak felbőszült bikák előtt, és ami ezt követően bikaviadallal, és a bikák halálával zárul, nos, ennek a vértől cseppet sem mentes fiestának van egy sokkal emberibb arca is. (San Fermín emberibb arca)

Egy évvel ezelőtt ezekkel a sorokkal kezdtem egy blogbejegyzést, amiben bemutattam San Fermín eredetét, és a véres ünnep humánusabb oldalát. Noha a pamplónai fiesta 425 különféle vallási, kulturális és hagyományőrző eseménnyel várja az érdeklődőket, a világ jórészt a programok csupán azon 6%-ára figyel, amikben a bika a főszereplő.

5_aitor_garmendia.jpg

De az éremnek két oldala van. Nem lehet, és nem is szabad szemet hunyni a szenvedő állatok talán értelmetlen küzdelme és haláltusája felett, ami többnyire az állatok halálával végződik.

Míg a bikák elől futó emberek hősnek érzik magukat, addig azok megzavarodva menekülnek végzetük felé. Míg országszerte ezrek, kényelmes fotelekben ülve nézik a tévéközvetítés otthonukban, addig a bikák mögött egy ismeretlen aréna ajtaja záródik be. Míg az emberek szórakoznak, addig a bikák kínlódva vívják végig életük utolsó perceit. Míg a szünetekben, a nézők jóízűen falatozzák az otthonról hozott szendvicseiket, addig a soron következő bika egy korty vizet sem kap. Kenyeret és cirkuszt a népnek!?

4_aitor_garmendia.jpg

1_aitor_garmendia.jpg

Kultúra vagy állatkínzás? Ha kultúra, szabad-e pálcát törnünk felette? A fiesta támogatói takarózhatnak-e azzal, hogy szerintük a bikaviadal egy művészet, az ország szimbóluma és a spanyol hagyomány része? És ha állatkínzás, hol van az a határ, hogy beszüntessék? "A kínzás nem kultúra" - olvasható megannyi transzparensen a bikaviadalok elleni tüntetéseken. De mért nem tudják elérni céljaikat az állatvédők? Kinek milyen joga van az élethez, és kiket vagy miket védenek a jogszabályok?

Az országban számos tüntetést szerveznek, és állatvédők ezrei vonulnak az utcákra, akik kegyetlen és legalizált kínzásnak tartják a bikák nyilvános leölését. Véleményük szerint, inkább egy ódon, barbár gyakorlatról, mintsem hagyományról van szó, és a bikaviadal alapvetően nem szól másról, mint egy állat rituális lemészárlásáról a puszta szórakoztatás érdekében. A bika halála pedig hosszan elnyúló és fájdalmas, szükségtelenül kegyetlen. A tüntetéseken a félmeztelen aktivisták vérvörös festékkel bekenve, hátukba szimbolikusan dárdát döfve, fejükön papír-szarvakkal követelik, hogy az állam szigorítsa az állatvédelmi törvényeket, és az állatkínzás tartozzon a spanyol büntetőtörvénykönyv hatálya alá.

aktivistak.jpg

Ezzel szemben, a bikaviadalok népszerűsítésére egy nemzetközi tanács is alakult (International Council of Bullfighting –ICL), aminek célja a viadalok kulturális, gazdasági, társadalmi és edukációs értékeinek népszerűsítése, valamint a gyakorlatot védő törvények és egyezmények országos és nemzetközi szintű képviselete. Emellett hangsúlyozzák, hogy egy olyan hagyományról van szó, amelynek gyökerei legalább a római időkig nyúlnak vissza. A torreádorok képzettek, és az összes látványosság ellenére az állatokat kíméletes módon ölik le.

3_aitor_garmendia.jpg

2_aitor_garmendia.jpg

Az örökké rebellis Katalóniában 2012-ben betiltották a bikaviadalokat, amelyért számos civil szervezet hosszan küzdött. A politikai kérdésekben jellemzően egységet alkotó katalánok azonban a törvény beiktatásakor mégis kettészakadtak, és sokan úgy érezték, hogy nemzeti identitásuk egy részét törölték el azzal, hogy beszüntették a földjükön is 700 éves múlttal rendelkező hagyományt. Különösen összetett politikai és kulturális kérdés ez egy olyan tartományban, amelynek függetlenségi törekvései világszerte ismertek. És talán merő véletlen, hogy ezt követően Madridban, a spanyol törvényhozás felsőháza a spanyol nemzeti kulturális örökség részének nyilvánította a bikaviadalt? A törvény fő támogatója, Sebastian Ruíz szenátor, a szenátus előtt azzal érvelt, hogy a bikaviadal „a kiválóság nemzeti és népszerű művészeti formája, és egyúttal a spanyol társadalom fejlődésének alapjául is szolgál, mert munkahelyet teremt és fellendíti a gazdaságot.”

Megkérdőjelezhető-e Ruíz szavai egy ekkor gazdaságilag megroggyant, és európai szinten is negatív munkanélküliségi rekordokat döntögető országban (minden negyedik ember munkanélküli), ahol több városban is népszavazással döntöttek arról, hogy érintetlenül hagyják a költségvetésben a bikaviadalokra, fesztiválokra, és ünnepekre elkülönített összeget, és nem fordítja annak egy részét sem munkahelyteremtésre. Mért ragaszkodnak a spanyolok ehhez a fiestához olyannyira? Csupán a hagyomány miatt, avagy ami a Világot is mozgatja?

És a kulturális értékek pénzben mérhetők-e? 3550 millió euró. Ennyi pénzt mozgat meg évente ez a showbiznisz. 74 millió euro. Ennyi bevételt jelent a Feria de Toro egy hetes ünnepe Pamplóna városának. És 5000 euró. Ennyi egy 4 éves „toro bravo” ára, ha első kategóriás arénában küzd.

toro-herido-plaza-toros-sanfermines-tauromaquia.jpg

A spanyol napilapok szerint az ország városainak 70%-ban, azaz 5600 településen, évente 17000 olyan népünnepélyt rendeznek, amiknek központi eleme: a bika. Azonban a minisztérium, 2017-es hivatalos statisztikai adataiban csupán 1553 ilyen esemény szerepel (ebből 387 volt bikaviadal), ami 2000-el kevesebb a 10 évvel ezelőttiekhez képest. Jelentős különbségek a számok közt. Mégis volt hatása a krízisnek, vagy a spanyolok immár kevésbé preferálják az-e féle szórakozást? Vagy egészen máshol kell kapirgálni?

Az országban kicsit több mint 1300 jegyzett bikatenyésztő van, számuk az utóbbi 10 évben gyakorlatilag stagnál. De mi történik ebben a szektorban, ami annak ellenére sem csökken, hogy mindössze 300 tenyésztő bikái közül válogattak tavaly. A tenyésztők évek óta nehézségekről beszélnek, mint mondják az állatok az arénában „kiérdemelt” halál helyett, gyakran mészárszéken, közönséges vágómarhaként fejezik be pályafutásukat. Évente kb. 37000 arénaérett bika várja sorsát, amik közül küzdelemre 3300-at választanak ki. A krízis óta csökkenő viadalok, és a túltenyésztés miatt, alig lehet eladni a bikákat. A bikák a vágóhídon egyáltalán nem hoznak hasznot, egy állatért 550-600 eurót fizetnek. (A harci bikák húsa fogyasztásra valójában alig-alig alkalmas, mivel az állatok többnyire jóval idősebbek és izmosabbak a vágómarháknál.) Elenyésző összeg az állatok felnevelésének 4-5 ezer eurós költségéhez képest. És, ha sikerül is eladni 5000 euróért egy első kategóriás küzdelemre, a haszon akkor is nulla. Akkor mégis miből tartják fenn magukat?

Támogatás. Támogatás? Gazdasági elemzők szerint a tenyésztők bevételének 40% a támogatásokból folyik be. Míg a hivatalos adatok szerint, a viadalok száma csökkent, addig a támogatások száma jelentősen nőtt. Az 5 egyesületbe csoportosult tenyésztők, 400 ezer euro támogatást kapnak évente az államtól, és ehhez jön még a tartományi, illetve városi hozzájárulások is. Ezenfelül, 2011-ben az Eu, 72 millió euroval „szponzorálta” a toro bravo tenyésztőket. Nem túlzás-e, ez az összeg, annak tükrében, hogy az Agrárminisztériumhoz eljuttatott adatok szerint mindössze 26000 spanyol harci bika van lejelentve? De nem csak nekik, hanem másoknak is jutott egy kis segítség. Az Eu-tól további 129,6 millió, és különféle spanyol állami szervezetektől pedig plusz 500 millió euro érkezett direkt vagy indirekt módon. Nem túlzás-e, ez az összeg, annak tükrében, hogy az 1727 spanyol aréna csupán 25%-ában rendeznek viadalokat? A szituációt jól érzékelteti egy uniós képviselő mondata: „Úgy hiszem, Európa megmentette a Fiestát.

ap.jpg

ap2.jpg

De mit ér az egész egy másik fontos szereplő nélkül? Torreádorok... hivatás az életért, és hivatás a halálért. Spanyolországban jelenleg 825 ember hivatása ez. Ők azok, akik a 4 évnél idősebb harci bikák ellen kiállhatnak küzdeni. De kik is ők? Díszes ruhába öltözött pojácák, vagy rettenthetetlen hősök? Az elmúlt 10 évben a torreádorok száma 200-al nőtt. A országban 58 iskola várja a kis tanítványokat. 5000 növendékből, a legjobb esetben ha 25 fő végez. De ez még messzi van a sikertől és a csillogástól. 2017-ben a torreádorok csupán 20%-a állhatott ki a különböző kategóriás arénák homokos porondjára. Egy másod kategóriás aréna fellépésenként 3000 eurót kínál. Míg a harmad osztályt jelentő mobil arénákban "haknizva" mindössze 1000 euro a bér, cserébe viszont bizakodhatnak, hogy egyszercsak valaki felfedezi a köpenyt mozgató bal csuklójuk egy-egy megvillanását, ami majd továbbröpíti Őket az ismeretség felé. Híres torreádornak lenni továbbra is kiváltság, az első tízben lenni pedig felér a sztársággal, ami egyúttal belépő az elit zárt világába. Velük, a spanyol pletykamagazinok ugyanannyit foglalkoznak, mint a királyi család tagjaival, vagy, mint a leghíresebb focistákkal. És ők azok, akik viadalonként 120-240 ezer eurot is kérhetnek. És Ők azok, akik a bikákat megölik, ugye? De csakis Ők?

Fotok: Aitor Garmendia - fotográfus és az állatok jogaiért küzdő aktivista

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

A bejegyzés trackback címe:

https://spanyolbanotthon.blog.hu/api/trackback/id/tr9414113879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
!--Tradedoubler site verification 1264796 --> ¡Website de afiliado!