Spanyolban Otthon

2018.dec.12.
Írta: kasa heni 2 komment

Madrid látnivalók - 1. Casa de la Villa

Madridnak kétség kívül számos szimbolikus épülete van. A Metropolis, a Cibeles Postapalota, a Pékek háza a Plaza Mayor téren, a Királyi Palota, Bernabéu-stadion, a felhőkarcolók négyese vagy akár a Cervantes-szobor mögötti Edificio España, mind-mind útikönyvek címlapjára kívánkoznak. Ezen felül képzeletbeli listánkat nyugodtan kibővíthetjük még a Gran Vía és az Alcalá út Retiro parkig húzódó összes épületével, melyek közül jóformán bármelyiknek fix helye van a fővárosi képeslapokon.

Azonban majdnem biztos vagyok abban, hogy szinte senki fejében nem jelenik meg az az épület, amelynek sarkait a madridi építészetre oly jellemző, hegyben végződő palakő tornyok tesznek igazán különlegessé. A „madridi sisaktornyok” melyek, mint részletek teszik egységessé a főváros képét, és ami nyugodtan helyt is állhatna Madrid jelképei között, mint pl. a Maci vagy a Tío Pepe felirat a Puerta del Sol téren. Nem mellesleg, az épület, amire gondolok, a főváros történetének egyik legfontosabb terét uralja.

plaza_de_la_villa.jpg

Még azt is megkockáztatom, hogy vannak olyanok, akik simán elsétálnak mellette, anélkül, hogy tekintetüket egy kicsit is felemelnék az üzletek kirakatairól. Pedig, ez a takaros, gyalogosoknak fenntartott terecske a XV-XVII. századi madridi építészet szabadtéri múzeuma. Az „álljunk meg egy fotóra” turisták, pedig általában mit sem sejtenek abból, hogy Madrid egyetlen középkori terén álldogálnak, és hogy itt található a főváros legrégebbi polgári célú épülete, a Casa de los Lujanes, amelynek szabályos négyzet alapú, mór stílusú boltíveket rejtő tornya még azelőtt épült (1472) mielőtt Madrid fővárosi rangot nem kapott (1561) volna.

Lehet, hogy ez az egész annak köszönhető, hogy a Plaza de la Villa teret körülölelő három gyönyörű épület közül, egyik sincs nyitva a publikum számára. A tér legfőbb díszét, a barokk „Városházát” immár 8 éve tartják zárva az esetleges kíváncsiskodók előtt, pedig a már kívülről is ígéretes épület, bizonyára belül is hozza az elvárt szintet, főleg ha figyelembe vesszük azt a várostörténeti pluszt, hogy közel 400 éven át e falak közt rendezték Madrid ügyes-bajos dolgait.

A napjainkban látható Casa de la Villa helyén, egykor Vallecerrato márki palotája állt, amelyet a főúr halála után, 1615-ben Madrid megvásárolt. IV. Fülöp spanyol király ekkor érezte úgy, hogy eljött az ideje, hogy a fővárosnak saját Városháza legyen, mivel ezeddig a szintén e téren álló San Salvador templomban gyűlésezett a Tanács. (A templomot 1843-ban rombolták le). Az új épület tervezésével a királyi udvar főépítészét, Juan Gómez de Mora-t bízták meg, és a király által 1629-ben jóváhagyott tervek megvalósítását mindössze 1640-ben kezdték el. Az építéséhez vörös téglát, és a guadarramai hegyekből hozott gránitköveket használták, csakúgy, mint később pl. a Királyi Palotához, vagy az Almudena Katedrálishoz.

img_20181126_101748.jpg

Juan de Mora, fő művét, a Plaza Mayor-t igen, viszont a Casa de la Villát már nem láthatta befejezve. Halála után, 1648-ban a munkálatok felügyeletét José de Villareal vette át, aki nagyvonalakban hű maradt de Mora elképzeléseihez, azonban az egész épületet egy belső patio köré rendezte. Az építkezés lassan haladt, és csak 48 évnyi munka után, 1696-ban avatták fel az új Városházát. Karakteres erkélyét (Calle Mayor utca frontján) pedig, csak még később, a XVIII. században, a Prado múzeum tervezője, Juan de Villanueva építette hozzá, egyetlen egy céllal, mégpedig, hogy a királyi család innen tekinthesse meg az úrnapi körmenetet (Corpus Christi).

img_20181126_101837.jpg

Amellett pedig, hogy a városi Tanács új épülete lett, még egy plusz funkciót is betöltött, ugyanis itt kapott helyet a város börtöne is. El tudjuk képzelni? Ugyanazon kapun vonultak be a politikusok és a bűnözök… akiket aztán csak egy fal választott el egymástól… „vagy még talán annyi sem?" ;)

img_7525_2.jpg

Az épület régóta tartó zárvatartásnak több oka is van. Az első, hogy a Casa de la Villa 2011 óta már nem ad otthont a városi tanács gyűléseinek. Az új Városháza a rendkívül impozáns Placio de Cibeles épületének egy részében található. Még mielőtt elkezdték a hivatalok átköltöztetését – ami röpke 5 évbe telt – már előtte megszüntették azt a hetente egyszeri, hétfő délutáni alkalmat, amikor lehetőség adódott bárki számára, hogy szétnézzen benn is. A másik pedig, hogy „az üresen” maradt épületet előbb felújították, majd többszöri nekirugaszkodás után sem sikerült egyik projektet sem véghez vinni, miszerint városi múzeumként működne tovább.

madridi_setak_portada_blog_1.jpg

Majd 2018. december 1-én, 8 év után először, végre tartottak egy „nyitott kapukat”. Ugyan egy nap erejéig, és csupán az utolsó pillanatban hirdették meg, de akik időben észrevették, és kihasználták az alkalmat, azok biztos, hogy nem távoztak csalódottan. Tehát, így jutottam be én is, és mostmár biztosra kijelenthetem, hogy nagy kár, hogy nem lehet itt szájat tátani nap, mint nap. A körbevezetés egy szűk óráig tartott. De ez nem jelentette azt, hogy egy rakat termen kellett volna átrohanni, ami végén csak egy pipa lenne a madridi látnivalók listáján. A rövid séta, majdhogynem giccsesbe hajló díszítésekkel volt végig kísérve, ám épp kellemesen megemészthető mennyiségben, de ami a legfontosabb, abszolút élvezhető volt.

mariblanca.png

„Mariblanca” 1625-ben érkezett Itáliából, 4 másik mitológiai témájú szoborral együtt. Ezek közül Venusz Istennője, egy kút koronájaként 1630 és 1838 között uralta a Puerta del Sol teret. Ezután vándorszoborként jópárszor költözött - többek között megjárta a Retiro parkot is - majd utolsó köztéri állomásán, a Recoletos sétányon vandálok áldozata lett. A helyreállított szobor 1980 óta fogadja az előcsarnokba belépőket. A hamarosan 400. szülinapját ünneplő Mariblanca nevét Madrid népétől kapta, mivel a városlakóknak fogalmuk sem volt, hogy a szobor Venuszt ábrázolja. Ha valaki pedig nagyon figyelmesen járja a várost, és nem csak a Macira koncentrál a Puerta del Sol téren, akkor könnyen felfedezheti a szobor replikáját, amely a térről nyíló Calle del Arenal utca bejáratánál van, és ha még jobban szemfülesek vagyunk, akkor az itt lévő utcanévtáblán láthatjuk az ezen a helyen lévő közkút régi képét is.

Az előcsarnokból felvezető lépcsőn a Goya-szalonban értünk, amely régen a Nagy Fogadóterem volt. Legfőbb éke, Goya Madrid városának allegóriája című festménye, melynek ma már csak a másolatát láthatjuk itt, mivel az eredetit a város történeti múzeumában (Museo de Historia de Madrid) állították ki. A képen Madrid városát, mint női alakot ábrázolta a festő, aki a város címerpajzsán támaszkodik, bal kezével pedig „2 de mayo” feliratra mutat. Ez, az 1808. május 2. történelmi eseményre utal, amikor is a napóleoni hadseregek megszállják Madridot. Érdekessége, hogy ebben az ovális képkeretbe eredetileg Bonaparte József arcképét festette Goya, akit 1809-ben kért fel a Tanács, hogy a hagyományokhoz híven legyen egy festmény az új spanyol királyról is. Mikor Wellington hercege 1813-as vitoriai csatában vereséget mér Napóleon seregére – Arthur Wellesley ezután kapta meg a hercegi címet – József arcképét Goya átfesti, és ekkor a „Constitución” vagyis az Alkotmány szó kerül a képre. Majd újabb javítások következnek. 1815-ben VII. Ferdinánd ül már a spanyol trónon, tehát ezúttal az Ő arcképe kerül az ovális keretbe, majd 1820-ban ismét a Constitución, emlékezve az 1812-es cadizi alkotmányra, amit 3 év múlva megint VII. Ferdinánd képre cserélnek. Majd végezetül, ugyan már nem Goya ecsetvonásaival, 1872-ben kerül fel a „2 de mayo” felirat, ami emlékeztet a spanyol nép franciák elleni lázadás kezdetére Madridban.

Majd még két gyönyörű terem van. A Patio de Cristal, vagyis az Üvegterem, melyet 1648-ban José de Villareal tervezett. A nyitott patio a XIX. században kapott egy festett üvegkupolát, hogy ennek köszönhetően ez a rész is bármikor használható legyen az időjárási körülményektől függetlenül. A legszebb része az épületnek a Plenáris ülésterem, vagy más néven Oszlopterem, ami az új Városháza legelőször befejezett része (1692). Nagyon ritka eseteben, még a mai napig tartanak itt gyűlést a Tanácstagok. 

Míg bejártuk ezt a pár termet, közben bőven volt idő jól szemügyre venni mindent, és még az is belefért, hogy két spanyol señora kihasználja ezt a különleges és egyedülálló alkalmat, és közvetítsék aggodalmaikat, a látogatókat fogadó Városi Tanács pár tagja felé. Természetesen mindkettő eget rengető probléma volt, és én teljes együttérzéssel voltam feléjük. A lendületes felszólalások után kitörő tapsviharból pedig arra lehetett következtetni, hogy igenis Madrid népének, történelmének, és kultúrájának védelmére került itt sor.

Az első panasz arra érkezett, hogy felháborító, amit a Városháza tavaly művelni merészelt. (Előljáróban ehhez tudni kell, hogy szokatlan módon Madrid város Szentségtartója nem az egyház, hanem a Városháza tulajdonában van, amit szintén ezek a falak őriznek.) A Szentségtartót a város köteles kölcsönadni évente egy napra a Corpus Cristi körmenetre, amit tavaly a szakadó esőre hivatkozva nem tettek meg. Így az összegyűlt tömeg, köztük Señora1 is, teljesen feleslegesen ázott szét, hiszen az nem hagyta el a Casa de la Villa épületét, aminek mellesleg, Señora1 szerint semmi baja nem lett volna ha egy kicsit éri a víz. Márpedig jobb, ha a Tanács tudomásul veszi, hogy a 161 kiló ezüstből készült remekmű a madridi nép tulajdona, mivel 1565-ban a lakók finanszírozták elkészítését, miután az akkor még épphogy fővárosi rangot kapott Madridnak nemhogy Szentségtartója, de még Katedrálisa sem volt. Ez utóbbira is kitért egy rövid szösszenet erejéig, hiszen hallatlan, hogy Madridnak nem volt "normális" Katedrálisa egészen 1993-ig. 

custodia.png

A másodikként felszólaló nő (Señora2), ha lehet még nagyobb vehemenciával kérte számon, hogy mi az, hogy idén nem állítottak Betlehemet a Cibeles Palotában, ami madridi karácsonyi tradíció. A teremben jelenlévő spanyolok pedig nem várt mód ellenkeztek, és bizonygatták a misztikus Betlehem létezését. Erre jött is az erős válasz Señora2-tól, miszerint na jó, de több, mint közönséges amit ott műveltek. Ekkor már a Tanács tagjai is meg mertek szólalni, mondván, hogy az két különböző dolog, hogy nincs Betlehem, vagy hogy ez éppenséggel valakinek nem tetszik. Señora2 erre csak annyit felelt, hogy szégyen amit ott van, és ha nem képesek egy tisztességes Betlehem felállítására, akkor inkább ne is csináljanak semmit.

Csak remélni tudom, hogy a két Señora a látogatás óta nyugodtan alszik, és azt is, hogy a jövőben hamarosan megnyitják a Casa de la Villa épületét a látogatók előtt, és minden Madridba utazó láthatja a régi Városházát belülről is. Addig is pedig, ha arra járunk, feltételen álljunk meg egy pár percre, és élvezzük itt is egy kicsit a madridi városlátogatásunkat. 

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a Facebook oldalamra!

Spanyolországi utazásért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

2018.aug.06.
Írta: kasa heni Szólj hozzá!

400 éves a madridi Plaza Mayor

Plaza Mayor - Madrid 129 x 94 méteres, szabályos alakú Főterét, minden oldalról szorosan, árkádos épületsor öleli körbe. A 118 darab árkádív alatt hangulatos kávézók, és éttermek váltják egymást, teraszaikon az év minden napján teltház van. A 68 épület 3 emeletét összesen 237 erkély uralja, ahonnan a spanyolok immár 400 éve figyelhetik a főváros legfontosabb eseményeit. Története azonban még ennél is régebre, egészen a középkorig nyúlik vissza.

plaza-mayor-madrid_1.jpg

A Plaza Mayor ma Madrid szívében található, helyén egykor egy kiszáradt tó medre volt, ahol utcai árusok gyűltek össze. Ekkor még Villa de Madrid csupán egy szimpla mezővárosnak számított, és a város védőfalain kívül eső piacteret fekvéséről nevezték el Plaza de Arrabal-nak, vagyis „Külvárosi térnek”.

1561-ben, miután II. Fülöp fővárosi rangot adott Madridnak, a Plaza de Arrabali piac a környék egyik legfontosabb kereskedő központjává vált. Előnyös földrajzi fekvése további növekedéssel hozott, hisz a Spanyolországot átszelő kereskedelmi utak nagy része itt kereszteződött. Még ugyanebben az évben, a nagy forgalom, és a kereskedelem szabályozását felügyelők számára megépítették a Főtér első tornácos házait. 1580-ban II. Fülöp elérkezettnek látta az időt, hogy a Királyi Udvar kincstárának bevételét ezáltal is szaporítsa. Lebontatta a városfalat, így a piactér a városhatárain belülre került, és a tér alapos megreformálása után, joggal adóztathatta meg a kereskedőket és az utcai árusokat. 

madrid_blog_sin_marco_500.jpg

A tervek elkészítésével Juan de Herrera reneszánsz építészmestert bízta meg, akinek irányítása alatt azonnal el is kezdődtek a munkálatok. A tér első épülete, a mai napig emblematikus „Casa de la Panadería”, vagyis a Pékségek Háza. A gyorsan elkezdett építkezést, politikai, és pénzügyi nehézségek miatt még gyorsabban le is állították, és folytatását újra és újra elhalasztották. Majd a király halála (1598) után, fia, III. Fülöp leporolta a terveket, és a munkák befejezésével Juan de Gómez Mora-t bízza meg, aki 1617. december 2-án rakja le a tér első kövét, ugyan a valódi munkálatok csak két évvel később kezdik el.

plano_original_juan_gomez_de_mora_1617_archivo_historico_da_la_villa.jpg

Juan Gómez de Mora eredeti tervei - 1617

A befejezett Főtér a Herrera-stílus legszebb példája lett. A teljesen zárt tér, árkádos és többemeletes épületsor tömör képét csak a jellegzetesen madridi, hegyes sisakú tornyok törik meg. A „tér átadásával”, az egykor külvárosi kispiacból az ország legnagyobb, 50.000 nézőt befogadó szabadtéri színpadává változott. A szerencsés tulajdonosok pedig jelentős bevételhez juthattak a bérbeadható erkélyek révén. És látnivaló mindig akadt!

1620-ban itt avatták szentté Izidort, majd még ugyanebben az évben Calderón márki lefejezését nézhette végig a tömeg. 1622-ben ismét szentté avatásra (Loyolai Szent Ignác) gyűltek össze az országból idesereglett emberek, majd újabb nyílvános kivégzések következtek. A spanyol inkvizíció évszázadokon át adott munkát hóhérainak, összesen 32 autódafét rendeztek a téren.

Több alkalommal szórakoztatták a nagyérdeműt bikaviadalokkal is. Az első ilyen esemény épp Madrid patrónusának, Izidor szentté avatásán történt, ami azért is bírt nagy jelentőséggel, hisz az országban, a Plaza Mayoron tartottak először olyan viadalt, amelyen a köznép is részt vehetett. Ez idáig a corrida de toros-on való megjelenés csupán a nemesek kiváltsága volt, és amely szokás, a nagyobb ünnepek kivételével egészen a XVIII. századig tartotta magát. A téren az utolsó bikaviadalt 1846-ban, II. Izabella spanyol királynő esküvője alkalmával rendezték.

Természetesen kevésbé hátborzongató események színhelye is volt a Plaza Mayor. Többek közt királyi ünnepségek, lovagi tornák, népi felvonulások, és számos színdarabokat is mutattak itt be. Hogy az előadásokon és az ünnepségeken a királyi család kényelmét biztosítsák, a XVIII. század végén átépítették a tér északi oldalán lévő 27. számot viselő Casa de Panadería (Pékek háza) erkélyét, amelynek első emeletén szalonokat és fogadótermeket alakítottak ki.

plaza_mayor_5.jpg

A Plaza Mayor szintén szimbolikus eleme, a tágas tér közepén 1848-ban felállított III. Fülöp lovas szobra, amely két itáliai művész nagyszerű alkotása, és amit Cosimo de’Medici firenzei herceg ajándékozott a spanyol királynak. A szobor több viszontagságon is keresztül ment az évek alatt, hisz például a spanyol polgárháború ideje alatt 3 évig a város szemétdombját „díszítetté”, miután 1931-ben a forradalmi tömeg eltávolított helyéről.

plaza-mayor-1931.jpg

A Főtér 400 éves története során 3 nagy tűzvészt élt túl (1631, 1670, 1790). Az utolsó eset után Juan de la Villanueva építész irányította a restaurálási munkákat, aki a teret körülvevő épületek magasságát ötről három szintre csökkentette, valamint lezárta a tér sarkait, ahova nagyobb méretű árkádokat épített. Majd a '60-as években a Plaza Mayort végleg lezárták a közúti forgalom elől, és egy föld alatti, 650 férőhelyes parkolót alakítottak ki. Az utolsó nagy „vérfrissítés” Carlos Franco falfestménye volt, a Casa de las Panaderías épületén. A mitológiai jellegű ábrázolásoknak köszönhetően, a tér rendkívül impozáns lett, és ami ma Madrid egyik legfontosabb látnivalója.

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

2018.júl.18.
Írta: kasa heni Szólj hozzá!

A bikákat megölik, ugye? (18+)

Mint miden évben, idén is, július 14-én éjfélkor véget ért a világ egyik leghíresebb fesztiválja, a San Fermín. A bikafuttatásokról híres pamplónai ünnep, amikor akár életükkel is játszó emberek ezrei futnak felbőszült bikák előtt, és ami ezt követően bikaviadallal, és a bikák halálával zárul, nos, ennek a vértől cseppet sem mentes fiestának van egy sokkal emberibb arca is. (San Fermín emberibb arca)

Egy évvel ezelőtt ezekkel a sorokkal kezdtem egy blogbejegyzést, amiben bemutattam San Fermín eredetét, és a véres ünnep humánusabb oldalát. Noha a pamplónai fiesta 425 különféle vallási, kulturális és hagyományőrző eseménnyel várja az érdeklődőket, a világ jórészt a programok csupán azon 6%-ára figyel, amikben a bika a főszereplő.

5_aitor_garmendia.jpg

De az éremnek két oldala van. Nem lehet, és nem is szabad szemet hunyni a szenvedő állatok talán értelmetlen küzdelme és haláltusája felett, ami többnyire az állatok halálával végződik.

Míg a bikák elől futó emberek hősnek érzik magukat, addig azok megzavarodva menekülnek végzetük felé. Míg országszerte ezrek, kényelmes fotelekben ülve nézik a tévéközvetítés otthonukban, addig a bikák mögött egy ismeretlen aréna ajtaja záródik be. Míg az emberek szórakoznak, addig a bikák kínlódva vívják végig életük utolsó perceit. Míg a szünetekben, a nézők jóízűen falatozzák az otthonról hozott szendvicseiket, addig a soron következő bika egy korty vizet sem kap. Kenyeret és cirkuszt a népnek!?

4_aitor_garmendia.jpg

1_aitor_garmendia.jpg

Kultúra vagy állatkínzás? Ha kultúra, szabad-e pálcát törnünk felette? A fiesta támogatói takarózhatnak-e azzal, hogy szerintük a bikaviadal egy művészet, az ország szimbóluma és a spanyol hagyomány része? És ha állatkínzás, hol van az a határ, hogy beszüntessék? "A kínzás nem kultúra" - olvasható megannyi transzparensen a bikaviadalok elleni tüntetéseken. De mért nem tudják elérni céljaikat az állatvédők? Kinek milyen joga van az élethez, és kiket vagy miket védenek a jogszabályok?

Az országban számos tüntetést szerveznek, és állatvédők ezrei vonulnak az utcákra, akik kegyetlen és legalizált kínzásnak tartják a bikák nyilvános leölését. Véleményük szerint, inkább egy ódon, barbár gyakorlatról, mintsem hagyományról van szó, és a bikaviadal alapvetően nem szól másról, mint egy állat rituális lemészárlásáról a puszta szórakoztatás érdekében. A bika halála pedig hosszan elnyúló és fájdalmas, szükségtelenül kegyetlen. A tüntetéseken a félmeztelen aktivisták vérvörös festékkel bekenve, hátukba szimbolikusan dárdát döfve, fejükön papír-szarvakkal követelik, hogy az állam szigorítsa az állatvédelmi törvényeket, és az állatkínzás tartozzon a spanyol büntetőtörvénykönyv hatálya alá.

aktivistak.jpg

Ezzel szemben, a bikaviadalok népszerűsítésére egy nemzetközi tanács is alakult (International Council of Bullfighting –ICL), aminek célja a viadalok kulturális, gazdasági, társadalmi és edukációs értékeinek népszerűsítése, valamint a gyakorlatot védő törvények és egyezmények országos és nemzetközi szintű képviselete. Emellett hangsúlyozzák, hogy egy olyan hagyományról van szó, amelynek gyökerei legalább a római időkig nyúlnak vissza. A torreádorok képzettek, és az összes látványosság ellenére az állatokat kíméletes módon ölik le.

3_aitor_garmendia.jpg

2_aitor_garmendia.jpg

Az örökké rebellis Katalóniában 2012-ben betiltották a bikaviadalokat, amelyért számos civil szervezet hosszan küzdött. A politikai kérdésekben jellemzően egységet alkotó katalánok azonban a törvény beiktatásakor mégis kettészakadtak, és sokan úgy érezték, hogy nemzeti identitásuk egy részét törölték el azzal, hogy beszüntették a földjükön is 700 éves múlttal rendelkező hagyományt. Különösen összetett politikai és kulturális kérdés ez egy olyan tartományban, amelynek függetlenségi törekvései világszerte ismertek. És talán merő véletlen, hogy ezt követően Madridban, a spanyol törvényhozás felsőháza a spanyol nemzeti kulturális örökség részének nyilvánította a bikaviadalt? A törvény fő támogatója, Sebastian Ruíz szenátor, a szenátus előtt azzal érvelt, hogy a bikaviadal „a kiválóság nemzeti és népszerű művészeti formája, és egyúttal a spanyol társadalom fejlődésének alapjául is szolgál, mert munkahelyet teremt és fellendíti a gazdaságot.”

Megkérdőjelezhető-e Ruíz szavai egy ekkor gazdaságilag megroggyant, és európai szinten is negatív munkanélküliségi rekordokat döntögető országban (minden negyedik ember munkanélküli), ahol több városban is népszavazással döntöttek arról, hogy érintetlenül hagyják a költségvetésben a bikaviadalokra, fesztiválokra, és ünnepekre elkülönített összeget, és nem fordítja annak egy részét sem munkahelyteremtésre. Mért ragaszkodnak a spanyolok ehhez a fiestához olyannyira? Csupán a hagyomány miatt, avagy ami a Világot is mozgatja?

És a kulturális értékek pénzben mérhetők-e? 3550 millió euró. Ennyi pénzt mozgat meg évente ez a showbiznisz. 74 millió euro. Ennyi bevételt jelent a Feria de Toro egy hetes ünnepe Pamplóna városának. És 5000 euró. Ennyi egy 4 éves „toro bravo” ára, ha első kategóriás arénában küzd.

toro-herido-plaza-toros-sanfermines-tauromaquia.jpg

A spanyol napilapok szerint az ország városainak 70%-ban, azaz 5600 településen, évente 17000 olyan népünnepélyt rendeznek, amiknek központi eleme: a bika. Azonban a minisztérium, 2017-es hivatalos statisztikai adataiban csupán 1553 ilyen esemény szerepel (ebből 387 volt bikaviadal), ami 2000-el kevesebb a 10 évvel ezelőttiekhez képest. Jelentős különbségek a számok közt. Mégis volt hatása a krízisnek, vagy a spanyolok immár kevésbé preferálják az-e féle szórakozást? Vagy egészen máshol kell kapirgálni?

Az országban kicsit több mint 1300 jegyzett bikatenyésztő van, számuk az utóbbi 10 évben gyakorlatilag stagnál. De mi történik ebben a szektorban, ami annak ellenére sem csökken, hogy mindössze 300 tenyésztő bikái közül válogattak tavaly. A tenyésztők évek óta nehézségekről beszélnek, mint mondják az állatok az arénában „kiérdemelt” halál helyett, gyakran mészárszéken, közönséges vágómarhaként fejezik be pályafutásukat. Évente kb. 37000 arénaérett bika várja sorsát, amik közül küzdelemre 3300-at választanak ki. A krízis óta csökkenő viadalok, és a túltenyésztés miatt, alig lehet eladni a bikákat. A bikák a vágóhídon egyáltalán nem hoznak hasznot, egy állatért 550-600 eurót fizetnek. (A harci bikák húsa fogyasztásra valójában alig-alig alkalmas, mivel az állatok többnyire jóval idősebbek és izmosabbak a vágómarháknál.) Elenyésző összeg az állatok felnevelésének 4-5 ezer eurós költségéhez képest. És, ha sikerül is eladni 5000 euróért egy első kategóriás küzdelemre, a haszon akkor is nulla. Akkor mégis miből tartják fenn magukat?

Támogatás. Támogatás? Gazdasági elemzők szerint a tenyésztők bevételének 40% a támogatásokból folyik be. Míg a hivatalos adatok szerint, a viadalok száma csökkent, addig a támogatások száma jelentősen nőtt. Az 5 egyesületbe csoportosult tenyésztők, 400 ezer euro támogatást kapnak évente az államtól, és ehhez jön még a tartományi, illetve városi hozzájárulások is. Ezenfelül, 2011-ben az Eu, 72 millió euroval „szponzorálta” a toro bravo tenyésztőket. Nem túlzás-e, ez az összeg, annak tükrében, hogy az Agrárminisztériumhoz eljuttatott adatok szerint mindössze 26000 spanyol harci bika van lejelentve? De nem csak nekik, hanem másoknak is jutott egy kis segítség. Az Eu-tól további 129,6 millió, és különféle spanyol állami szervezetektől pedig plusz 500 millió euro érkezett direkt vagy indirekt módon. Nem túlzás-e, ez az összeg, annak tükrében, hogy az 1727 spanyol aréna csupán 25%-ában rendeznek viadalokat? A szituációt jól érzékelteti egy uniós képviselő mondata: „Úgy hiszem, Európa megmentette a Fiestát.

ap.jpg

ap2.jpg

De mit ér az egész egy másik fontos szereplő nélkül? Torreádorok... hivatás az életért, és hivatás a halálért. Spanyolországban jelenleg 825 ember hivatása ez. Ők azok, akik a 4 évnél idősebb harci bikák ellen kiállhatnak küzdeni. De kik is ők? Díszes ruhába öltözött pojácák, vagy rettenthetetlen hősök? Az elmúlt 10 évben a torreádorok száma 200-al nőtt. A országban 58 iskola várja a kis tanítványokat. 5000 növendékből, a legjobb esetben ha 25 fő végez. De ez még messzi van a sikertől és a csillogástól. 2017-ben a torreádorok csupán 20%-a állhatott ki a különböző kategóriás arénák homokos porondjára. Egy másod kategóriás aréna fellépésenként 3000 eurót kínál. Míg a harmad osztályt jelentő mobil arénákban "haknizva" mindössze 1000 euro a bér, cserébe viszont bizakodhatnak, hogy egyszercsak valaki felfedezi a köpenyt mozgató bal csuklójuk egy-egy megvillanását, ami majd továbbröpíti Őket az ismeretség felé. Híres torreádornak lenni továbbra is kiváltság, az első tízben lenni pedig felér a sztársággal, ami egyúttal belépő az elit zárt világába. Velük, a spanyol pletykamagazinok ugyanannyit foglalkoznak, mint a királyi család tagjaival, vagy, mint a leghíresebb focistákkal. És ők azok, akik viadalonként 120-240 ezer eurot is kérhetnek. És Ők azok, akik a bikákat megölik, ugye? De csakis Ők?

Fotok: Aitor Garmendia - fotográfus és az állatok jogaiért küzdő aktivista

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

2018.júl.06.
Írta: kasa heni Szólj hozzá!

Gyertyák éjszakája

A Segoviától mindössze 40 km-re fekvő Pedraza de la Sierra meglátogatása az év minden napján egy remek ötlet. Spanyolország egyik legszebb településeként számon tartott Pedraza napjainkban is érintetlenül őrzi a régmúlt idők báját. Az ország egyik legjobb állapotban megőrződött középkori faluja, 1951-ben kapta meg a kitüntető Történelmi Közösség címet.

concierto-velas-pedraza-30.jpg

A falu felett, egy hatalmas sziklatömbön egy vár magasodik. A stratégiailag kiváló helyen, elsőként III. Abd ar-Rahmán uralkodó emeltetett erődítményt a Córdobai Kalifátus idején. A X. század elején épült várat a XV. században építették át gótikus stílusban, ami ezután gazdag nemesi családok kezein forgott évszázadokon keresztül. A vár egyik nevezetessége, hogy itt raboskodtak I. Ferenc francia király fiai: Henrik és Ferenc, akik később Franciaország trónjára léptek.

pedraza_-segovia-3-marques.jpg

pedraza_-segovia-2-villorejo.jpg

A várat és a falut hullámzó táj öleli körbe, amelynek legelőin anno, az ide letelepedők juhnyájai legeltek. A kiváló minőségű gyapjút Európa minden tájára exportálták, majd a textilipar fejlődésével az itt élők hatalmas vagyonra tettek szert. Ennek a gazdagságnak a nyomait láthatjuk, ha megfigyeljük a különböző családi címerekkel díszített palotákat.

Pedrazát városfal veszi körül, amin csak egy kapu található. Ezen bejutva célszerű a szűk utcákon át elsétálni a gyönyörű, oszlopfolyosóval körülvett Plaza Mayor-ra (Főtér), ahol kihagyhatatlan a helyi báránysült megkóstolása.

Tehát önmagában is érdekes látnivalókkal szolgál az alig 500 fős falucska, de ha igazán különleges élményre vágyunk, akkor látogatásunkat érdemes július első két szombatjára időzíteni. Az év ezen két napján ugyanis lekapcsolják a házakban a villanyokat, és az utcákon a lámpákat, és az így sötétbe burkolódzó falut több mint 50000 mécses világítja be.

Noche de las Velas, azaz a Gyertyák éjszakájának azonban mégsem a több ezernyi apró mécses a főszereplője, hanem az a komolyzenei koncert, amelyet 1991-ban rendeztek meg először. A 27 évvel ezelőtti koncert célja csupán annyi volt, hogy a jegyek eladásából befolyt összegből felújítsák templomuk öreg orgonáját. A rendezvénynek hatalmas sikere lett. Innentől kezdve a lakók évről-évre kérik a falu vezetőségét, hogy ismét szervezzenek koncerteket.

Az idő koptatta helyszín remek hátteret ad Bach, Vivaldi vagy Mozart műveinek, és Pedraza lakói az első években csupán egy meghittebb hangulat kedvéért gyújtottak gyertyákat, ami egyúttal egy új hagyomány kezdete is lett. Öt évvel később már 25000 ezer mécses égett, amivel ekkor be is kerültek a Guiness rekordok könyvébe.

A mécsesek kihelyezésében a falu apraja s nagyja részt vesz, meggyújtásukban pedig már az idelátogatók szorgos kezeire is szükség van. A gyertyákat 19:30 körül kezdik el meggyújtani, hogy mire az esti koncert véget ér Pedraza utcáit ezernyi apró pislákoló fény borítsa be. És mint ilyenkor lenni szokott egy olyan országban, ahol bármilyen ünnep tömegesen megmozgatja az embereket, az idei évtől limitált számú látogatót fogadnak. 5000 darab ingyenes jegyet lehetett igényelni ami csupán a faluban való sétálásra szólt, a koncertekre pedig 40 eurótól lehetett belépőt vásárolni. 

pedraza-noche-de-las-velas-30.jpg

pedraza-velas-8.jpg

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

2018.máj.16.
Írta: kasa heni Szólj hozzá!

San Isidro, Madrid ünnepe

Madrid városának ünnepe talán egy kicsit háttérbe szorul az olyan nagy spanyol fiesták mellett, mint a valenciai Fallas, a pamplónai San Fermín vagy épp a sevillai Feria. Pedig a főváros patrónusának, San Isidro de Labrador ünnepe, nem kevesebb, mint egy hónapos programsorozatot jelent. A városszerte felállított szabadtéri színpadokon rengeteg koncert, táncműsor, előadás zajlik. Több helyen tartanak kirakodóvásárt, a parkok megtelnek piknikezőkkel, az utcák pedig hagyományos helyi népviseletbe öltözött férfiakkal és nőkkel. Valamint a madridi bikaviadalok évadjának nyitánya is ez egyben.

isidro_madrid3.jpg

Földmíves Szent Izidor (1082-1172; földművesek, pásztorok, napszámosok, kétkezi munkások és kocsisok védőszentje) jámbor és becsületes parasztemberként dolgozott a „madridi” Vargas családnál. Gazdája ugyan rendkívül kedvelte ezekért az erényekért, viszont irigykedő cselédtársai folyamatosan vádolták Őt. Bárhogy is hozta az élet, Szent Izidor bátran viselte sorsát és a rágalmazásokat, munkáját mindig imádsággal kezdte, Isten pedig hálából csodákkal kísérte életét, amiből összesen 438-at fűznek nevéhez.

Mikor a pacsirta dalában gyönyörködött, az angyalok karának énekét vélte hallani. Ha fákat nyesegetett, oltott vagy szemezett, mindig úgy érezte, mintha őrzőangyala is segítene neki. A kiaszott Kasztíliában nem meglepő, hogy könyörgésére hosszú szárazság idején megeredt az eső. Imádságával távoltartotta a farkast a nyájtól. Egyszer szigorú tél volt, amikor egy zsák búzát vitt őröltetni a malomba. Megesett a szíve a fákon éhező madarakon. Bőven szórt nekik a búzából. A malomba érve, mégsem hiányzott belőle semmi.(forrás:mek.oszk.hu)

Egyik legnagyobb csodatevése, saját fiának megmenekítése, aki egy feneketlen kútba esett, de apja imádságai meghallgatásra találtak, és a kút vízének szintje a fiúval együtt felemelkedett. (Az említett kút napjainkban is megtekinthető a San Andrés téren, a Museo de los Orígenes-ben.) A Szent csodái közül számos a vízhez kapcsolódik. Példa erre az a legenda, miszerint egyszer társai ármánykodásának hatására don Vargas ellenőrizte, hogy mivel is tölti Isidro napszámát, s úgy vélte látni, hogy az ekeszarvát angyalok fogják, míg Ő a nyomukban lépked és imádkozik. A gazda a nagy hőségre fogta látomását, és szolgájához érve, attól vizet kért. Isidro kulacsa azonban üres volt, ezért botjával a földre koppintott, miközben csendesen azt mondta: "Cuando Dios quería, aquí agua había", vagyis "Ha Isten úgy szeretné, itt víz lenne", és lőn, abban a pillanatban egy forrás fakadt. 300 év múlva, Portugália Izabella egy kápolnát építtet erre a helyre, ahol további csodák is estek.

Ezeknek köszönhetően halála után a nép mélyen tisztelte személyét. Csodatételei pedig ezután is folytatódtak. Testét egy temető kertben helyezték örök nyugalomra, azonban 40 évvel később egy hatalmas esőzés kimosta azt. Ámulattal látták, hogy San Isidro élettelen teste teljes épségben került a föld fölé. Éppen ekkor járt arra VIII. Alfonz is. A kasztíliai király elbeszélése szerint, Földmíves Izidornak köszönheti diadalát, aki a Las Navas de Tolosai csata (1212) előtti álmában egyszerű parasztemberként jelent meg előtte, és egy titkos ösvényt megmutatva, Kasztília, Aragónia, Portugália és Navarra serege a meglepetés erejével súlyos vereséget mérhetett az almohádokra. Ez volt a Reconquista egyik fontos állomása, hiszen a keresztény seregek győzelme biztosította a hispán félsziget móroktól való visszafoglalását.

isidro_madrid2.jpg

ermita_de_san_isidro_aldeana_flickr.jpg

Krónikák szerint, szintén neki köszönhette III. Fülöp spanyol király is csodás gyógyulását (1619), amikor súlyos betegségtől kétségbeesve kérte, hogy akár vállra vetve, de vigyék a Szent testéhez. Természetesen csodával határos módon a király meggyógyult, és azonnal kérvényezte Izidro Boldoggá avatását. Majd 3 év múlva (1622. március 12.) XV. Gergely Pápa avatja Szentté nagy honfitársaival, Loyolai Ignáccal, és Avilai Terézzel együtt. Kanonizálásával több évszázados népi kultuszt szentelt meg az egyház, és szülővárosa immár hivatalosan is patrónusának választotta.

A madridi májusi ünnepek főbb helyszínei a Szent csodatételeihez kapcsolódnak. Ezek közül a legfontosabb, az a Kápolna, amelyet Portugáliai Izabella császárné hálája jeléül építtetett 1528-ban, fia, II. Fülöp gyógyulása után. Május 15-én, a Szent ünnepnapján, zarándokok sokasága érkezik ide, és miután tiszteletüket teszik Isidro előtt, megtöltik palackjaikat a kút csodatévő vizéből. Ezután kosaraikkal átvonulnak a szemben lévő La Pradera hatalmas füves rétjére -ez a terület valaha a Vargas család földje volt- és a családok, baráti társaságok egy közös, össznépi pikniket rendeznek. Az emberek nagy része tradicionális ruhában érkezik, láthatjuk, ahogy a párok egymás után táncra perdülnek, és amint a hömpölygő tömeg nagy lármával körülveszi a hagyományos süteményeket áruló standokat. 

Amik nélkül nincs fiesta májusban:

Chotis – San Isidro hagyományos tánca. Eredete a német Schottisch, azaz „skót” szóra vezethető vissza. Ugyanis egy skót földről származó, de Bohémiában meggyökeresedő táncról van szó, amely a 19.században egész Európában elterjedt. A spanyol Királyi Palotában 1850. november 3-án mutatják be először.

Chulapo, Chulapa - madridi Malasaña negyed lakóinak elnevezése. Napjainkban inkább már csak a tradicionális madridi öltözetet viselőket hívják így. 

Mantón de Manila – nagy, négyszögletű selyemkendő, élénk, általában madarakat és virágokat ábrázoló színes hímzésekkel. Több tradicionális spanyol női öltözet fontos kiegészítője. A Spanyol Birodalomba tengeri kereskedők által jut el, az egykori spanyol gyarmat, a Fülöp-szigetek fővárosából (Manila)

Rosquillas del Santo – ezekben a napokban kapható édesség. A boltokban vagy az utcai árusok tolikocsijaira halmozott sütik 4 fajtából választhatunk: tontas: tojáskrémmel, listas: tojáskrémmel és cukorral,  francesas: tojásfehérje meringuével, Santa Clara: mandulával bevont.

Limonada de San Isidro - citromos limonádé ütősebb változata, egy kis borral és alma darabokkal felturbózva. 

San Isidro ünnepének szintén fontos része az egy héten át zajló bikaviadal sorozat is. Ilyenkor nemcsak az ország, hanem a világ legjobb torreádorjai lépnek porondra a madridi Las Ventas arénában. A bikaviadalok szorosan kapcsolódnak ehhez a naphoz, hiszen Isidro Szentté avatása alkalmával Madrid főterén, a Plaza Mayoron először tartottak olyan viadalt, amelyen a köznép is részt vehetett. Ez idáig a corrida de toros-on való részvétel csupán a nemesek kiváltsága volt, és amely szokás, a nagyobb ünnepek kivételével egészen a XVIII. századig tartotta magát.

toros.jpg

A kínzás nem kultúra!

De meg kell említeni ennek a tradíciónak a másik oldalát is, hiszen évek óta húzódik a spanyolokat két részre osztó bikaviadalok megítélése. Támogatói a viadalt művészetnek tartják, az ország évszázados hagyományai közé sorolják, és úgy gondolják, hogy egyben az ország egyik szimbóluma is. Míg az ellenzők, kegyetlen és legalizált kínzásnak tartják a bikák nyilvános leölését. Ezekben a napokban nemcsak ünneplők, hanem állatvédők ezrei is az utcára vonulnak, hogy a szenvedő bikák védelmére keljenek. Különböző szlogenek skandálásával követelik, hogy az állam szigorítsa az állatvédelmi törvényeket, és az állatkínzás tartozzon a spanyol büntetőtörvénykönyv hatálya alá. Továbbá a tüntetők célja nem kevesebb, hogy a bikaviadalt töröltessék a nemzeti kulturális örökségek listájáról, és hogy az állam ne támogassa tovább az ilyen fajta vérengzést.

Szent Izidort halála óta bálványozzák, amely régen néha egészen elképesztő dolgokra késztette híveit. Épségben maradt holttestét első számú hódolói, a spanyol királyok többször költöztették egyik helyről a másikra, vagy éppenséggel nemeseknek adták kölcsön, hogy körmenetekre vigyék nagy szárazságok idején. A test első megszentségtelenítésére 1266-ban került sor, amikor egy vak egyházi fő Isidró lepléből levágott egy darabot, hogy azzal dörzsölje meg szemét. A férfi visszanyeri látását, és innentől kezdve nincs megállás, sem a királyok, sem a nemesek nem riadnak vissza semmitől. II. Henrik kasztíliai és leóni király felesége, Johanna Mánuel letépte a Szent jobb karját, hogy ereklyeként vigye haza. Később Katolikus Izabella látogatása során, egyik udvarhölgye kiharapott egy darabot a Szent lábujjából, miközben azt megcsókolta. Miután lova nem akart átkelni a madridi Manzanares folyón, kénytelen volt bevallani vétkét. III. Károly, mikor Nápolyból hazatért a spanyol anyaföldre, Isidro testét palotájába vitette, hogy az szükség esetén mindig készen álljon. A testet összesen 15 lakat alatt őrizték, de egyszer a lakatosmester nem bírta megállni, és kitörte a Isidro egyik fogát. Bűnét bevallotta és a pici ereklyét átadta a királynak, aki ezután élete végig a párnája alatt őrizte azt. 

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

Archiv felvételekért kattints a képgalériára

2018.már.19.
Írta: kasa heni Szólj hozzá!

TOP 18 spanyolországi kilátó lenyűgöző panorámával

1. Miradores de Ordesa / Huesca

5_miradores_de_ordesa_huesca.jpg

EDUARDO FUSTER - AGE FOTOSTOCK

2. Mirador de la antigua / Caceres

4_mirador_de_la_antigua_en_el_meandro_del_melero_riomalo_de_abajo_caceres.jpg

JUAN GARCÍA AUNIÓN - AGE FOTOSTOCK

3. Mirador National Geographic, Montefrío / Granada

13_mirador_national_geographic_de_montefrio_granada_1.jpg

JOSÉ LUCAS - AGE FOTOSTOCK

4. Mirador del Fraile, Duero / Salamanca

14_mirador_del_fraile_arribes_del_duero_salamanca.jpg

ALFONSO DE TOMÁS - GETTY

5. Mirador de Sa Creueta / Mallorca

8_mirador_de_sa_creueta_mallorca.jpg

JORG GREUEL - GETTY

6. Mirador del Fitu, Arriondas / Asturias

7_mirador_del_fitu_arriondas_asturias.jpg

JEAN-PAUL AZAM - AGE FOTOSTOCK

7. Los Balcones de Madrid / Ourense

17_los_balcones_de_madrid_ourense.jpg

CONSORCIO DE TURISMO RIBEIRA SACRA - TURISMO.RIBEIRASACRA.ORG

8. Mirador del Valle / Toledo

18_mirador_del_valle_toledo.jpg

JEFF GREENBERG - AGE FOTOSTOCK

9. Mirador del Rio / Lanzarote

1_mirador_del_rio_lanzarote.jpg

MEISSNER/ULLSTEIN BILD - GETTY

10. Mirador de Santa Catalina la Hermida / Cantabria

2_mirador_de_santa_catalina_la_hermida_cantabria.jpg

GONZALO AZUMENDI - GETTY

11. Mirador de SAn Nicolas / Granada

9_mirador_de_san_nicolas_granada.jpg

MONICA GUMM - AGE FOTOSTOCK

12. Mirador del Salto del Gitano, P.N. Monfragüe / Caceres

3_mirador_del_salto_del_gitano_pn_monfrague_caceres.jpg

GETTY IMAGES

13. Mirador de la Pena, El Hierro / Canarias

6_mirador_de_la_pe_a_el_hierro_canarias.jpg

FLAVIO VALLENARI - GETTY

14. Mirador Sa Foradada / Mallorca

10_mirador_sa_foradada_mallorca.jpg

J. PASTOR

15. Mirador del Estrecho, Tarifa / Cádiz

15_mirador_del_estrecho_en_tarifa_cadiz.jpg

JOSÉ LUCAS - AGE FOTOSTOCK

16. Mirador del Puente Nuevo, Ronda / Málaga

12_mirador_del_puente_nuevo_de_ronda_malaga.jpg

BENNY MARTY - GETTY

17. Mirador del Cable de Fuente / Cantabria

11_mirador_del_cable_de_fuente_de_cantabria.jpg

BRUNO ALMELA - AGE FOTOSTOCK

18. Los Bunkers del Carmel, Barcelona

16_los_bunkeres_del_carmel_barcelona.jpg

UWE KRAFT - AGE FOTOSTOCK

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

2018.feb.14.
Írta: kasa heni Szólj hozzá!

TOP 10 Legjobb állapotban megőrződött középkori spanyol város

1. Peratallada (Girona)

A Costa Bravától a szárazföld felé eső apró falvak közül Peratallada talán a leglátványosabb. Palssal és Palau Satorral együtt alkotja a középkori falucskák „arany háromszögét”. A hegycsúcsra épült faluból lenyűgöző panoráma tárul elénk. Macskaköves utcák labirintusa vezet fel a jó állapotban megmaradt kastélyhoz és kilátótoronyhoz, amelyről már a XI. századból vannak írásos emlékek. Peratallada grófjai és királyai kétszeresen is bebiztosították magukat a támadások ellen, ugyanis a falu köré robusztus falat emeltek, amely ma is gátat szab a faluközpont növekedésének, így az megőrizheti középkori jellegét.

5_peratallada_2.jpg

5_peratallada_1.jpg

2. Albarracín (Teruel)

Teruel hegyi települései közül Albarracín maradt meg a legjobb állapotban. A város nemzetközi elismerést kapott történelmi értékeinek megőrzéséért, és a városfallal körülvett festői település teljes egészében műemléki védelem alatt áll. A Río Guadalaviar folyópart fölé emelkedő hatalmas sziklák kitűnő hátteret biztosítanak a rózsaszínes épületek számára. Albarracín mögötti gerincen húzódó védőfal őrtornyokkal tagolt. A városban vaskos, fagerendás és galériás házak szokatlan kétsoros szerkezetével találkozhatunk, ezek közül sokat középkori állapotukban helyreállítottak.

1_albarracin_teruel.jpg

1_albarracin_teruel_1.jpg

3. Besalú (Girona)

Besalú teljes egészében magával ragadó középkori, fallal körülvett városka, amit nemrég műemlék településnek nyilvánítottak. A képeslapra illő faluba a Riu Fluvía folyó felett átívelő, lenyűgöző látványt nyújtó hétlyukú, őrtornyokkal védett kőhídon keresztül juthatunk be. Az óvárost alkotó román kori házak közt, a macskaköves utcákon sétálva egy igazi időutazásban lehet részünk. Besalú a közelmúltban azzal is növelte hírnevét, hogy a városban egy 1264-ben épült rituális zsidó fürdőre, egy mikvahra bukkantak, ami azért is különleges mivel Európában csak két másik ilyen fürdőt találtak ebből a korszakból.

2_besalu-girona_2.jpg

2_besalu-girona.jpg

4. Hervás (Cáceres)

A hegyi falu a széles Ambroz völgy tetején ül. Hervásban található az ország legjobb állapotban megőrzött középkori zsidónegyede, amely fehérre meszelt házakból áll. A lejtős utcákat fogadók és csipkekészítő műhelyek szegélyezik. Hervást a középkor elején népesítették be a keresztény és mór üldöztetés elől a nagyvárosokból idemenekült zsidók. Mikor a zsidókat 1492-ben kiutasították spanyol földről, portáikat érintetlenül hagyták, és javaik Béjar hercegére, a vidék nemes urára szálltak. A település kelmeipara egészen a XVIII. századig virágzott. A sikátorok szövevényes útvesztője bensőséges hangulatot, és végtelen nyugalmat áraszt.

3_hervas-caceres_1.jpg

3_hervas_parallax.jpg

5. Buitrago de Lozoya (Madrid)

A fallal körülvett város a Río Lozoya folyó egyik festői kanyarulata fölött uralkodik. Buitrago de Lozoyat a rómaiak alapították, de az arabok korában erősödött meg, majd a középkorban fontos mezőgazdasági várossá nőtte ki magát. Bár a XIV. századi gótikus és mudéjar vár romokban hever, de a megmaradt vár kövei közt ma bikaviadalokat, nyáron pedig ókori színházi és zenei fesztivált rendeznek. A régi városnegyed ma is őrzi ősi varázslatos hangulatát.

4_buitrago-de-lozoya_1.jpg

4_buitrago-de-lozoya.jpg

6. Ronda (Málaga)

Ronda, egy magas és meredek mészkőhasadék tetejére épült város, amelyet a vad hegyi folyó, a Guadavelín 200 méteres szurdoka oszt ketté. A város környezete az egyik legszebb Spanyolországban, és a meredély legszélére épített kilátókból, remek panoráma nyílik a tetőkre, a sziklák szélén álló házakra, a környék folyóira és hegyeire. A régi és az új városrészt egy XVIII. századi szurdokhíd köti össze, aminek 98 méteres magassága lenyűgöző látványt nyújt.

6_ronda_1.jpg

6_ronda_3.jpg

7. Aínsa (Huesca)

A középkori Sobrarbe királyság fővárosa, Aínsa ma is őrzi régi báját. A széles, macskaköves főtér, a Plaza Mayor körül szép, barna kőből épült árkádsor fut. Az egyik oldalán az 1811-ben felszentelt Iglesia de Santa María harangtorony áll, a másikon pedig egy felújított vár.

7_ainsa-rue_2.jpg

7_ainsa-rue_3.jpg

8. Peñafiel (Valladolid)

A Duero folyó zöldellő partján épült Peñafiel mögül, egy szokatlanul hosszú, keskeny XV. századi vár néz le a borvárosra, amely a völgy feletti területek védi a X. század óta, habár a jelenlegi vár már a XV. századból való. A vár szokatlan alakját sokan egy csatahajóhoz hasonlítják. Peñafiel utcáit hagyományos házak szegélyezik díszes, kiugró erkélyekkel, és szép fadekorációval. Egyes részeken a régi bodegák érdekes szellőzőnyílásai is láthatóak. A város egyik tágas, homokkal borított terét, a Plaza del Cosót, gyakran használják bikaviadalokra és ünnepségekre.

8_pe_afiel_valladolid_2.jpg

8_pe_afiel_valladolid_1.jpg

9. Sepúlveda (Segovia)

A Río Duratón folyó feletti hegyoldalra épült Sepúlvedából a gyönyörű Sierra Guadarramára látunk. A középkori városi fal és a vár egy része is fennmaradt. A város sok román kori temploma közül a főtér mögött álló XI. századi Iglesia del Salvador őrzi az egyik legrégibb spanyol átriumot (1093).

9_sepulveda_segovia_1.jpg

9_sepulveda_segovia_2.jpg

10. Calatañazor (Soria)

Calatañazor sokat szenvedett várának közelében esett el al Mansur mór vezér, amikor a keresztények 1002-ben győzelmet arattak a mórok fölött.

10_calata_azor_soria_2.jpg

10_calata_azor_soria_3.jpg

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi 2018-as körutakért és túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

2018.jan.18.
Írta: kasa heni 8 komment

Dél-Amerika a függetlenség útján: az Andoki Átkelés

A francia forradalom eszméi a XVIII. század végén Latin-Amerikában is gyökeret vertek, és megerősödtek a függetlenségi törekvések. Amikor Napóleon 1808-ban megszállta Spanyolországot, és megfosztották trónjától VII. Ferdinánd királyt megdöntve ezzel a spanyol Bourbonok hatalmát, a spanyol gyarmatokon erőre kapó elszakadási mozgalmak előidézték a korona fennhatóságának végső összeomlását.

cruce2.jpg

1810-ben politikai vezetők, a spanyol Dél-Amerika számos részén önálló kormányzatokat, juntákat hoztak létre. Amikor Spanyolország megkísérelte elfojtani ezeket a mozgalmakat, kitörtek az igazi függetlenségi háborúk. Buenos Airesben is felforrósodtak az indulatok, és még ebben az évben lezajlott Májusi Forradalom (Revolución de Mayo - 1810.máj.18-25.) megfosztotta az alkirályt a hivatalától. Ezután Argentínában (1813) gyökeres társadalmi reformok mentek végbe, először is megszüntették a földbirtoklás ún. encomienda rendszerét, melyet még II. Fülöp szentesített 1591-ben. Eszerint a föld birtokosa (encomendero) egyben az államhatalom képviselőjeként uralkodott a terület lakossága fölött, és jogkörébe tartozott az állami adók beszedése is. Az encomenderók gyakran visszaéltek hatalmukkal, és a birtokukban lévő – de végső soron a spanyol Koronához tartozó – földek bérbeadásával kizsákmányolták a nincstelen parasztokat. Ezenkívül eltörölték a fejadót, felszabadították a rabszolgákat, és a bányákban megszüntették a kényszermunkát.

revolucion-de-mayo-25-1810.jpg

A zűrzavaros korszak egyik kiemelkedő katonai és politikai egyénisége José de San Martín volt, aki képzett katonatisztként, a Napóleon ellen vívott háborúkból tért vissza hazájába. 1812 tavaszán, amikor San Martín megérkezett Argentínába, rögtön megbízást kapott a Granaderos a Caballo nevű, ütőképes gránátos és lovas hadsereg megszervezésére (Tucumánban), ami híres volt vasfegyelméről. Egyúttal, Napóleon elleni harcokban résztvevő fiatal tisztek tértek vissza Európából, akikkel együtt San Martín megalapította a Fiatal Hazafiak Társaságának (Sociedad Patriotica) szabadkőműves páholyát Buenos Airesben. Céljuk a függetlenség kikiáltása, és az alkotmányos kormányzás megvalósítása volt. Októberben San Martín, felhasználva a Granaderos a Caballo különítményét, sikerrel buktatta meg a kormányt Buenos Airesben és megalakította a Második Triumvirátust. Majd miután fényes győzelmet aratott San Lorenzóban (1813.febr.3.) végleg megerősítette hadvezéri pozícióját a Río de la Plata Egyesült Tartományaiban, és 1814-től az Északi-hadsereg parancsnoka lett.

José de San Martín tábornok, spanyol szülők gyermekeként, 1778. február 25-én látta meg a napvilágot, a mai Argentína északi részén található, Corrientes tartomány Yapeyú nevű városában. Édesapja a spanyol korona kormányzójaként felügyelte Yapeyú körzetéhez tartozó kitelepített guaraní indiánok jezsuita redukcióit. 6 éves korában családjával Spanyolországba költözött, mivel apja Malagán kapott küldetést. Tanulmányait Madridban kezdte el, majd 11 évesen a murciai kadétiskolába ment, mikor Franciaországban kitört a forradalom. Apja hatására, már egész kisgyerek korában nagy érdeklődést mutatott a hadászat iránt, katonadalokat énekelt, és imádott vezényelni, parancsokat osztogatni. Alighogy betöltötte a 13. életévét, katonai szolgálatra jelentkezett, és spanyol oldalon részt vett a félszigeti háborúban. Majd 20 évig szolgált, mint a spanyol korona tisztje Afrikában, Franciaországban, Portugáliában és Spanyolországban.

1810. második felében, épp Angliában tartózkodott, amikor két argentin fiataltól értesült a hazájában lezajlott májusi forradalomról. Az események hatására „átállt a másik oldalra”, és kapcsolatba került a Spanyolországtól való függetlenség dél-amerikai támogatóival. A következő évben találkozik Lord Macduff-al, és a skót nemes megismertette őt egy titkos Szabadkőműves Páhollyal (Piano Maitland), melynek szeparatista stratégiai célja volt előbb Spanyolország gyarmataitól való megfosztása, majd a piac megnyitása az angol kereskedelem számára.

1816-ban, San Martín tábornok által vezetett újabb fegyveres felkelés után létrejött a Provincias Unidas de Sudamérica, Argentína közvetlen elődje, és kikiáltották függetlenségét. (A Spanyolországtól való formális függetlenséget 1816. július 9-én nyilvánították ki Tucumánban.)

san_martin_1.jpg

Ezzel párhuzamban, a Perú Alkirályság chilei régiójában már 1808-ban elkezdődtek az első függetlenségi mozgalmak. 1810. szeptember 18-án Chile autonóm köztársasággá vált a Spanyol Királyságon belül, tekintettel III. Károly 1798-as dekrétumára, amelyben a király egyedüliként elismerte Chile függetlenségét a Perui Alkirályságtól. Elvileg tehát az országnak ugyanolyan joga volt az autonóm kormányzáshoz, mint Spanyolország bármelyik régiójának, képviseltetve magát a cádizi Cortesban (parlamentben). Az autonómia híveinek (vagy függetlenség pártiak: „los exaltados”) élére, a Cádizból hazatért, és sikeres puccsot végrehajtó José Miguel Carrera, valamint a forradalmár Rozas tábornok állt, akik nem voltak hajlandóak a teljes mértékű függetlenség kikiáltására, és ismételten kifejezték általános értelemben vett hűségüket a spanyol király iránt. Ugyanakkor Chile megnyitotta kikötőit a semleges országok előtt, szabad kereskedelmet hirdetett meg, és ezzel szembehelyezkedett Spanyolország kereskedelmi monopóliumával. 1813-ban Abascal, Perú alkirálya felmérte a katonai beavatkozás szükségességét Carrera megbuktatására, és egyes autonómia-ellenes chilei tartományokban lelkesen fogadták az érkező royalista erőket. Carrerát elfogták, és a forradalmi ellenállást riválisa, Bernardo O’Higgins folytatta, aki 1814 januárjában átvette a forradalmi erők katonai parancsnokságát.

Nem sokkal később, egy megegyezés értelmében fegyverszünet állt be Chilében, Carrerát és a bebörtönzött exaltadosokat szabadon bocsátották. Azonban a megegyezést figyelmen kívül hagyva, Carrera ismételt puccsot hajtott végre, és visszaszerezte hatalmát. O’Higgins, a köztársasági kormány előkészítésére használta megmaradt fegyveres erőit, -és szintén a korábbi kölcsönös alku ellenére-, konfliktusba bocsátkozott a royalista különítményekkel. A perúi alkirály reakciója sem késett, és a royalisták megsemmisítő csapást mértek O’Higgins patrióta csapataira. O’Higgins és José Miguel Carreras, a San Martín kormányozta Cuyo tartományba, Mendoza városába menekült, a köztársasággal szimpatizálókkal együtt.

san-martin_cruce.jpg

Miután Európából hazatért San Martín, mindössze két év alatt ütőképes hadsereget szervezett Mendozában. Majd értesülve a chilei forradalmárok patt helyzetéről, elérkezettnek látta az időt Spanyol-Amerika felszabadítására, a kontinens térségeinek függetlensége érdekében. Végső célja most sem volt más, mint a dél-amerikai spanyol birodalom központjának, a mindenfajta felszabadító törekvésekkel szemben ellenálló ország, Peru elfoglalása, Lima bevétele, és a spanyolok kiűzése volt. Tudta, hogy ez kemény dió lesz, és módosítva eredeti elképzeléseit, nem a kézenfekvőbb, Andok keleti oldalán való előretörést, hanem egy másik, de szintén a Perui Alkirályságba vezető alternatív útvonalat keresett terve megvalósításához.

A spanyol gyarmati uralom katonai megdöntésére egy zseniális stratégiát dolgozott ki. Ötezer-ötszáz katonájával, tízezer ló és öszvér segítségével, átkelt az Andok jeges hágóin. 1817. január 12-én, San Martín Mendozából indulva, megkezdte chilei hadjáratát, és a chilei fővárostól északra, Chacabucónál 1817. február 12-én súlyos csapást mért a santiagói királypárti spanyolokra. Két nap múlva bevonult Santiago de Chilébe, ahol restaurálta O’Higgins pozícióját, aki majd azt a feladatot kapta San Martíntól, hogy szervezze meg az új chilei köztársaságot. A chacabucói győztes csata egyéves évfordulóján -1818.február.12- a chilei forradalmi kormány kinyilvánította függetlenségét, és szövetséget kötött Argentínával. A spanyolok még egyszer összegyűjtötték seregüket, a fővárostól délre a Maipú-folyónál 1818. április 5-én ellentámadásba kezdtek, de ezúttal is San Martín győzött, és ezzel Chile is végleg elnyerte függetlenségét. A tábornok számára innen már egyenes út vezetett a Csendes-óceán hullámain Peru felé.

2007 óta az argentín San Martín Kulturális Egyesület (Asociación Cultural Sanmartiniana) szervezésében, minden évben újra megteszik a Andoki Hadsereg útját, tisztelegve a 200 éves esemény, a hős katonák és a mai napig nagyrabecsült San Martín előtt.

cr_29.jpg

Nem az ellenség szembenállása az, ami nem hagy aludni, hanem az átkelés gondolata ezeken az óriási hegyeken.

De miben rejlett San Martín andoki átkelésének zsenialitása, amit sokan, sokszor Hannibál pun hadvezér tetteinél is nagyobbra tartanak?! Egy őrült vagy egy tökéletes ötlet volt-e nekivágni az óriási hegyeknek?

San Martín nem félt, és mert kockáztatni, miközben nem csak katonai adottságairól, hanem szervezői, logisztikai képességeiről is tanúbizonyságot tett. Tudta, hogy az Andok hegység másik oldalán egy létszámban sokkal nagyobb hadsereg várja, akikkel majd akkor is meg kell küzdenie, ha a gyötrelmes út végén katonai fáradtak lesznek. Mindenképp egy agyafúrt stratégiára volt szüksége. Első lépésként, „kémeket” küldött az ellenséges terültekre, akik többféle, teljesen eltérő információkat szivárogtattak az Andoki Hadsereg lehetséges átkelésének helyéről. Ezt ténylegesen is alátámasztotta azzal a húzásával, hogy az El Plumerillo alaptáborban gyülekező kb. 5500 emberét 6 csapatba osztotta, és 6 különböző helyen indította őket Chile felé.

San Martín nem egységes létszámú menetoszlopokat alakított ki: északon és délen két-két kisebb csapatot indított – La Ramada, Come-Caballos és El Portillo, El Planchón átjárók - , míg középen az Uspallata, és a Los Platos átjárókon vágtak át seregei. A megtévesztés tökéletesen sikerült, a chilei királypárti spanyoloknak fogalmuk sem volt, hogy merről érkezik meg az Andoki Hadsereg, így kénytelenek voltak ők is szétosztani haderejüket.

c4.jpg

A taktika fontos része volt továbbá, hogy a csapatok párhuzamban haladjanak, majd egyszerre érkezzenek meg a chilei Curimón táborba, hogy aztán az egyesített sereg megsemmisítő csapást mérjen a spanyolokra az onnan alig 20 km-re lévő Chacabucónál. Ez nem kis szervezést és összhangot igényelt a különböző útvonalakon előrenyomuló csapatok között. A siker érdekében San Martin, a hadoszlopok vezetőinek pontos és részletes útitervet adott, ami mintegy menetrend tartalmazta a naponta megteendő távokat, és minden olyan szükséges információt -mint pl. a vízlelőhelyek-, ami segítette őket a merész andoki átkelésben.

San Martín fő hadoszlopa a Los Platos átjárón keresztül vágott keresztül az Andok hatalmas hegyein. A sereget elől Soler dandártábornok, középen a chilei O’Higgins parancsnok, és az utóvédcsapatot maga San Martín tábornok vezette. Csapatuk 1817. január 17-én indult el, az első és az utolsó katona 7 nap különbséggel érte el a chilei tábort.

c5.jpg

Az út mindössze 80 kilométer volt, aminek megtételéhez mégis 20 nap kellett. Az olykor meglehetősen keskeny, 30-50 centis veszélyes ösvényeken csak libasorban és nagyon lassan tudtak haladni. Az öszvérek orrukra hagyatkozva vezették a sereget a meredek és kacskaringós utakon. Noha velük tartott a környéket és a hegyeket jól ismerő pár helyi is, de ők is, csakúgy mint a katonák az állatok ösztöneire bízták magukat. Tudták, hogyha az öszvérek megállnak, arra tovább az út járhatatlan.

c8.jpg

Nem létezett egy jól kitaposott ösvény, ami szilárd és biztonságos talajjal szolgált volna. A szűk „utak”, és a poros, csúszós kövek lehetetlenné tették bármilyen szállítóeszköz igénybevételét, így az állatokra hárult a teherhordó szerep is. Az Andoki Hadsereget 9300 öszvér, és 1500 ló kísérte. Ebből 1200 lovat tehermentesítettek és csak gyeplőszáron vezettek, így próbálták a lehető legjobban kímélni őket, hiszen a még előttük álló csatákban nagy szükség volt erejükre. Az öszvérek cipelték hátukon az ágyúkat (16 db), a lőfegyvereket, a töltényeket, egy összeszerelhető hidat a folyókon való átkeléshez, valamint a hatalmas csörlőket is, amiket az ágyúk stabil leeresztéséhez használtak a meredek lejtőkön.

De az állatok hátát nyomta 5500 ember, 20 napi élelme is. A kukoricaliszt, száraz kekszféleségek, szárított hús, zsír, csípős ají paprika, fokhagyma és vöröshagyma szállítására 510, míg a bor és a pálinka vitelére 113 öszvérre volt szükség. A kiporciózott kis adagok épphogy elegendőek voltak, és az élelem nemcsak az embereknek volt szűkös, hanem az állatoknak is alig volt ellátmányuk. A 80 kilométer alatt mindössze 2 völgy található, ahol a legelőkön pár napra tábort verhettek, hogy megpihenjenek és erőt gyűjtsenek a folytatáshoz. 4000 méter magasan, az Andok sivatagszerű klímájának köszönhetően, a kietlen táj csupán kővel borított, és csak elvétve található néhány száraz, tövises bokor, ami egyáltalán nem alkalmas abraknak.

c10.jpg

Szintén hiányzott a folyamatos vízellátás is. Paradox módon, az Andok ugyan bővelkedik forrásokban és folyókban, de az út magasan a hegyek oldalán vezetett, több száz méterrel a folyómedrek felett. San Martín tisztában volt ezzel a problémával is, így a hadoszlopok útiterveiben pontosan megjelölte mikor és hol pótolhatják ivóvízkészleteiket, és előre tudhatták, hány napra kell feltankolniuk a következő forrásig.

Az Andok hegyeinek zord körülményei csak tovább nehezítették a feladatot. Az embereknek szembe kellett nézniük a szélsőséges időjárással, a nagy erejű szelekkel, és a dermesztő hideggel is. A hegyek hágói decembertől március közepéig járhatóak, utána a hó és a jég elzárja azokat. Ez az időszak az ottani nyárnak felel meg, de ez nem jelentett garanciát, hogy nem kellett olykor 30 centis hóval is megküzdeniük az úton. A katonák a szabad ég alatt aludtak, és a kíméletlen, akár -15 fokos, fagyos éjszakák átvészeléséhez tűzre volt szükségük. Ez pedig egy újabb komplikációt eredményezett, hiszen az út során tűzifát sem tudtak gyűjteni, csupán a hátas állatok száraz ürülékét tudták felhasználni. Erről is gondoskodni kellett még az indulás előtt, így kellő tüzelővel is felmálházták az öszvéreket. Feljegyzésekből azonban kiderül, hogy sokszor San Martín megtiltotta a tűzgyújtást –még vacsorájukat sem készíthették el-, egyrészt, hogy spóroljon a fával, másrészt pedig, hogy a lángok és a felszálló füst nehogy irányt mutasson az ellenségnek.

c7.jpg

Ezekre az alapvető és előre tervezhető nehézségekre fel lehetett készülni, és San Martín alaposan meg is tette azt. De akadt még egy dolog, ami azonban teljesen kivédhetetlen volt: a magashegyi betegség (soroche). A katonáknak nem volt idejük akklimatizálódni, a 2700 méter felett fellépő oxigénhiány,  és a gyakori szintkülönbség változás a legedzettebb katonát is próbára tette. Elképzelhetetlen, hogy miként tudtak úgy előre haladni, hogy a soroche tünetei bárkin eluralkodhattak. Enyhébb tünetei: a fáradékonyság, a lassú haladás és a gyakori pihenők szükségessége. 3500 méter felett pedig nem ritka, hogy erős fejfájás, szapora szívverés, hasmenés, hányinger, levertség, álmosság, olykor látászavar és orrvérzés alakul ki, amiktől az ember ereje gyakorlatilag a nullával lesz egyenlő. A kellemetlenségeket sok vízbevitellel és pihenéssel lehet enyhíteni, de mint tudjuk a katonák amúgy is szűkölködtek a vízben, és sem idő sem mód nem volt arra, hogy megálljanak míg szervezetük hozzászokik a magassághoz. Feljegyzéseikben olvasható, hogy ellenszerként vöröshagymát, és  bort használtak.

c6.jpg

24 nap alatt végrehajtottuk a hadjáratot, átkeltünk a Föld legmagasabb hegyén, térdre kényszerítettük a zsarnokokat, és szabadságot adtunk Chilének! 

San Martín zsenialitása tehát több lábon állt. Egyrészt felmérte a lehető legjobb alkalmat, amikor az Argentínába száműzött chilei felkelők nagy részét maga mellé tudta állítani, akik aztán erősítve seregét az oldalán harcolva tértek vissza hazájukba. Santiago elfoglalásával, és a Chilében állomásozó royalista erők felszámolásával komoly esélyei lettek végső tervei megvalósítására, Peru elfoglalására. Tökéletesen időzítette hadjáratát, kihasználva a nyári hónapok időjárását, amikor az Andoki átjárók nyitottak.

Stratégiai tervei egyedülállóak voltak. Rendkívüli mód előre felmérte az összes nehézséget, és mindenre gondolva fel is készült rájuk. Habár előzetesen maga is többször tartott terepszemlét a hegyekben, mégis bármiféle térkép nélkül vágott neki az útnak. Mi több, 6 különálló hadoszlopot indított útnak –megtévesztve ezzel az ellenséget-, egy olyan akció keretében, aminek sikeressége nagyban múlt azon, hogy csapatai egyszerre haladjanak, és végül egyidőben érkezzenek meg. És végül, egy morálisan is olyan erős seregnek az élére tudott állni, akik egyetlen egyszer sem kérdőjelezték meg küldetésüket, vagy vesztették el hitüket vezérükben. Az Andoki Hadsereg igazi egységként, nap nap után dacolt a több ezer méteres hegyek zord körülményeivel, és egy emberként tűrte a hideget, az éhséget, a szomjúságot és a fáradtságot. Mindezt abban a tudatban, hogy a megpróbáltatások végén, még egy, akár végzetes csata is vár rájuk. Útjukon két dolog vezérelte Őket: a Szabadság eszménye és Haza szeretete!

Képgaléria megtekintéséhez kattints a képre:

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

2018.jan.17.
Írta: kasa heni 1 komment

Tűzlovasok

Madrid fővárosától alig 100 kilométerre fekvő, és a mindössze 600 lelket számláló San Bartolomé de Pinaresban (Ávila), Spanyolország egyik legismertebb, és legvitatottabb fiestáját tartják meg minden év januárjának közepén. A falucska utcáin több mint 20 máglyát gyújtanak meg, hogy aztán a hatalmas lángokon mintegy 150, az ország minden tájáról érkező lovas ugrasson át, miáltal megtisztulnak a füstben, ami egyúttal elűzi a gonosz szellemeket is.

luminarias_2017_kezdo.jpg

Január 17. Spanyolország egyik közkedvelt szentjének, San Antonio Abad, vagyis Remete Szent Antal napja, aki a háziállatok védőszentje. (Ezen kívül, a betegek és a céhmesterek patrónusának is tartják.) Miután vagyonát szétosztotta a szegények közt, visszavonult az emberek elől, és hosszú időn át teljes remeteségben élt. 20 évet töltött elmélkedéssel a líbiai sivatagban, mialatt magányában többször megkísértette őt a sátán, amit szigorú vezeklésekkel sikerült mindig elhárítania. Az ördög feletti győzelmei és csodái miatt, a középkor legnépszerűbb szentje lett.

LUMINARIAS - Dir. Tom Haines from Tom Haines on Vimeo.

Remete Szent Antal napjának előestéjén, San Bartolomé de Pinares lakói különös módon ünnepelnek. Olyannyira, hogy a vitatott fiesta ellen több spanyol, illetve különböző nemzetközi állatvédő szervezetek is tiltakoznak, vagy emelik fel hangjukat. A falu lakói azonban hajthatatlanok, és foggal-körömmel ragaszkodnak a XVIII. század óta megtartott sajátos fiestájukhoz. Állításuk szerint a lovak olyan gyorsak, hogy a tűznek nincs ideje kárt tenni bennük.

Az ünnep reggelén, a lovakat gondosan felkészítik, nehogy a farkuk vagy a sörényük majd lángra kapjon. A nap folyamán aztán pár lovas a falu utcáin körbehord egy Szent Antalt jelképező botot, amelyet az emberek megcsókolnak és adományt adnak. (Az összegyűlt pénzből a jövő évi mulatságot finanszírozzák.) Délután 7-kor mindenki a templom elé gyűlik, ahol a szent mise alkalmával megáldják az állatokat.

A "Las Luminarias" kezdetét, az este 9-kor megszólaló harangok jelzik. Ekkor gyújtják meg a főtéren és az utcákon álló máglyákat. A kis falu elnémul, nincs zene, se ének. Az egyetlen amit hallani lehet, az az égő faágak ropogása, és a közeledő lovak patáinak dobogása az utcák kövein. Majd a több száz éves hagyományhoz híven kezdetét veszi a lovak és lovasaik "tánca" a 20 méteres máglya tüze és füstje felett. A máglyához nem teljesen száraz fűzfa és seprőzanót vesszőket használnak, így a felszálló füst se perc alatt beterít mindent. A falu felett lebegő füst kilométerekkel távolabbról is látható. A legenda szerint, négy évszázaddal ezelőtt pestis pusztította el San Bartolomé lovait. A falu lakói azóta, minden évben Remete Szent Antalt, a háziállatok védőszentjét hívják segítségül, hogy a tragédia ne ismétlődhessen meg. A hiedelem szerint, a ceremónia során a tűz és a füst jelképesen megtisztítja az állatokat, valamint egész évben távol tartja tőlük a betegségeket is.

tuzlovagok_1.jpg

tuzlovagok_2.jpg

tuzlovagok_3.jpg

tuzlovagok_4.jpg

tuzlovagok_5.jpg

tuzlovagok_6.jpg

tuzlovagok_7.jpg

tuzlovagok_8.jpg

tuzlovagok_9.jpg

Éjfél körül, amikor a tűz leég, mindenki nyársat húz. A megmaradt parázs felett kolbászt, hurkát, és szalonnát sütnek. A bárok ismét megtelnek élettel, ahol a nehéz vacsorát környékbeli borokkal öblítik le, és persze a mulatozásnak hajnalig sosincs vége.

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

2018.jan.13.
Írta: kasa heni Szólj hozzá!

Narancsos flan - laktózmentes

flan_de_naranjas.jpg

Hozzávalók (8 adag):

150 gramm cukor

2 narancs reszelt héja

4 tojás + 4 tojás sárgája

240 ml narancslé

240 ml mandulatej

1 kiskanál narancsvíz

egy csipetnyi só

Karamellhez:

5 evőkanál cukor

2 evőkanál víz

Lássunk hozzá!

A sütőt előmelegítjük 170 fokra (alsó-felső sütés!), a sütőrácsot középre tesszük. Egy nagy keverőtálba beleöntjük a cukrot, és a reszelt narancs héjával összemorzsoljuk, amíg a cukor elszíneződik és átveszi a gyümölcs aromáját. Hozzáadjuk a 4 egész tojást és a másik 4 tojás sárgáját, a csipetnyi sót, majd egy keverőkanállal (nem robotgéppel) sima állagúra keverjük. Végül beleöntjük a narancslevet, a mandulatejet, és a narancsvizet, és a krémet finom lyukú szűrőn átöntjük.

Elkészítjük a karamellt. Ügyeljünk, hogy a serpenyő ne legyen meleg mikor elkezdjük, és csak lassú tűzön hevítsük a cukrot amíg aranysárga nem lesz. Szintén fontos, hogy ne kavargassuk fakanállal, helyette kicsit forgassuk a serpenyőt. Amikor az egész megolvadt, akkor adjuk hozzá a 2 evőkanál hideg vizet, ami megállítja a karamellizálódást és nem fog túlbarnulni. Mikor kész, rögtön beleöntjük a formánkba, és körkörösen mozgatva a falát is bevonjuk a karamellel, majd hagyjuk 5 percig hűlni.

A formába öntjük a krémünket, lefedjük alufóliával -hogy a teteje ne süljön meg-, és egy magas falú tepsibe, 2 ujjnyi vastag meleg vízfürdőbe rakjuk. 60-75 percig sütjük, amíg tisztán nem jön ki belőle a beleszúrt fogpiszkáló. A sütőből kivéve hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni, majd letakarjuk és hűtőbe rakjuk éjszakára (min.6 órára). Fogyasztás előtt fél órával kivesszük, és kifordítjuk egy tányérra. ¡Qué aproveche!