Spanyolban Otthon

2022.feb.01.
Írta: kasa heni 3 komment

Caminito del Rey, egy veszélyes út történetének nyomában

Caminito del Rey évtizedeken keresztül a világ legveszélyesebb útvonalai közé tartozott. A XX. század legelején épült 3 kilométeres szédítő ösvényre néhány éve még tilos volt belépni, és akár 6000 euró bírság járt annak, akit itt elcsíptek, de mára egy kiemelt turisztikai úti céllá fejlődött, még vonzóbbá téve az amúgy is százezreket vonzó Málaga tartományt. 2020-ban pedig felkerült az UNESCO Világörökségek várományosai listájára. A cím megszerzésével Spanyolország 50. UNESCO helyszíneként szerepelhene a kiváltságosok között. Azonban hosszú út vezetett idáig!

kiralyok-utja-malaga-tortenete.jpg

Gyorsan tisztázzuk is, mi volt eredetileg a Caminito del Rey?

Egy szervizút! Lehet így egyszerűen mondani, ha semmilyen más körülményt nem vennénk figyelembe. De elképzelhetetlen, hogy megfeledkezzünk arról a tényről, hogy bizony ez a szervizút egy 100 méter magasan vezető "légi" ösvény volt, amit egy meredek sziklafalhoz erősítettek.

Tehát, eredetileg nem az extrém sport szerelmeseinek, vagy a vakmerő kalandokat kereső turistáknak építették! S noha napjainkban egy teljesen újonnan épített pályán sétálhatunk végig a legnagyobb biztonságban, egy valami mégsem változott: a Caminito del Rey - Királyok Útja - útvonala az elejétől a végéig hihetetlen látványos, hiszen szurdokok, kanyonok és egy nagy völgy között kanyarog.

caminito6.jpg

Az El Chorro-kanyon 300 méter magas sziklafalai néha szinte összezárnak, és mint egy óriás védelmező karjai óvják a kalandorokat, máskor viszont úgy érezhetjük, hogy a lábunk alatti tátongó mélység csaknem magával ragad minket. Az út átszeli a Desfiladero de los Gaitanes kanyon természetvédelmi területét, a Guadalhorce folyó által kiásott szurdokot, melynek falai elérik a 700 méteres magasságot, és néhol mindössze 10 méter távolság van falai közt. Emellett számos növény- és állatfaj él ezen a területen: kis szerencsével olyan hegyi madarakat is láthatunk, mint az egyiptomi (dög)keselyű, a fakó keselyű vagy a rétisas, de vaddisznóval vagy akár hegyi kecskével is könnyedén találkozhatunk a Park területén.

A Caminito del Rey tényleg egyedülálló élményt biztosít, pazar kilátással, festői panorámákkal és egy nagy adag adrenalinnal teszi felejthetetlenné Spanyolország egyik legnépszerűbb túraútvonalát.

index_spanyolban_otthon_idegenvezetes_2021_1619947404.jpghttps://www.spanyolbanotthon.com/

Miért épült itt egy szervizút?

Története a 20. század legelejére nyúlik vissza, amikor egy, a víz erejét hasznosító erőmű építéséhez kezdtek. Sőt, talán még messzebbre kell visszatekinteni, hiszen ekkora már megépült a Málagát Córdobával összekötő vasúti vonal, ami elsőként szelte át a Desfiladero szikláit. Ma is hihetetlen látványos a pálya ezen szakasza, akár vonaton ülve suhanunk át rajta, akár szerencsékre épp az utat járva látjuk, amint a vasúti kocsik másodpercekre tűnnek fel majd el az alagútban.

A vasúti vonal építését 1860-ban kezdték el, és 6 év alatt végig is értek a 192 kilométeres pályával. A projektet nem csak a málagai felső réteg, hanem francia, katalán és angol befektetők is támogatták. Az egyik fő mecénása a Loring család volt, akik rengeteget tettek Spanyolország közlekedésfejlesztéséért (vasútfejlesztések Andalúziában, reptérépítés, ahol az óceánt átszelő Zeppelinek készültek fel mielőtt megkezdték 3 napig tartó útjukat Buenos Aires felé), és akik már ekkor felvázoltak egy ötletet, amely szerint ki kellene használni a Guadalhorce folyó 100 méteres szintkülönbségében rejlő fizikai erőt, a Gaitanes szurdoknál.

kiralyok-utja-caminito-del-rey-vonattal.jpg

De a tervek fő mozgatórugója Rafael Benjumea Burín fiatal útmérnök volt (később a spanyol Renfe vasúti társaság elnöke, és 5 évig fejlesztési miniszter), aki politikai karrierje elején rögtön felismerte, hogy csatlakozni kell az új energiaforrást felhasználókhoz, és minél hamarabb alapítani kell egy villamosenergia termeléssel és elosztással foglalkozó társaságot a térségben. Szerinte egy vízerőmű építése dupla haszonnal is járt. Egyrészt ipari fejlesztések vették kezdetét, másrészt a víztározó vizét a mezőgazdaság is használhatta öntözési céllal. Noha Málaga tartomány kiváló talajminőséggel rendelkezett, ezt nem tudták kihasználni az egyenlőtlen csapadékeloszlás, és a tartós aszályok miatt.

Benjumea tehát látta, hogy az erőmű beruházásával óriásit tud lendíteni az elmaradott Andalúzián.

1903-ban megalapította a Sociedad Hidroeléctrica del Chorro társaságot, házassága révén pedig a családi szálakkal kötődő Heredia Loring család is csatlakozott a projekthoz. A munkálatok még ebben az évben meg is kezdődtek. Az erőmű 1905-ben elkészült, és 1906-ban már termeli is az áramot.

A víz energiájának villanyárammá alakítása azonban nem adta könnyen magát, a vízerőmű építése egy rendkívül nehéz terepen folyt, ami nagyban lassította a munkálatokat. Ugyan az építéshez szükséges anyagok teherszállítását könnyen megoldották a Chorro vasútállomásig, de onnan még valahogy el kellett juttatni azokat a konkrét építkezési területre.

A legelső szervizutat fapallókból alakították ki alig pár méteres magasságban, ami egyrészt megkönnyítették a dolgozók számára a közlekedést, másrészt pedig, ami még fontosabb volt, megoldották a nyersanyagellátást és a gyorsabb szállítását a munkálatokhoz. Ezt az utat azonban sokáig nem használhatták, mivel 1907 szeptemberében egy viharos esőzés miatt az egyik csatorna megáradt, magával sodorva a fapallókat (ma még egy-két helyen fel lehet fedezni romjait), és az áradás egész komoly károkat okozott az erőműben is. Épp hogy kijavították a hibákat, amikor 1908 októberében tűz ütött ki az egyik transzformátorban. Mivel az áramszolgáltatói szerződések már alá voltak írva, ezért minél hamarabb újra üzemképessé kellett tenni az erőművet.

Sürgető probléma extrém megoldással

Tehát sürgető lett egy olyan megoldást találni, ami lehetővé tette a karbantartók gyors áthaladását az erőműhöz. Tanulva az előző évi áradásból is, a mérnökök egy elképesztő ötlettel álltak elő. Maradt az eredeti szervizűt nyomvonala, azonban azt 100 méteres magasságba emelték, ahonnan a karbantartók már a csatorna folyamatos ellenőrzéséről, és tisztításáról is gondoskodhattak. Az El Chorro és a Gaitanejo vízesések közt egy keskeny átjáró utat terveztek, ami immár a függőleges sziklafal oldalán vezetett szédületes magasságban.

Egy ilyen út megépítése ma is nagy kihívásokkal jár. A mai modern út megépítésében helikopter segítette az ember munkáját, de a 20. század legelején ezt másképp kellett megoldani. Extrém terepre és speciális munkához, rendkívüli emberekre volt szükség, mégpedig olyanokra, akik rezzenéstelen arccal állták, hogy a sziklák tetejére rögzített köteleken, félelem nélkül ereszkedjenek le a mélységbe, és mintegy lebegve tudjanak dolgozni. Ők voltak a málagai tengerészek! Ők már bizonyították ügyességüket a hajók kötelein, valamint még egy fontos elvárának megfeleltek: akár hónapokig tudtak dolgozni elszigetelten, távol a családjaiktól. Tehát, bármennyire is szeretjük az izgalmas históriákat, nem igaz az, hogy a munkálatokra rabokat vezényeltek ki, sőt mi több halálra ítélteket, akik nem féltve életüket, így kockáztatták szabadságuk megváltását.

S mint minden rosszban van valami jó, így az 1907-es áradásnak lett még egy pozitív következménye: Benjumea végre zöld lámpát kapott a "Pantano de Chorro" víztározó megépítésére. Ez már a kezdetekkor is tervben volt, hisz nemcsak a mezőgazdaságot sújtották az időszakos esőzések szeszélye, hanem a vízerőmű nyereség termeléséhez is biztosítani kellett az állandó vízáramlást és vízmennyiséget.

Élet egy "légi" szervizút mentén

1921-ben befejeződtek a víztároló építési munkálatai, ahol egyszerre 600 munkás dolgozott. Sokan már a vízerőmű építésekor is itt voltak, ezért nem csoda, hogy az eltelt 20 év során több munkás is berendezkedett itt családjával a további életükre. A környező apró településeken kívül, sokan a ma már inkább hippik által birtokba vett barlanglakásokat választották. (Ez a fajta életforma egyáltalán nem ritka Andalúziában.) Az újonnan letelepült emberek mégsem érezhették magukat elszigetelve, hiszen a szervizútnak köszönhetően, gyors összeköttetésben voltak a "külvilággal". Még közvilágítással is felszerelték az utat, ami azért minimum elvárható volt az erőmű mellett. Óriási átmenőforgalom alakult ki. A gyerekek gyorsan be tudtak jutni az iskolába, az asszonyok könnyen el tudták intézni a heti bevásárlást, és a férfiak na, a férfiak pedig egyszerűen be tudtak menni kocsmázni a faluba. Leszármazottaik, akik továbbra is a környéken élnek, olykor romantikus emlékeiket idézik fel, miszerint nemcsak gyalog, hanem lóháton, sőt kerékpárral is gyakran megtették ezt az amúgy már akkor sem épp veszélytelen utat.

kiralyok-utja-erdekes-tortenete.jpg

Egy szervizút fejedelmi elnevezése

Ma már mindenki El Caminito del Rey-ként, vagyis Királyok Útjaként (helyesen magyarra fordítva: A király ösvénye) ismeri ezt a helyet. A Caminito alatt ma már nem csak az eredeti 3 km-es szervizutat értjük, hanem azt az összesen 7,7 km-es túraútvonalat, ami jelenleg ki van építve és be lehet járni.

Tény, hogy hatalmas bravúrnak számított a szervizút kiépítése ilyen különleges körülmények között, és emiatt sokan, talán kicsit jogosan is keverik össze, azt az alkalmat amikor az út megkapta fejedelmi elnevezését. A második szervizút lebegő ösvényét 1909-ben építik meg, s ekkor még a Balconcillo de los Gaitanes, azaz a Gaitanes balkonjai nevet kapja. Majd 12 év múlva, 1921. május 21-én, a víztároló zárókő letételére nem illusztrisabb vendég érkezett, mint XIII. Alfonz, Spanyolország királya. Benjuemea a király érkezésére betonra cseréli a fapallókat, a király pedig nyilván nem ezért a gesztusért cserébe, hanem Benjuemea ádáz munkájának elismeréseként grófi címet ajándékoz neki, a víztárolót pedig új nevét, Conde de Guadalhorce nevet kapja.

caminito-del-rey-elnevezese-xiii-alfonz-spanyol-kialy.jpg

A korabeli fotók tanulsága szerint XIII. Alfonz nem nagyon zavartatta magát 100 méter magasságban, és a tervek szerint végig is sétált volna a szervizúton, ahol egy állófogadást is szerveztek tiszteletére. Azonban az időjárás megint közbeszólt. Egy váratlan zivataros eső miatt útját félbeszakította, és királyi egyszerűséggel vonattal stílusosan távozott. Ennek a látogatásnak köszönhetően, a helyiek innentől kezdve csak mint a Caminito del Rey kezdik emlegetni.

A hanyatlás

A víztároló átadása után még jó pár éven keresztül rendeltetésszerűen használták a Caminitót, azonban ahogy ez lenni szokott, idővel elmaradoztak a karbantartások, és az idő vasfoga bizony könnyedén elbánt az eredeti építménnyel. Az időjárás és a gyakori sziklaomlások tönkretették az utat, több helyen jókora betondarabok szakadtak le az útból. A hiányos járófelületeket csupán az eredeti acél csőváz kötötte össze és tartotta a helyén, ami mágnesként kezdte el vonzani az adrenalin függő embereket. Nem segített a helyzeten az sem, hogy a szikla másik oldala kifejezetten kedvelt sziklamászóterep, ahova a világ minden pontjáról érkeznek sportolók.

A hatóságok nem győzték hangsúlyozni, hogy a Caminito del Rey nem egy via ferrata, hanem egy kifejezetten veszélyessé vált útvonal, mert ugyan karabinerek rögzítésével megóvhatjuk magunkat a zuhanástól, de a fennmaradt szerkezetek nem tudnak nagyobb súlyt megtartani. Voltak, akik még ennél is vállalkozóbb kedvűek voltak. Kapaszkodók hiányában és rögzítés nélkül, egyszerűen csak az egyensúly érzékükben bízva indultak útra, elfeledkezve azokról a puszta tényekről, hogy 100 méter magasan egy szurdok oldalán vannak, és egy rendkívül hiányos, mindössze egy méter széles omladozó betondarabokon akarják megtenni az ilyen körülmények között cseppet sem rövidnek mondható 3 kilométeres utat. Nem beszélve a szeszélyes időjárásról, hisz a semmiből alakulhat itt ki viharos szél.

A hatóságok ugyan lezárták az út mindkét végét, de ennek ellenére tökéletesen őrizetlenül hagyták, így hiába a figyelmeztetések és a pénzbeli bírságok belengetése, a helyszín továbbra is nagy népszerűségnek örvendett. Összesen 8-an fizettek életükkel a kalandért.

Újra a csúcson

Álora és Ardales önkormányzatai, valamint számos egyesület (szomszédok, hegymászók, ökológusok stb.) ragaszkodott az ösvény helyreállításához. Nem csak a halálesetek miatt, hanem a helyi turizmus potenciális növelése érdekében is. 

Az emberi kíváncsiságra és kalandvágyra építve úgy döntöttek, hogy az eredeti út fölött kiépítenek egy modern, és immár egy teljes biztonságos ösvényt.

2007-ben kezdődtek meg a teljes helyreállításhoz szükséges előzetes tanulmányok kidolgozása, majd 2011-ben sikerült megállapodnia az Andalúz kormánynak és Málaga önkormányzatának. A felújításra közösen 2,8 millió eurót különítettek el. 

A széles járófelülettel és magas védőkorláttal ellátott XXI. századi Caminito del Reyt 2015-ben avatták fel, ami bejárásához elég egy kötelezően előírt biztonsági fejvédő. A projekt végül 7 millió eurót emésztett fel, ezért az építési és a folyamatos karbantartási költségek fedezése miatt az útvonal bejárása nem ingyenes.

Következő rész: 

  • Caminito del Rey felfedezése egyénileg, vagy szervezett formában
  • Királyok Útja belépőjegy vásárlás
  • Megközelítése Málagából tömegközlekedéssel vagy kocsival
  • Az út bejárásához szükséges idő, hogy tervezzünk?
  • Még több aktív program ajánló a környéken
  • Szállások a környéken
  • Hasznos tippek, hogy biztos felejthetetlen legyen a kalandtúrád

25 kihagyhatatlan dolog, amit ki kell próbálnod Madridban

Ha Madridban vagy, élj úgy, mint a madridiak! – tartja majdnem pontosan így az ismert mondás. Most összegyűjtöttem pár olyan dolgot, amitől madridi utazásod még felejthetetlenebb lesz.

1. Nincs autentikusabb dolog, mint egy tintahalkarikás szendvics Madridban! A tintahal ráadásul rántva van, úgyhogy könnyen hihetnénk azt is, hogy ezt direkt nekünk, magyaroknak találták ki. Kérj mellé fokhagymás krémet is, majd sétálj át a Plaza Mayor volt vásártérre! A legjobb „bocadillo de calamares” itt: Bar La Campana

tintahalkarikas_szendvics.jpg

2. Ha már ettünk egy jót, azt öblítsük le egy igazi madridi vermuttal! Emlékszel még a régi magyar Éva vermouthra? Na, azt az ízt gyorsan felejtsd el, és kóstold meg a madridi házi keverésű (semmi esetre sem kézműves!) mennyei csodákat! Casa Camacho, Bodega La Ardosa, Taberna de Angel Sierra, La Venencia, Taberna Alpio Ramos, Bodegas Ricla

casa-camacho-madridi-vermut-blog.jpg

3. Nincs vége a gasztroutazásodnak! Madridban újra fénykorát éli a vásárcsarnoki életérzés. És igen, van élet a központi turistakedvenc Mercado de San Miguel-en is túl… Légy bevállalós és keresd fel azokat, ahova tényleg a helyiek járnak! Mercado de Vallehermoso, Mercado de San Antón, Mercado de la Cebada, Mercado de Antón Martn stb..

4. Madrid a lábaid alatt! A spanyol főváros igazi úttörő volt a tetőteraszok más dimenzióba való helyezésében, ezért Neked is kihagyhatatlan, hogy több emelet magasan élvezd a mediterrán chillout hangulatot, miközben Madrid a lábaid alatt hever! Válogass a több mint 35 madridi rooftop közül: Círculo de Bellas Artes, Hotel Riu SkyBar, Palacio de Cibeles, Secret Rooftop Garden, Radio Bar Madrid

circulo_de_bellas_artes_tetoterasz.jpg

5. Ugorj még egy szintet, és nézz meg egy szélesvásznú panorámát Madridról a természet lágy ölén. A legjobb helyek közt: Cerro de Tío Pío, Parque Lineal del Manzanares, Dalieda de San Francisco

madridi_panorama.jpg

6. Ez már tényleg vérbeli haladóknak! Sokan még a madridiak közül sem tudják, hogy bizony nekik is van egy zenélő, figurás órajátékuk. Nem illusztrisabb társaság, mint III. Károly, Goya, Alba hercegnője, és Pedro Romero híres torreádor köszönt minket 18 harangjáték közepette. Edificio de Plus Utra, 3 perces játék kezdete minden nap 12:00 15:00 18:00 20:00 órakkor.

7. Apropó, „torreádor”-t említettem? Akkor, irány a madridi Las Ventas, vagyis a bikaviadal-aréna, ami az ország legnagyobb arénája, és ahol a lejobb múzeumot találhatod, ha szeretnéd megismerni közelebbről ezt a világot. De ha inkább kihagynád ezt a programot, akkor csak szimplán ülj le az aréna elé, és hallgasd meg Bizet, Carmen című operájából a Torreádor áriáját.

8. Tovább a művészet útján… jöjjön Goya! A „legmadridabb” spanyol festő számomra, mégha Zaragozában is született. Goyát követni, olyan mintha visszautaznánk az időben, és Vele együtt sétálnánk a XVIII. századi Madrid utcáin! Lépésről-lépésre Goya nyomában: Prado Múzeum, San Antonio de la Florida kápolna, Nemzeti Rézmetsző, San Francisco el Grande Bazilika, Real Academia de Bellas Artes de San Fernando, Lázaro Galdiano Múzeum, Királyi Palota, Liria Palota, Bornemissza Múzeum stb…

9. De jöjjön egy lazább program és irány a Retiro Park, avagy Madrid lüktető zöld szíve. Hatalmas sétákat tehetsz a nyugalom szigetén, és ne feledd: a csónakázás nem béna, hanem igenis menő!

fb_img_1616225102162.jpg

10. Fusd le a Rock ’n’ Roll Madrid Marathon-t (2022. április 24.) vagy sétálj a Manzanares folyó partján a Puente del Rey és Puente de Toledo történelmi jelentőségű hidak közt. Gyerekekkel is kiváló program, hisz a folyóparton remek játszóterek is vannak.

11. Legyen biciklis program is? Akkor tekerd körbe a fővárost! Mindössze 65 km végig az Anillo Verde Ciclista de Madrid kerékpárúton.

12. Ennyi sport után ideje feltölteni újból a cukorszintedet! Kóstold meg a tradicionális spanyol fánkot, azaz a churrost, és természetesen ahogy a madridiak mártogasd azt forró csokiba! A két nagy rivális churrosozó közül döntsd el Te, hogy melyikbe a finomabb? Chocolatería San Ginés vs. Churrería 1883

churros_madridban.jpg

13. Próbáld ki a délelőtti kávézás szent intézményét! La Latina, Malasana, Lavapiés negyedben rengeteg eredeti kávézót találsz.

14. Felpörögtél a kávétól? Jöhet egy még nagyobb adrenalin bomba? Akkor keresd fel a legnagyobb sikerű spanyol sorozat, a Nagy Pénzrablás madridi helyszíneit!

nagy_penzrablas_madrid.jpg

15. Személyes kedvencem: sétálj a Gran Vían! Hogy ez mitől eredeti program? Attól, hogy tedd ezt hajnalban, amikor még a spanyolok garantáltan alszanak. Így nyugodtan végigcsodálhatod a sugárút káprázatos épületeit, és a végén ne felejts el egy szelfit csinálni az ikonikus Schweppes neonreklámmal (khmm, lásd 14.pont)

16. Ha hajnal, akkor napnyugta is. Abban pedig mindenki egyetért, hogy a legjobb hely Madridban, ahol a naplementében gyönyörködhetünk az a Templo de Debod. Parádés környezet egy csöppnyi óegyiptomi csoda társaságában.

17. Általában nem bakancslistás egy utazónak sem, de Madridban meglátgatni egy Tablao Flamenco-t épp annyira eredeti dolog, mintha tennéd ezt Sevillában, Málagán vagy épp Granadában. Óriási kultúra, rengeteg szenvedély, igazi érzelmek, zene és tánc kíséretében! Ne habozz, és nézz meg Te is egy flamenco előadást!

flamenco.jpg

18. La vida nocturna. Madrid sosem alszik! Tedd próbára ezt a mondást és egyúttal magadat is. Barátaiddal menjetek végig a Cava Baja utcáján bárról-bárra. Kérjetek ínycsiklandozó tapasokat, majd plusz az italokkal egyensúlyozzatok ki az utcára, ahol aztán álldolgálva fogyasszátok el ezeket, és persze a harmadik nemlétező kezeddel kóstold meg a barátaid tapasát is! Nem is olyan egyszerű ez a spanyolos éjszaka, majd meglátod!

19. Focimeccs, na az, mindig van! Még ha nem is vagy focibolond, akkor is nyugodtan kommentáld végig, miközben többedmagaddal odaragadsz a bár sarkában lévő tévé képernyőjére. Ha pedig történetesen épp nyer kedvenc madridi csapatod, akkor ugorj bele a Neptun vagy Cibeles kútba! (De ha kérdezik, ezt a tippet nem Tőlem kaptad!)

20. Ha tényleg ütött az éjszaka, és úgy gondolod, hogy másnap semmi kultúrát nem tudsz befogadni, egyszerűen csak sétálj Madrid utcáin, és találj ki jobbnál jobb sztorikat arról, hogy mit is ábrázolhatnak a színes madridi utcanévtáblák!

collage-madrid-csempe-blog.jpg

21. Suerte! Próbálj szerencsét nem csak a főváros, hanem az egész ország legikonikusabb lottózójában, és vásárolj egy szerencseszelvényt Doña Manolita-nál. A karácsonyi lottóláz idején az ország minden pontjáról érkeznek ide spanyolok, hogy akár 3-4 órás türelmes sorbaállás után itt vegyék meg szelvényüket.

spanyol_lotto.jpg

22. Ohhhh drága Rastro, minden csalhatatlan turista szívének eltiprója. A hangulatos vasárnapi bolhapiacnak kikiáltott turistacsalogató hely, nem más, mint egy hemzsegő kirakodó és zsibvásár, ahol mozdulni sem lehet. Az eredeti „ócskapiac”-ot azonban bármelyik nap megtalálhatod ha a Plaza de Vara de Rey tértől kiindulva végigsétálsz Carlos Arniches, Mira el Rio Alta, és Rio Baja lejtős utcáin.

23. Ha csak egy dolgot veszel Madridban, akkor legyen az egy könyv. Sétálj végig a hangulatos, könyvárus bódésoron, a La cuesta de Moyano-n, találd meg kedvenc könyved… majd tégy magadnak egy szívességet, és tanulj meg spanyolul! :)

compras_libro.jpg

24. Figyelem, brutál gyerekprogram! Üljetek fel a Teleférico egyik gondolájába, libbenjetek át a Casa de Campo-ba és nézzétek meg a pandákat. Hát van cukibb mint egy pandabébi? Igen, ha kettő van belőle! (MadridZOO)

panda-bebik-madridban.jpg

25. Legvégül pedig el ne felejtsd felkeresni az igazi madridi Macit, ami egyben a főváros címerállata és jelképe is. A pandát ugyan nem, de ezt a macit simizni ér, sőt kötelező! A helyi legenda szerint, ha megérinted a Plaza de Sol téren álló Maci szobrot, akkor biztos, hogy még visszatérsz Madridba!

madridi_maci_blog.jpg

+1. Tarts Velem egy madridi városlátogató sétára, és tudj meg még több autentikus dolgot erről a fantasztikus városról!

index_spanyolban_otthon_idegenvezetes_2021_1619947404.jpg

Kása Heni - Spanyolban Otthon blog és dél-amerikai kalandok

Eddigi első (!) videóinterjúm a Dél-amerikai utazásomról és a spanyolországi projektemről. Erre a beszélgetésre Attila Méreg invitált, aki a Világjárók Klubja Bécs oldalt vezeti, ahol megannyi utazó és kalandor mesél neki izgalmas történetekről, sztorikról, életekről. Csemegézzetek a videókból, inspirálódjatok, majd húzzatok bakancsot.... ;)

Készen állsz a folytatásra? Befejeződött A nagy pénzrablás 5. évadának forgatása

Várva várt hír érkezett tegnap a Netflix hivatalos média csatornáin, és mindössze egy képpel kürtölték világgá: befejeződött A nagy pénzrablás (La Casa de papel) 5. és egyben utolsó évadának forgatása! A jelenetek felvételeit még tavaly nyáron kezdték el, és szűk egy éves  munka után, már csak a végső simítások vannak hátra, így bátran bizakodhatunk benne, hogy még az idén ősszel képernyőre tűzik.

nagy_penzrablas_5_evad.jpg

"Que vayan corriendo las paellas por el Banco de España: La Resistencia ha terminado el rodaje de La casa de papel 5"

Árassza el a paella a Spanyol Bankot: Az Ellenállás befejezte a Nagy Pénzrablás 5 évadának forgatását.

A Netflix végsőkig fokozza a rajongók kíváncsiságát, hisz csak egy pár szavas közleményt írtak a képhez, miszerint "alig várjuk, hogy bemutassuk a történet végét. Le fog esni az állatok!". Sok minden eddig sem derült ki a történet várható befejezéséről, de garantálják, hogy teli lesz meglepetéssel. Csupán annyit lehet tudni, hogy az 5. évad nyitó jeleneteit Stockholmban forgatták, és hogy a sorozat 3 új karakterrel bővül, köztük például a szívtipró Miguel Ángel Silvestre spanyol színésszel, akit a Velvet, Sense8, Narcos sorozatokból ismerhetünk.

A vörös overálos, Dalí maszkot viselő rablók történetét eddig 65 millió ember nézte meg a Világon, így az alkotóknak nem kis fejtörést okozhatott, hogy egy ütős, és izgalmas lezárást találjanak ki. A 10 részes évadban látni fogjuk, hogyan oszlik szét a Professzor csapata, és egy extrém és epikus sorozatot fogunk látni - mondta Álex Pina, a sorozat gyártójának fő motorja. Azt is elmesélte, hogy egy évig gondolkoztak rajta, miként törjék meg a csapatot, és hogyan helyezzék a főhőst az eddig ismert eseményekkel szembe, úgy hogy ezek a szituációk visszafordíthatatlanul megváltoztassák a többi szereplő történetét. "A hatóságok elleni háború eléri majd a legszélsőségesebb és legvadabb szintet, de az évad teli lesz érzelemmel is".  Egy korábbi interjúban annyit mondott még a befejező szériáról, hogy "Az adrenalin kódolva van A nagy pénzrablás DNS-ében. Harminc másodpercenként történik valami, ami kibillenti a karaktereket, és valamilyen fordulatot okoz a történetben. Ez az adrenalin keverve az összetett, megbabonázó és kiszámíthatatlan karakterekkel és érzéseikkel, a bankrablás végéig ki fog tartani".

Álex Rodrigo, a sorozat készítőinek igazgatója hivatalos kommunikációjában a következőket mondta: " Vége a forgatásoknak. Óvatosságból csak ennyi, nehogy spoiler legyen. Ez a munka megváltoztatta az életem, felfordította mindannyiunk életét. Mindent köszönök: La casa de papel!" De hasonlóan szűkszavúan, és elérzékenyülten nyilatkozott Koldo Serra, a forgató stáb egyik tagja: "Érzelmi és fizikai másnaposság. Csaknem három év után véget ért a La casa de papel forgatása, amely eddigi életemben a legvadabb, legintenzívebb és legszebb élmény mind szakmailag, mind személyesen. Elhagyok egy családot, akiktől rengeteget tanultam. Óriásiak vagytok! Nagyon köszönöm mindenkinek!".

Készen álltok? Kezdődhet a vége?!
nagy_penzrablas_5_evad_tokio.jpg

Fedezd fel Madridot, és A nagy pénzrablás helyszíneit a Spanyolban Otthon weblapján!

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért pedig kövesd a SPOTT Facebook oldalát!

Sangría, a kerti partik frissítő itala

sangria1.jpg

Hozzávalók (8-10 főre):

1 üveg száraz pezsgő

1 db nagy narancs

1 db lédús citrom

5-6 dkg porcukor

1 dl konyak

1 liter száraz vörösbor

1 kicsi darab egész fahéj

3 szem szegfűszeg

4 dl szódavíz

1 dl triple-sec vagy Maraschino likőr

friss idény gyümölcsök

Lássunk hozzá!

Egy edénybe 1 deci vörösbort öntünk, beletesszük a fahéjat és a szegfűszeget, majd 5 percig forraljuk. Miután az aromák kellően megfűszerezték a főzetet, beleöntjük a többi vörösborba. A narancsot és citromot meleg vízben lemossuk, majd héjastól vékony szeletekre vágjuk. Ezeket beletesszük egy tálba, rászórjuk a porcukrot és ráöntjük a konyakot meg a likőrt. Lefedjük fóliával, és 1 órát a hűtőbe tesszük. Ezután ráöntjük a fűszeres vörösborunkat, és két órára ismét betesszük a hűtőbe. Tálalás előtt átöntjük egy mélyebb üvegtálba, ráöntjük a pezsgőt és felengedjük szódavízzel. Végül belekavarjuk az idénygyümölcsöket (alma, körte, őszibarack, gránátalma, meggy stb...), ami tovább fokozza a házi sangría frissességét.

Tálalás előtt ismét érdemes jól lehűteni, de jégkockákat is tehetünk a poharakba. ¡Qué aproveche!

A sangría eredete a mai napig nem tisztázott. Egyesek szerint az italt a 18. század elején, spanyol és portugál parasztok találták ki, akik földjeik adta lehetőségek felhasználásával készítették a sangría első változatát, ami akkor még csak 4 dolgot tartalmazott: vörösbor, alma, őszibarack és citrusfélék.

Más teóriák szerint, az ital már az 1700-as években felbukkant. A leírások szerint brit tengerészek fejéből pattant ki az ötlet, akik az Antillákon érvényben lévő alkoholtilalom kijátszására gyümölcslének álcázták a sangríát. Spanyol rumba mézet, fűszereket és helyi gyümölcsöket kevertek, amit még jól nyakon is öntöttek borral, hogy kiadósabb legyen.

Spanyolországi utazási tippekért keresd a Spanyolban Otthon weblapját!

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért pedig kövesd a SPOTT Facebook oldalát!

Tűzpiros flamenco festi be Budapest nevezetességeit

Pirók Zsófia flamenco táncművész neve nem ismeretlen a műfaj hazai rajongóinak és tanulóinak köreiben. Mint honlapján is olvashatjuk, édesanyjának köszönhetően a flamencóval való kapcsolata már szinte születésének pillanatában elkezdődött. 19 évesen felvették a sevillai Conservatorio Profesional de Danza flamenco szakára, ahol tudását professzionális szintre emelve, táncművész diplomát szerezett a konzervatórium első külföldi végzőseként. 

flamenco_in_the_city_3.jpg

Egy kicsit is ismerve a flamencót ez elképesztő dolog, hisz az élet örömeinek és bánatainak erőteljes művészi kifejezése, az andalúz lélek legmélyebb érzéseit mutatja be. Andalúziai tanulmányai alatt számos fellépése volt különböző sevillai flamenco klubokban és színházakban, ahová azóta is rendszeresen visszajár előadni, és továbbfejlődni.

Külföldiként ez óriási tett, hatalmas tehetség, szorgalom és tanulásvágy kell egy ilyen út kikövezéséhez. Mindaz az energia ami a flamenco műveléséhez kell, benne van legújabb videójában, ami Kálló Péter videós és fotográfussal közösen készült. Az alkotók, azoknak a művészeknek a jelenlegi helyzetére hívják fel a figyelmet, akiknek a járványhelyzet miatt új utakat kell keresniük.

Bevallom, nekem nem kell sok, hogy jó értelemben kirázzon a hideg ha flamenco zenét hallok és/vagy táncot látok. A "Flamenco in the city" pezseg az energiától! Alicia Carrasco flamenco-énekesnő hihetetlen érzelmekkel teli hangja, és Pirók Zsófia tánca a vibráló tűzpiros ruhában Budapest nevezetességei ellőtt megtölti élettel a kihalt fővárosi utcákat. 

Fedezd fel Madridot, és spanyol utazási tippekért keresd a Spanyolban Otthon weblapját!

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért pedig kövesd a SPOTT Facebook oldalát!

2021.ápr.18.
Írta: kasa heni 6 komment

A nagy pénzrablás - bukott spanyol sorozat a világsiker csúcsán

A nagy pénzrablás (La Casa de papel) az elmúlt évek legsikeresebb spanyol nyelvű sorozata. Az akciójelenetekben gazdag, spanyolosan túlfűtött érzelmekkel teli, remek képvilágot megjelenítő, és az iszonyatosan jól megformált karakterek rekord idő alatt a Netflix csúcsára repítette, a kritikusok által is csak magasztalt sorozatot.

A kanapéhoz ragasztó bomba siker, azonban egy óriási bukással kezdődött! A nagy pénzrablást a spanyol Antena3 csatorna készítette, amit még 2017 májusában tűztek műsorra. A számos népszerű sorozatot gyártó csatorna új sorozata ugyan szépen indított a 4,5 milliós nézőszámmal, de érthetetlen módon pár epizód után a nézettségi számok elkezdtek esni, olyannyira, hogy az is kérdéses volt leadják-e egyáltalán az első széria utolsó részeit. 

a_nagy_penzrablas_3.jpg

A Netflix tehát nem a tutira ment, mikor átvette a bukott sorozatot, mindössze arról volt szó, hogy bővíteni szerette volna a nem angol nyelvű tartalmainak számát. Mivel ezen kívül semmi terve nem volt a sorozattal, a streaming katalóguson való szerepeltetésen túl semmit nem tett, reklámozására egyáltalán nem költött. Ennek ellenére pedig valami hihetetlen dolog történt, amit maguk a sorozat színészei sem akartak sokáig elhinni.

a_nagy_penzrablas_5.jpg

A nézők felfedezték A nagy pénzrablást, és azonnal berobbant a kattintásszám a Netflix oldalán. Négy hónap leforgása alatt a világ minden részén annyira rákattantak a nézők, hogy a színészek egy pillanat alatt sztárok lettek, és óriási követőtáboruk alakult ki az elképzelhető összes social media oldalon. Számos statisztikai adatot lehetne hozni a sikeresség bizonyítására, de a megnyerő számok helyett is beszédesebb, például az, hogy az amerikai nézők elképesztő nagy része feliratosan is hajlandó volt végignézni a sorozatot, ami eddig egyszer sem fordult elő a kényelmet a tévézésben is szerető néppel. Ennél nem is kellett több...

A Netflix felemelte a telefont, és hívta a A nagy pénzrablás gyártóját. Folytatás kell, mégpedig a lehető legrövidebb időn belül. A megvásárolt jogok után pedig ehhez kinyílt a streaming szolgáltató nagy pénzeszsákja is.

a_nagy_penzrablas_2.jpg

Óriási lehetőség, de nem volt könnyű dolga, Álex Pinának, a széria showrunnerének. Társaival két hónapon át gondolkoztak azon, hogy elfogadják-e ezt a kecsegtető ajánlatot, ami talán egyszer adódott meg az életükben. Az eredetileg két évadra tervezett sorozat egy kerek, lezárt történet lett volna, amit a spanyolországi bukás után nem is forgattak le végig. Tehát, igent csak azután mondtak, miután többszöri átbeszélés után teljesen meggyőződtek arról, hogy a sorozatban benne van egy további izgalmas történet. 

A nyomás és az elvárás természetesen hatalmas lett. A folytatáshoz ugyan nagyobb költségvetés állt rendelkezésre, viszont szüntelenül harcolniuk kellett a gyártásra szánható idővel. A forgatások megkezdésekor csak a történetek váza létezett a spanyol gyártók fejében. Ahhoz, hogy tartani tudják az óriással kötött szerződés határidejét, az kellett, hogy a stáb és a szereplők mindvégig egy csapatként mozogjon és lélegezzen. Nem egyszer úgy íródott a forgatókönyv, hogy míg az egyik szobában forgattak egy jelenetet, addig annak folytatásán a többiek -a többi színésszel közösen- a másik helyiségben vitatkoztak egy asztal körül. A színészek mindig csak az épp aktuális jelenet forgatóját kapták meg. Bevallásuk szerint jó párszor rögtönözniük is kellett az adott szituációban, amik viszont olyan jól sikerültek, hogy volt mikor ez inspirálta Álexot és csapatát a folytatás vonalának kitalálásához. További példa az idő szűkösségére, hogy például a harmadik évad híres naplementés jelentének forgatásához csak egy alkalom állt rendelkezésre, ami kb fél percig tartott, amíg a fények optimálisak voltak, és ahova természetesen a színésznek egy másik helyszínről kellett átrohannia.

a_nagy_penzrablas_1.jpg

Ezek mind olyan apróságok, amik láthatatlanul is hozzájárultak az óriási sikerhez... de hogy mik azok a kézzel fogható dolgok, amik biztosra bevonzzák és rabul ejtik a nézőket? 

Arról már egy következő bejegyzésben... vagyis stílusosan: folyt.köv.

Fedezd fel Madridot, és A nagy pénzrablás helyszíneit a Spanyolban Otthon weblapján!

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért pedig kövesd a SPOTT Facebook oldalát!

2021.jan.10.
Írta: kasa heni 1 komment

Rendkívüli havazás Madridban, megdőlt az 50 éves rekord (Fotókkal)

Filomena látogatására, mint az évszázad nagy spanyolországi havazásaként fogunk emlékezni, akkor is, ha még bőven van időnk, hogy az újabb századfordulóhoz érjünk. Madridban 1971 óta nem látott mennyiségű hó esett, néhol 50 cm magasságot is eléri a vastag hótakaró. Mint mindig, miután a spanyolok felocsúdnak az első sokkhatásból, ebben is azonnal megtalálták az örömöt. Soha jobbkor, mint amikor a járványhelyzetre való tekintettel, éppen nem nagyon lehet utazni: este még Madridban hajtották álomra fejüket, reggelre pedig egy síparadicsomba ébredtek. A fővárosiak boldogan csatolják lábukra síléceiket, vagy épp hótalpasaikat, szánkóznak, snowboardoznak, de még egy kutya szános is felbukkant az éj leple alatt Hortaleza negyed utcáin.

27-havazas_madrid_2021_hoeses-65.jpg

De sajnos árnyoldala is van ennek a rendkívüli hóhelyzetnek. A főváros teljesen megbénult. Az 5000 kocsiból álló hókotró flotta jól hangzik, de ez a szám egész Madrid autonóm közösségére értendő. Ebből a fővárosnak mindössze 66, Madrid tartományi szinten még plusz 52 gépjármű áll rendelkezésre, amivel lehetetlen az utak tisztítása. Az utakon több száz autó ragadt a hó fogságában, volt akinek 25 km-t 18 óra alatt sikerült megtennie, mire végül be tudta csukni maga mögött lakása ajtaját.

Madridban az EMT közlekedési vállalat kénytelen volt leállítani a buszközlekedést, nincs autóforgalom, lezárták a város alagútjait, és nem járnak az elővárosi vonatok sem. A felgyülemlett hó súlya alatt faágak szakadtak parkoló autókra, torlaszolták el az utcákat, de ezen körülmények közt a tűzoltók sem tudnak a helyszínekre jutni. Ugyanígy nagy bajban vannak a mentő szolgálatok is. A hétvégére felfüggesztették a szemétszállítást. Péntek estétől a madridi Barajas nemzetközi repülőtér zárva tart, a rossz látási viszonyok miatt a járatokat törölték. Mivel a helyzet egyelőre nem javul, várhatóan az iskolák sem fognak kinyitni hétfő reggel.

Madrid látnivalói fehér hótakaróban - Fotogaléria

Amikor este Madridban alszol el, de reggelre egy síparadicsomban ébredsz - Fotogaléria

Fedezd fel Spanyolország többi városát is a Spanyolban Otthon weblapján!

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért pedig kövesd a SPOTT Facebook oldalát!

süti beállítások módosítása