Májusban, nemcsak Andalúzia, hanem egész Spanyolország legszebb városa Córdoba. A történelmi emlékművekben és kulturálisan gazdag város –a remek klímájának köszönhetően is-, az év bármely időszakában kiváló úti cél lehet, de májusban egy különleges, virágos arcát mutatja meg az idelátogatóknak. A világszerte ismert, córdobai patiók ilyenkor kitárják kovácsoltvas kapujait, és az emberek egy egészen varázslatos világba léphetnek be. A májusi virágünnepnek azonban van még két, külföldiként kevésbé ismert része is.

A tavaszköszöntő ünnep kezdetét, április utolsó vasárnapján tartják, ami nem más, mint az ún. Virágcsata (La batalla de las Flores). Habár a városi fiesták dokumentációi közt találhatóak olyan feljegyzések, miszerint, már a ’40-es években is rendeztek hasonló eseményt, de csupán 1980-től része a hivatalos programnak. Idén 20, színes papírvirágokkal feldíszített kocsi vonult fel, amelyről flamenco ruhákba öltözött helyeik, 140.000 db szegfűt ontottak a menetet kísérőkre. És mivel „csatáról” van szó, természetesen ezeket a lelkes közönség vissza is dobálja.

Ezt követően, május első hétvégéjén újabb virágos programra készülnek. A virágba öltöztetett „Májusi Keresztek” (Cruces de Mayo) ellepik a város utcáit, tereit, és a házak udvarait. Ez a szokás a XVIII. századtól, több spanyol városban is megtalálható. A hagyomány eredetét, vannak, akik pogány szokásra vezetik vissza, miszerint fehérbe öltözött hajadon lányok, fejükön virágkoronával, köszöntötték a tavaszt. De tovább nem szól a történet, így ez nem ad semmilyen magyarázatot sem, a kereszt virággal való feldíszítésére. A másik elmélet sem bizonyított pontosabban, mégis valószínűbb, hogy a hívő spanyolok, ezzel a Szent Kereszt megtalálásának napja (május 3.) előtt tisztelegtek.

Ma már, a „Májusi Keresztek” –csakúgy, mint a patiók– versenyeznek egymással, 3 külön kategóriában díjazzák a legszebbeket. A bírák nem csak a felhasznált virág mennyiségét, hanem a kereszt környezetét is értékelik, így olyan tradicionális részletek, mint a spanyol gitár, a córdobai kalap, pár flamenco legyező vagy épp egy üveg bor is megbújhat a keresztet körbeölelő virágcserepek közt.

(A következő bejegyzésben tovább barangolunk Córdobában, és a város híres, virágzó patióit látogatjuk meg... ;) )

Caravaca de la Cruz, a "nap otthonának" is nevezett régió, azaz Murcia tartomány egyik legszebb fekvésű városa. Már a város neve is arra a középkori vallási relikviára utal, amelyet évszázadok óta nagy becsben őriznek a helyiek. Mégis kevesen tudják, hogy Caravaca de la Cruz egyházi státusza szerint az ötödik legszentebb város a világon, Jeruzsálem, Róma, Santiago de Compostela, és Santo Toribio de Liébana után. Ezt a kiváltságot II. János Pál pápa ajándékozta a városnak 1998-ban. Az ereklye tiszteletének köszönhetően, és a Szentszék döntése nyomán, immár Caravaca is, annak az említett öt katolikus zarándokhely egyike, ahol hétévente, jubileumi évet ünnepelnek. (2017. egy jubileumi év, de erről, és a kapcsolódó zarándokútról egy következő bejegyzésben írok...)

A XIII. század óta tisztelt, Szent Kereszt ereklyéje, több mint csodás módon jelent meg a városban, a muzulmán uralom azon időszakában, amelyben megkezdődött az ország visszahódítása. Caravaca ősi városa, egyik végvára volt a mórok elleni harcoknak, és még Abu Zeyt mór király fennhatósága alatt állt, aki nem volt épp elnéző a helyi katolikusokkal szemben. A bebörtönzött rabok egyike volt Chirinos atya is, akinek bűne nem volt más, minthogy a muzulmánok közt térített. Kihallgatásakor, a pap olyan jámborul beszélt hitéről, hogy azzal felkeltette Abu Zeyt figyelmét, majd kíváncsisága odáig vezette, hogy egy szent mise celebrálását követelte.

Chirinos atya a szertartáshoz készülődve észrevette, hogy épp a legfontosabb kellék hiányzik, mégpedig a Szent Kereszt. Amikor a mór király tudtára adta, hogy a kereszténység szimbóluma nélkül nem tarthat misét, abban a percben egy kereszt alakú fénycsóva jelent meg felettük. A fényből formált kettős kereszt, két angyal segítségével szállt le az oltárra, és az angyalok tudatták az atyával, hogy ez annak a keresztnek egy darabjából készült, amelyen a megfeszített Krisztus függött. A szertartás során újabb csodák történtek, ami hatására Abu Zeyt mór király szíve mélyig megrendült, és elhatározta, hogy keresztény hitre tér.

Ez az eucharisztikus csoda 1232. május 3.-án történt, amely előtt Caravaca de la Cruz azóta is tiszteleg. A május elején rendezett városi fiesta legtöbb eseménye, a Szent Kereszt megjelenése, és a történelem emlékei körül forog (Fiestas de la Santísima y Vera Cruz). A felajánlott virágok áldása, a körmenetek, a Kereszt leszállásának megelevenítése, majd annak szentelt vízben megmártása mind emberek ezreit vonzzák évről-évre. Természetesen nem hiányozhat a spanyolok által oly kedvelt Mórok és Keresztények fiestája sem, amely során mindkét fél „csapatai” korhű ruhákban vonulnak fel a lelkes közönség előtt. Ez utóbbival az ország számtalan városában találkozhatunk, de ami egyedivé teszi a Caravacait, hogy itt a csapatok ugyan jelképesen, de éppúgy megküzdenek egymással, mint tették azt a XIII. században.

A legendák szerint, Abu Zeyt mór király kegyetlen volt a városban rekedt spanyolokkal, az emberek többségét tömlöcbe vetette, a város ivóvizét pedig méreggel fertőzte, és az ez miatt kialakult járványok tizedelték a keresztény népet. Szintén a városban ragadt pár templomos lovag is, akik nem bírták tétlenül nézni a nép szenvedését. Kihasználva gyors lovaik ügyességét, áttörték a mór harcosok gyűrűjét, és borral tértek vissza, hogy azzal enyhítsék a spanyolok szomjúságát. A bor jótékony hatása nem maradt el, a betegek meggyógyultak, és az erőre kapott spanyolok szembeszálltak ellenségükkel, és végül felszabadították városukat a mór uralom alól.

Ma már, az öt napos  (május 1-5.) fiesta legfőbb eseménye,  amikor a 60 különböző lovas peña (baráti kör) próbálja bizonyítani ügyességét, és gyorsaságát, csakúgy mint anno a hős megmentő templomos lovagok. A város fölé emelkedő várhoz vezető meredek út, és az idő, mindenkinek kihívást jelent. De nem elég a legfürgébbnek lenni, ugyanis fontos szabály, hogy a vár elé úgy kell megérkezni, hogy a lovak mellett futó 4 ember egyike sem engedheti el a vágtázó állatot. Ez a pár perces futam, a lovas peñák egész éves munkájának megkoronázása. A lovakat díszes lepelbe öltöztetik, amit színes selyemszálakkal, ezüst és arany fonallal hímeznek ki. Az aprólékos munka rengeteg munkát igényel, és természetesen az év legszebb lepléért külön díjazás jár. Május 2-án, a verseny napján (Caballos del Vino), a peñák hajnal 4-től készülődnek. A zárt ajtók mögötti rítusok, és a lovak felkészítése annyira szent dolog, hogy ezeket csak nagyon kiváltságos szemek láthatják.

Az igazság az, hogy a "Spanyolország elhagyatott helyeit" két részesre terveztem. De a mai túlzsúfolt internet világában, és mert az elkészült anyagot visszaolvasva, ami olyan hosszúra sikerült, hogy képtelenségnek tartom, hogy az olvasók többsége azt egy se∗∗el végigolvassa, úgy döntöttem, hogy a második részt mégsem egy bejegyzésben fogom megjelentetni. Másrészt, annyira sikerült belemerülnöm a témában, hogy minden bizonnyal sokkal több rész is lesz, így majd azt szépen, lassanként beadagolom a kedves követőimnek. :) (1.rész)

Intro az első részből: Mindig érdemes kicsit kilépni kényelmi zónánkból, és ez akkor is így van, ha épp külföldre utazunk. Habár az útikönyvek ezernyi recepttel látnak el minket, hogy időnket kedvünk szerint töltsük el, de olykor, mégis megéri letérni a jól kitaposott turistaösvényekről, és olyan tájakra is elcsatangolni, ahol az ország történelmének különleges helyszíneire bukkanhatunk. Azok az elhagyatott helyek, ahol az idő ugyan megállt, de az emberek, és a romos falak továbbra is őrzik egy letűnt kor emlékeit, igazi felfrissülésként szolgálhatnak a gondosan karbantartott városok, épületek és tengerpartok után.

11. Canfranci vasútállomás - sínek a semmibe

Spanyolországot, Franciaországgal összekötő vasútvonalat 1928-ban (július 18.), XIII. Alfonz király adta át, nem sokkal trónfosztása előtt. A Pireneusokon átvezető vonal, mind társadalmi, mind gazdasági szempontból nagy lendületet hozhatott volna a két ország összeköttetésében. A tervezők Európa második legnagyobb átrakó pályaudvarát álmodták meg a hatalmas hegyek közé. A határhoz közeli Canfranci (Huesca) állomáson keresztül szállított összes rakományt át kellett itt rakodni, mivel a két ország eltérő nyomtávú sínpályát használ. A személyszállításra is szolgáló vonal, az utasok tetszését sem nyerte el, mivel a kanyargós és alagutakkal tarkított út rendkívül lassúnak bizonyult, valamint nem kedvelték a határon való átszállással járó macerát sem. Majd később, maga a történelem is egy vastag ecsetvonással húzza át a befektetők elképzeléseit.

A Spanyol Polgárháború, majd Franco hatalma alatt az állomást többször, összesen 8 éven keresztül blokád alatt tartják. A II. Világháború idején pedig a nácik ellenőrzése alá kerül, és pl. itt rakodják át a galiciai volfrámot, és a több tonnányi rabolt és svájci aranyat. A vonal végleges lezárásához azonban egy baleset vezetett, amikor 1970-ben kisiklott egy tehervonat. A franciáknak ez egy jó ürügy volt, az amúgy is gazdaságtalan és lassú vonal lezárásához, ezért a vonat által elsodort L’Estanguet hidat sosem építik újra. Ezzel, a személy és teherszállítás is megszűnik ezen a vonalon a két ország közt, és a hatalmas forgalomra tervezett Canfranci állomás hirtelen üresen marad. Napjainkban Huescaból, naponta két vonat indul a Canfranci állomásra, elsősorban a turizmus miatt, hiszen innen csak pár kilométerre található az ország egyik legnépszerűbb sípályája. (Spanyolország legszebb sípályáiról itt olvashatsz) Egy 2007-es tervezet alapján, e síturizmust kiszolgáló hotelt alakítottak volna ki, és az állomást felállványozzák, de a tényleges munkálatok sosem kezdődtek el. Az állomás belső termei közül párat ugyan felújítottak, és ezek, kizárólag előzetes telefonos jelentkezés esetén, vezetett túra keretében látogathatóak.

12. Kőbánya és lőszerraktár

Kasztília egykori fővárosában található, Szűz Mária-katedrális (Catedral de Santa María de Burgos) a spanyol gótikus építészet talán legszebb gyöngyszeme, és az ország egyetlen olyan katedrálisa, amely önmagában –és nem az óvárosi résszel együtt- lett az Unesco Világörökség része (1984). Ebben a burgosi katedrálisban nyugszik, a mórok elleni harcok legnagyobb hőse, Cid lovag, aki a spanyol irodalom és történelem egyik leghíresebb alakja. A XIII. században épített székesegyház mészköveit, a várostól mindössze 20 kilométerre lévő Hontoria de la Cantera hegyeiből bányászták ki. A kitermelést rabokkal végeztetik, akiket szó szerint halálra dolgoztattak a kőfejtőben. Az évszázadok alatt Hontoria köveiből több város is építkezett, majd Franco diktátor a bánya hatalmas –akár 20m hosszú és 5m magas- termeit lőszer és fegyverraktárként veszi használatba, és körülötte egy katonai bázist épít ki. A bánya végleges, 1998-as bezárásakor a spanyol hadsereg lemond a területről, és az új tulajdonos a közeli városka önkormányzata lesz. 2004-ben lebontatják a kordonokat, és saját felelősségre engedélyezik a bánya látogatását.

13. Sancti Petri, a magányos sziget

Az andalúziai Chiclana (Cádiz) partjaihoz közel, 4 kis sziget is található, amelyek akár kajakkal is könnyen elérhetőek bárki számára. A múlt század közepén, Islote de Sancti Petri szigetét valamiért ígéretes helynek gondolják a környék tonhal halászai, akik közül páran ide is költöztetik családjukat. Amilyen hirtelen gondolat volt ez, nem sokkal később ugyanilyen gyorsan ki is ürül ez a szinte csak képzeletükben élő halászfalu. Így a ’70-es évekre ismét magára marad a szigetet teljesen uraló erődítmény, amely egy tengeri védelmi vonal tagja volt a XVIII. században. Az erőd legrégebbi része, az 1610-ben épült őrtorony, amelyet a legendák szerint Melkart vagy Hercules egyik templomára építettek. Ami biztos, hogy a régészeti ásatások során, számtalan római, és egyiptomi bronzszobrot találtak itt. Az erőd 2010-ben egy teljes felújításon esett át, ahol manapság sokszor rendeznek szabadtéri koncerteket, csillagvizsgálatokat, foto kurzusokat, vagy akár színházi előadásként elevenítik meg a sziget történetét, és legendáit.

14. Gosálvez kastély

Az alicantei textiliparos, a dúsgazdag Gosálvez család 1902-ben úgy dönt, hogy 200 kilométerrel észak-keletre helyezi át rezidenciáját, amelyet a Versaille-kastély mintájára épít meg. A család olyan híres, hogy például II. Miklós orosz cár felesége egy díszes szökőkutat ajándékoz nekik, aminek ma már, sajnos csak a talpazata maradt meg. Az ekkor még iparilag fejletlen Júcar folyó mentén számos területet is felvásárolnak, majd az ország második legnagyobb papírgyárát nyitják meg. Ezenkívül, a víz erejét kihasználva építenek még malmot, konzervgyárat, palackozóüzemet, és egy fonóüzemet is, valamint egy hidraulikus központot is létesítenek, amelynek köszönhetően Villalgordo del Júcar (Albacete) lesz Spanyolország első, árammal ellátott faluja. A Gosálvez kastély sem kerülhette el vesztét a Spanyol Polgárháború idején, hiszen Franco tábornok kisajátítja, és egy szülőotthonnak ad helyet. A háború után, az épület részben visszakerül a család tulajdonában, de az elszegényedett Gosálvezek már nem tudják fenntartani a hatalmas épületet, a gyárak sem üzemelnek már, és 1960-ban végleg kiköltöznek mesés otthonukból. A kastély 2006-ban kerül újra magánkézbe, de a tervek szerinti hotel és golfpálya építését nem kezdik el az állítólag szellemek lakta helyen.

15. A Szakszervezet 

Mallorca első szövetkezetét 1919-ben hozzák létre azzal a nem titkolt céllal, hogy a szigeten újjáélesszék a szőlészeti és a borászati iparágat. A szövetkezet 224 taggal, összesen 260 hektárnyi szőlőültetvénnyel alakul meg, és Felanich városka szélén 1921-re felépül a sziget legnagyobb borászata, és palackozóüzeme (Bodega Cooperativa de Felanitx), amely inkább az „El Sindicato”, azaz „A Szakszervezet” néven válik ismertté. A tagok, az első évben 8500 quintal –spanyol mázsa, kb. 46 kiló– termést, 4 év múlva pedig már ennek a tízszeresét szolgálják be. Sajnos az évek alatt számos rossz döntést hoznak, így 1990-ben mélyrepülésbe kezd a szövetkezet. A felhalmozott adósság (130 millió peseta) a La Caixa bank kezébe juttatja a borászatot, akik később árverésre bocsátják a gyárat. De hiába kerül egy ismert üzletember tulajdonába, az eddig jelentkező angol, és német befektetők ígéretei mind vakvágányra futottak.

Tetszik a blog? Értékes tartalmat találtál? Szeretnél még többet megtudni Spanyolországról? Hívj meg egy kávéra, hogy tovább pörögjek a spanyolos témákra, és megosszam Veled :)

          500 forint

           1,50 euro

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért lájkold és kövesd a  Facebook oldalamat!

Spanyolországi utazásért, túrákért, és városlátogatásokért pedig nézz körül a

Spanyolban Otthon weblapján!

Magyarországon, Szent György napját ősi pásztorünnepként ismerhetjük, amely régidők hagyományai szerint az állatok első kihajtásának napja, a falusi emberek pedig, az igazi tavasz első napjaként emlegetik. Azonban, több országában ennél sokkal jelentősebb napról van szó, például Anglia, és Portugália is az ország védőszentjévé választotta, Spanyolországban pedig, Aragónia és Katalónia patrónusa.

Sárkányölő Szent György legendája egy igazi lovagmese. Szent György, egy nemesi család sarja, aki a III. század végén született a mai Törökország területén lévő Kappadókia városában, és aki kiváló kardforgató képességének köszönhetően, hamar a római hadsereg magas rangú katonatisztje lett. Legendájának története szerint, a birodalmat egy veszedelmes sárkány tartotta hatalma alatt, amely tüzével felperzselte a földeket, és az állatokat felfalta. A király úgy döntött, hogy minden nap két bárányt visznek áldozatul a sárkánynak, hogy így próbálják távol tartani az emberektől, és a termő földektől. Az állatok kísérőjét sorsolás útján választották ki, ezért történhetett az, hogy egyszer a király meseszép lányát húzták ki. A királylány útnak indult, s mindenki biztos volt szomorú sorsában, hiszen soha senki nem tért eddig vissza küldetéséből. Az út során találkozott össze György lovaggal, akit annyira elbűvölt a lány szépsége, hogy a lány előtt a sárkány barlangjához sietett, és a bestiát egyetlen egy karddöféssel halálra sebesítette. A sebből kiszökő vér vörös rózsává változott, amelyet György letépett, hogy azzal várja rémült kedvesét.

Ezért Sant Jordi napján -amely Barcelona igazi Valentin napja- a legendához hűen, a férfiak vörös rózsával lepik meg szívük választottját, a nők pedig ezt, egy könyvvel köszönik meg. De honnan ered a könyvajándékozás szokása a Katalán fővárosban?

1926-ben, XIII. Alfonz király, egy valenciai író tanácsára, október 7-ét (azaz Cervantes ekkor vélt születésnapját) válassza a Spanyol Könyvek Napjának. 3 év múlva, az épp Barcelonában megrendezett Nemzetközi Kiállításon kipakolt könyves standok olyan sikert aratnak, hogy innentől kezdve, ezt a napot (április 23.) külön, Katalóniai Könyvnapjaként tartják számon. A sikeren felbuzdulva, 1930-tól, a könyvárusok minden évben kivonulnak legfrissebb könyveikkel az utcákra.

Ez a nap azonban, pont egybeesik Szent György napjával, és egy 1456-tól kezdődő szokással, miszerint az asszonyok vörös rózsával áldoznak a Szent képe előtt, a róla elnevezett templomban. Különös mód ez a dátum, egybeesik a világ két fontos irodalmi személyiségének emléknapjával is, hiszen ez Shakespeare születés- és halálának napja, valamint Cervantes temetésének napja is. Hosszú évek kitartó munkája után, katalán javaslatra, végül 1995-ben az Unesco, április 23-át nevezi ki Nemzetközi Könyvnappá.

A Sant Jordi napi hagyomány -amikor az emberek szerelmüknek, és szeretteiknek rózsát és könyvet ajándékoznak-, tehát több szokás összefonódásából alakult ki, a hosszú évek alatt. Február 14-én, a Katalán fővárosban, nem láthatunk kígyózó sorokat sem a virágboltok, sem a plüssmackókat árusító boltok ajtaja előtt. Viszont április 23-án, a város utcáit és tereit könyvárusok lepik el, és a híres Rambla sétálóutca virágárus bódéai vörös rózsákkal telnek meg. Ma már, a kiontott vért szimbolizáló vörös rózsák mellé, a föld termékenységét jelképező búzakalászt is kötnek, de a csokrot összefogó Señera, azaz a katalán zászló mintájára készült díszszalag sem hiányozhat.

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

Az Ibéria-félszigeten 710 júliusában szálltak partra az arabok, akik a gótok kiűzése után egy magasrendű kultúra és civilizáció áldásában részesítették a spanyol világot. Építészeti stílusukkal városokat szépítettek, valamint szárnyuk alá vették a tudományok, és művészetek fejlődését. A birodalomban hatalmas szellemi haladás vette kezdetét, amely a IX.-XI. században, a világ egyik vezető kulturális központjává tette az országot. Azonban a 700 éves mór uralom, nem csak ezeken a területeken hoztak jelentős változásokat, hanem a spanyol mezőgazdaságot is felvirágoztatták.

Spanyolország termékeny földjét, a mórok megérkezéséig szinte teljesen kihasználatlanul hagyták, a VIII. században az országban tulajdonképpen nem létezett gyümölcs- és zöldségtermesztés. Például, a mai Andalúzia terültén csak gabonaféléket, húst és bort fogyasztottak. A gazdasági fejlődés egyik alapja volt, hogy a hódítók csatorna és vízvezeték rendszereket építettek ki, amelyek lehetővé tették az öntözést. De nemcsak új mezőgazdasági technológiákat és módszereket (pl. fák oltása) vezettek be, hanem számos olyan növényt is hoztak magukkal, ami nélkül ma már elképzelhetetlen a spanyol gasztronómia. Többek közt a rizs, a sáfrány, a spárga, a spenót, a padlizsán, és az articsóka, mind egyet jelent a mediterrán konyhával. Gyümölcsök közül pedig elég, ha megemlítjük a narancsot, a citromot, a fügét, a mandulát vagy épp a sárgadinnyét.

A Portugáliával határos Extremadura az ország egyik legfontosabb mezőgazdasági területe. A Jerte völgy (Valle de Jerte) első cseresznyefáit szintén a mórok ültették, és a Reconquista (Visszahódítás) után egy virágzó és termésben gazdag terület fogadta a spanyolokat. Erről az első írásos bizonyíték egy 1350-es krónika feljegyzése, miszerint június 2-án, a Sevilla felé tartó Navarrai Királyság hírvivői a völgyben pihentek meg, és az írás szerint, nagyra méltatták a két helyi csemegét, a pisztrángot és a cseresznyét.

A völgy elnevezése, az arab „Xerit” szóból ered, amely kristálytiszta folyót jelent. A Jerte folyót nem véletlen nevezték el így a mórok, hiszen még ma is az ország egyik legtisztább vizét találhatjuk itt. A völgy 95%-a Természetvédelmi Terület, amely az 1700 méter szintkülönbségének köszönhetően sokszínű növény és állatvilággal rendelkezik. Ennek a területnek a része, az a másfél millió cseresznyefa is, amelynek tavaszi virágba borulása több tízezer látogatót vonz ide évről évre.

Jerte völgyében az 1970-es évek közepétől rendezik meg a Cseresznyefa virágzás ünnepét, amelynek központja Cabezuela del Valle falucskája. A három részből álló, 7 hetes fiesta, első felvonása az úgynevezett „Völgyébresztés” (márc. 19-30.), amely a tavaszi nap-éj egyenlőség idején kezdődik, és tulajdonképpen egy bemelegítés, az azt követő „Virágzás” napjaira (márc.21. – ápr.8), amelyet végül a „Sziromeső” hetei zárnak le (ápr.9. – máj.6). A program közel végig ugyanaz. Hétvégenként, népi bemutatók, koncertek, sportversenyek és helyi termékkóstolók várják a látogatókat.

De az igazi attrakció természetesen a völgy bejárása, akár autóval, akár gyalogosan. Az engedélyezett turista ösvényeken, a virágzó cseresznyefák közt sétálni egy feledhetetlen élmény, csakúgy, mint a fehérlő panorámába gyönyörködni az egyik kiépített kilátóból. A Természetvédelmi Területen 21 jelölt túraútvonal található, amelyből 9 egyirányú, és 12 körtúra. Ezek közül az egyik legkedveltebb, amit évszaktól függetlenül érdemes bejárni, a Garganta de Infiernos túra, amely a Los Piloneshez, azaz a világ egyik legszebb természetes fürdőzőhelyéhez vezet, ahol a természet által kialakított gránit medencék kristálytiszta vizében lubickolhatunk. A Jerte folyó mentén számtalan fürdőhelyre bukkanhatunk, és a vízesések völgye - ahogy a helyiek emlegetik -, nevéhez hűen, szebbnél szebb vízzuhatagokkal kápráztatják el a túrázókat. (A völgy vízesései: San Martín, Becedas, Papúos, Los Infiernos, Buitres, Nogaledas, Honduras, Puria, Bohonal). Egy kiadós séta után, pedig nincs szebb, mint például a Mirador de la Memoria vagy a Puerto de Tornavacas kilátóból élvezni, ahogy a nap lebukik a völgy cseresznyefái mögé.

letölthető térkép (pdf)

A Jerte völgyet összesen 10 falvacska alkotja, amelyek közt, a fesztivál ideje alatt, egyes kijelölt napokon -április 1., 8., 13., 14., 15.- ingyenes buszjáratokat indítanak (menetrend), így azok is könnyen bejárhatják a zónát, akik Madridból távolsági busszal érkeznek. Akik pedig autóval indulnak neki a fővárosból, két útvonal közül választhatnak, és válaszd bármelyiket, mindkét út tartogat még egy-két érdekes helyet, ahol érdemes megállni útközben.

Az AP6-os autópályán indulva, az út Ávilát érinti, amelynek 33 hektárnyi óvárosi részét, Európa legszebb középkori városfala veszi körül. A 2,5 kilométeres, 12 méter magas és 3 méter széles falat a XII. században emelték, 87 gránit védőbástyával, 9 városkapuval és 2500 ágyúréssel. Természetesen a fal nyitva áll az idelátogatók előtt, úgyhogy ha kedved van, egy jót sétálhatsz a 800 éves kőfalon. A város katedrálisának legrégebbi részét, a félkör alakú fülkét ahol az oltár található, szintén a várfalba építették be, ezzel mintegy erődítmény jelleget adva neki. Már sejthető, hogy ez nem egy szokványos templom, így főbejáratán sem apostolok vagy szentek díszelegnek, hanem meglepő módon vadállatok és pikkelyes vademberek faragványai. Érdemes, a városhoz közeli kilátópontot is felkeresni (Los Cuatro Postes), ahonnan a védőfal hosszan belátható, így nagyszerű fotókat lehet lőni.

Az AP5-ös autópályán érkezők, a völgyhöz közeledve, a régi Spanyolország hangulatát ismerhetik meg. A Völgy „bejárata” előtt 3 hangulatos kis falu található: Jarandilla de la Vera, Garganta la Olla, és Cuacos de Yustre, ez utóbbi a legérintetlenebb mind közül. Innen könnyen eljuthatunk a közeli Yustre-kolostorhoz, amely egy békés erdős völgyben fekszik, és ami arról nevezetes, hogy 1556-ban, V. Károly spanyol király ide vonult vissza a nyilvános élet elől. A kolostor lezárt részében továbbra is szerzetesek élnek, de a templom gótikus kerengői, és a viszonylag egyszerű palota épülete látogatható. Ez a vidék, a Vera völgy része, ami az ország második legnagyobb fűszerpaprika termelő vidéke, a völgy falvait járva, sok helyütt, a házak ajtajában és a falakon paprika szárad. Érdemes betérni egy helyi kisvendéglőbe, és kipróbálni egy tipikus ételt, hiszen itt a magyar szokástól eltérően a fűszerpaprikát őrlés előtt megfüstölik (tipp: migas extremeñas, amely ugyan egy roppant egyszerű étel, de pont ezért lehet rajta érezni a paprika füstösségét).

A Cseresznyefák elvirágzásával természetesen a történetnek nincs vége. Májustól, július végéig több gazdaság is nyitott kapukkal várja az érkezőket, és szedd-magad akciók keretében jól kitömheted magad gyümölccsel, mire a közel 200 különböző fajta közül megtalálod a kedvencedet. Ősszel, a völgy ismét színpompába borul, és a nagy meleg után, újra érdemes a Jerte völgy osvényein túrázni. Aki pedig télen érkezik, érdemes látogatásukat január 19-20.-ra időzíteni. Ekkor Piornal falujában, Extremadura egyik legérdekesebb fiestáját tartják, amikor is a fesztivál névadó figuráját, Jarramplast, két nap alatt, összesen 20000 kiló fehérrépával dobálja meg, a falu „dühös” népe (erről bővebben itt olvashatsz.)

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

Galicia, Spanyolország északnyugati csücskében terül el, az Atlanti-óceán partján. A terület legismertebb városától, a zarándokoktól egész évben hemzsegő Santiago de Compostélától délre húzódó Rias Baxas partvidék, talán az ország legszebb tájával büszkélkedhet. Elszigeteltségéből adódóan, az ismeretlen földjének is nevezik, amely vidékre csak nagyon kevés turista látogat el, pedig a gyönyörű fenyőerdőkkel borított dombok lábainál, a Rias Baxas négy nagy öble mentén számtalan remek strand található, amik vize biztonságos és kristálytiszta, köszönhetően a vad északi résznél sokkal enyhébb éghajlatnak. Itt található Galicia legnagyobb városa, Vigo, amely nem mellékesen az ország legnagyobb kikötőjével is rendelkezik.

A mélyen benyúló öböl szájánál fekvő Vigo legrégebbi része, a kikötő közelében található Barrio del Berbes, minden évben egyszer, egy XIX. század eleji színtérré alakul át. A város régi tengerésznegyedében állított szabadtéri piacon, helyi termékek közt válogathatunk, vagy régi mesterségek bemutatóit élvezhetjük. Az utcákon sétálva pedig, szinte mindenhol korhű ruhákba öltözött helyiekkel találkozhatunk, akik életre keltik a spanyol lázadók és a francia csapatok közti csatározásokat.

A XIX. század elején Spanyolországot elözönlő napóleoni francia csapatok, 1809. január 31.-én elfoglalják Vigot is, és a stratégiailag fontos várost, a portugál határhoz való közelsége miatt hadi bázisként használják. A megszállás után nem sokkal, február 15.-én, Stoult marsall innen indítja hadjáratát Portugália ellen, és Vigoban csak egy viszonylag kisebb francia helyőrséget hagy hátra. Ezt kihasználva, a nép felkelt és fegyvert ragadott szabadsága, és függetlensége védelmére.

A Spanyol Függetlenségi Háború idején, a történelmi városrészt egy védőfal vette körül, amit 1656-ban, IV. Fülöp emeltetett a város védelmére az ebben az időben gyakori fosztogatások kivédésére. A körbezáró városfal mögött a francia sereg védve érezhette magát, így nem kis meglepetést okozott, amikor Carolo, egy bátor vigói tengerész fejszével ront a városkapunak, hogy azt betörve utat nyisson a spanyol felkelők előtt, de őt a franciák halálosan megsebesítik. Nála szerencsésebb volt Cachamuiña, aki Carolo fejszéjét felkapva végül szétveri a kaput, annak ellenére, hogy 4 lövés is eltalálja. Március 28.-a hajnalán kezdődő ostromban a spanyolok kerekednek felül, és a városból sikeresen űzik ki a francia katonákat. Ezért VII. Ferdinánd spanyol király a városnak adományozza a „Hű és Bátor” (Leal y Valerosa) címet, ami azóta olvasható Vigo címerén. A Fiesta de Reconquista ennek a napnak állít emléket, amelyet minden évben, március 28.-hoz legközelebb eső hétvégén tartanak.

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

Valencia grandiózus ünnepe, nagy eséllyel indulhatna dobogós helyezésért, ha egyszer, bármilyen okból is, de megpróbálnánk rangsorolni a spanyol fiestákat. Visszatekintve a XVIII. század ácsműhelyei előtt égő kis máglyákra, tényleg csak csodálni lehet, hogy az azóta eltelt sok év alatt, a város lakói miként „lobbantak lángra” a helyi tradíció iránt, aminek tüzét máig nem lehet kioltani. A Fallas történetében ez az év külön emlékezetes marad, hiszen 2017-ben először az Unesco, Szellemi kulturális világörökség védjegye birtokában ünnepelhettek.

A valenciai ácsok és asztalosok, védőszentjük, Szent József (március 19.) előtt tisztelegtek a műhelyeik ajtajában égő máglyákkal, amit a lehulló, és selejtes faanyagaikból raktak. A XVIII. század végére, Spanyolországban egyre több helyen veszik át más európai országok télbúcsúztató szokását, miszerint szegényesen felöltöztetett bábukat (pelele) égetnek el szimbolikusan. Az ácsmesterek hittek a tűz tisztító erejében, ezért saját maguknak kezdenek bábukat faragni, hogy azok elégetésével, jelképesen megszabaduljanak a tél nehézségeitől, és egyben köszöntsék a tavaszi megújuló életet. A szokás kialakulása után, a városi mesterek hamarosan versengeni kezdtek egymással, a bábuk elvesztették hagyomány szerinti csúf kinézetüket, és inkább egymást kigúnyoló figurákat faragtak, viszont törekedve, hogy minél élethűbb és szebb munka kerüljön ki a kezük közül.

Később a barriok –városnegyedek- mesterei összefogtak, és már a város, illetve az ország megbotránkoztató történéseit elevenítették meg, az egyre nagyobb, és összetettebb közös faragványaikkal. A versengés továbbra sem állt le, ezért a csapatok művészeket fogadtak fel, a mind mesteribb alkotások megtervezéséhez. A Fallas történetében örökre emlékezetes marad az a legvitatottabb szobor, amit a híres katalán művész, Salvador Dalí tervezett (1954), és aminek megépítése a kor technikai lehetőségeivel, és megoldásaival egy igazi kihívást jelentett. Ennek ellenére az alkotás ugyan elkészült, de a közönség egyszerűen nem tudta értelmezni a „Szürrealista Bikaviadal” megjelenítését, kritikák tömkelege zúdult az építtető csapat nyakába, és nagyratörő terveik csúfos kudarcba fulladtak.

"Corrida de toros surrealista" - Salvador Dalí (1954)

A Fallas első írásos emléke egy 1784-ből származó hatósági irat, amelyben a máglyák elrendezését szabályozzák, elsősorban tűzvédelmi szempontokból. Ugyanakkor, lakossági kérésre (!), először csak 1891-ben rendelnek ki hivatalból tűzoltókat, hogy felügyeljék az égő szobrokat. Sajnos a XIX. századból sem maradt fenn sok emlék, a legjelentősebb bizonyítékok a fiesta létezéséről, egy 1860-as grafikai ábrázolás, és két fénykép 1889-ből.

A Fallas 1860-as grafikus ábrzolása

A legrégebbi fényképes emlék (Foto: Derrey, 1889)

A XX. század elejétől azonban felpörögnek az események, különböző programokkal bővítik a fiesta palettáját, többek közt, 1921-ben az első Fallasi Bikaviadal megrendezésével. Az egyre ismertebb fiestára lassan az egész ország kíváncsi, így 1927-ben befut az első különvonat, amelyen spanyolok ezrei érkeznek az ország különböző pontjaiból. Az évről-évre felkapottabb ünnepet 1932-től öt naposra bővítik (eredetileg 2 nap volt), de népszerűségét az is igazolja, hogy nem csak több tartományi városban kezdenek el hasonlóan ünnepelni, hanem 1959-ben, Buenos Airesben megrendezik az első tengeren túli Fallast. A Spanyol Polgárháború alatt Dél-Amerikába menekült valenciai emberek, olyannyira nem tudnak elszakadni gyökereiktől, hogy két év múlva, összesen 372 ember érkezik hajón vissza hazájába az ünnepekre.

Különvonat érkezése az Estació del Nord állomásra (1927)

1937-ben, a Polgárháború kitörése előtt, ugyan tartottak Fallast, de mindkét fél propaganda szellemű szobrokat vonultatott fel, amiket aztán politikai nézetük védelmezése miatt végül mégsem gyújtottak fel, így ezt az évet a fiesta történetében nem veszik számításba. A háború éveiben (1937-39) az ünnep elmarad, és ezt követően, Franco diktátor uralma alatt cenzúráznak minden politikát célzó gúnyolódást, amely addig a szobrok fő témáját adta. Ezt megelőzően, 1896-ban is hasonló okokból maradt el az ünnep, aminek oka, hogy az egyre élesedő Kubai helyzet miatt szinte minden csapat erre a témára összpontosított. De, a spanyolok ellen -épp március elején- kitörő kubai függetlenségi háborút kritizáló szobrok felállítását a város vezetősége megtiltotta.

Valenciai ünneplő nők (falleras) hagyományos öltözete és hajviselete

Ma már évente 800 Fallast állítanak, amelyekre közel 1 millió ember kíváncsi, március 15-19. közt. A szobrok egyes részleteit továbbra is fából faragják ki, azonban a figurák nagy része jól égő papírmaséból készül több hónapon át, amelyek összeállításának lépéseit napokon át követhetjük Valencia utcáin és terein. Az alkotások zöme, az épp aktuális politikai események, és a közvéleményt foglalkoztató hírességek szatirikus ábrázolásai, tehát nem meglepő, hogy ebben az évben lépten-nyomon Trumpal találkozhattunk. És, mint ahogy az amerikai elnök is, évről-évre megkegyelmez egy hálaadási pulykának, így a spanyolok is szavazás útján kiválasztják azt az egy alkotást, amely megmenekül a lángoktól, és a Museo de Fallasba kerül kiállításra. A legjobb alkotásokat 1901-től különbözőképp jutalmazzák, de az első pénzdíjat csupán 1942-ben osztják ki, ami ekkor 3000 peseta volt, míg a nyertes alkotás költsége 22000 pesetára rúgott.

"Attila hun király Rómát fenyegeti"(2017)

Az ünnepi sorozat egyik kedvelt programja egy petárdatípusról kapta a nevét. A Mascletá, jóval a hivatalos ünnep előtt, március 1-től veszi kezdetét, amit ezután minden nap 14 órakor megismételnek. A városháza előtti téren, 19 napon át, 19 pirotechnikai cég mutatja be a látványban, és hangerőben közel azonos produkcióját, amely során, 6 perc alatt, 120 kiló lőport füstölnek el. A mutatvány ma már biztonságos, a kordonokkal elkerített petárdaerdők füstjét a tömeg csak messziről figyelheti. Azonban a Mascletá elődje ennél sokkal izgalmasabb volt. 30 utcát átfonó, kábelekre erősített petárdák sorozatos robbanásai elől a spanyolok épp úgy futottak, mintha egy másik közkedvelt programjuk zajlana, amikor az egyetlen cél, hogy gyorsabbak legyenek a nyomukban lihegő feldühített bikáknál.

A valenciai tavaszi ünnepsorozatból, természetesen nem hiányozhat a város védőszentje előtti tisztelgés sem, ami itt nem egy megszokott körmenetet jelent. Mivel a Gyámoltalanok Édesanyja (Virgen de los Desamaparodos) a Virágok védőszentjei is, ezért az emberek felajánlásként (Ofrendá) színes virágcsokrokkal járulnak a Virgenről elnevezett bazilika elé. A közel 100ezer csokrot egy 15 méter magas, fából készült vázba tűzik, és a kétnapi munka eredménye egy gyönyörű, virágtengerbe öltöztettet Szent képe. Ezen kívül még egy hatalmas virágszőnyeget is kiraknak, amely a bazilika homlokzatát díszíti. Az utolsó virág betűzése után, egy fél órás tűzijáték (Nit de Foc) veszi kezdetét.

Az 5 nap záróeseménye, a Fallasok elégetése ezek után már csak hab a tortán (Cremá). A 799 alkotás meggyújtása két részletben zajlik, a kisebbek este 10-kor, a nagyobbak pedig éjfélkor lobbannak lángra. A tűz láttán, a spanyolok egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen szemük láttára ég porrá az elmúlt egy év munkája, ugyanakkor mi jobb dolog is történhetne velük, minthogy másnap újból nekifogjanak a következő grandiózus fiesta megszervezésébe.

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

Mindig érdemes kicsit kilépni kényelmi zónánkból, és ez akkor is így van, ha épp külföldre utazunk. Habár az útikönyvek ezernyi recepttel látnak el minket, hogy időnket kedvünk szerint töltsük el, de olykor, mégis megéri letérni a jól kitaposott turistaösvényekről, és olyan tájakra is elcsatangolni, ahol az ország történelmének különleges helyszíneire bukkanhatunk. Azok az elhagyatott helyek, ahol az idő ugyan megállt, de az emberek, és a romos falak továbbra is őrzik egy letűnt kor emlékeit, igazi felfrissülésként szolgálhatnak a gondosan karbantartott városok, épületek és tengerpartok után.

1.Salvana torony (Barcelona)

Az Unesco Világörökség címet birtokló Güell Koloniát (Colónia Güell), Eusebi Güell katalán textilgyáros építette munkásai számára. A herceg azzal akart túltenni vetélytársain, hogy „városát” a kor neves építészeivel terveztette, köztük a híres Antoni Gaudíval. A Kolónia szélén lévő Torre Salvana, azonban egy X. századból fennmaradt védőbástya, ami szembemegy a Kolónia épületeinek modernista stílusával. A helyiek Castillo del Inferno, azaz a Pokol Váraként emlegetik, köszönhetően, hogy a romok közelében és falai közt paranormális jelenségeket észlelnek. Többen állítják, hogy a toronyból női sikoly, keserves sírás, és segítségkérő kiáltások hallatszanak. Akik pedig bemerészkedtek, azt mesélik, olyan érzésük volt, mintha karjukat folyton megragadná valaki. A belső falak pedig sárgásan világítanak, előttük apácák szellemei jelennek meg, akiknek árnyéka titokzatosan módon, fehér színben vetődik a falra.

2.Belchite, a megsemmisített város (Zaragoza)

A teljesen lerombolt Belchite városa, a Spanyol Polgárháború egyik legvéresebb csatájának helyszíne (1937), ahol két nap alatt, több mint 5000 ember vesztette életét. Franco diktátor kegyetlenségét jellemzi, hogy törvényben rendeli el, a város romjainak érintetlenül hagyását. A túlélők sem térhettek vissza megmaradt holmijaikért, mindent úgy kellett megőrizni, ahogy maradt, hogy mindenki örökre emlékezzen a véres napra. A város romjait csupán 2002-ben helyezték Kulturális Védelem alá, ami nem csoda, hiszen évente 10ezer látogató érkezik, a filmesek által is kedvelt szellemvárosba.

3.Ekai-i fűrészáru gyár (Navarra)

Az észak spanyolországi ipar egyik legjelentősebb üzeme 1990-ben zárta be kapuit. A navarrai Ekai fűrészárugyárban anno 500 ember dolgozott, és a faáru elszállítására külön vasútvonal is épült ide. Jelenleg, a tartomány vezetői az épületegyüttes rehabilitációs tervein dolgoznak, ami szerint múzeumot, és bemutató központot fognak kialakítani, hogy az idelátogatókat megismertessék a valaha szebb napokat élt navarrai ipar múltjával és fontosságával.

4.Orbaizeta-i fegyvergyár (Navarra)

Az orbaizetai gyár egy XV. századi kovácsüzemből nőtte ki magát. Mint fegyvergyár, 1874 és 1884 közt, mindössze 10 évig üzemelt, mígnem egy titokzatos tűzvészben leégett. Ez a rövid idő alatt Spanyolországot innen látták el ágyúkkal, és töltényekkel. A környékről 150 férfi költözött ide családjával egy jobb élet reményében, de a meglehetősen rossz munkakörülmények sok munkás életét követelték.

5.San Cristóbal erődítmény (Navarra)

1938. május 22-én, itt történt az ország legnagyobb börtön szökése. Az eredetileg Pamplona védelmére szolgáló Fuerte de San Cristobal-t a XIX. század legvégén építették, amely végül, a repülőgépek megjelenésével sosem szolgálta tényleges küldetését. Megépítéséhez az Ezcaba hegy ormát dinamitokkal robbantották le, hogy a hegy belsejében helyet kapjon a 180 ezer m^²-es, 3 szintes erődítmény. 1938 és 1945 közt katonai börtönként üzemelt, ahol a rabokat kegyetlenül megkínozták és éheztették. A szökést 30 fogoly terveli ki, akik egymást közt eszperantó nyelven kommunikáltak, hogy az őrök ne értsék meg őket. A 2497 rabból, összesen 795 szökik meg. A csontsovány és tetves emberek közül sokan már menekülés közben kimerültek, velük és a szökés közben lelőtt emberekkel együtt 207-en vesztették életüket a hajszában. Egypár szökött katona kivételével –akik Franciaországba menekültek- mindenkit elfogtak.

6.Aguas de Busot szanatórium (Aigües, Alicante)

XIX. században épült luxus szálloda, a XX. századra egy közkedvelt gyógyfürdő hellyé változik, ahová az ország minden részéről érkeznek, hogy élvezzék a közeli Cabezón de Oro 37 °C hőforrásainak jótékony és gyógyító hatását. A festői környezetben lévő üdülőhely fénykorának a Spanyol Polgárháború vet véget, majd 1936-ban az állam ki is sajátítja magának. A környék városaitól távol lévő, és az erdők által védett épület ezután tüdőszanatóriumként üzemel, ahol a háború alatt megbetegedett embereket szigetelik el. A járványok, és a betegségek megszűnésével, a szanatórium szép lassan kiürült, és ma is elhagyatottan vár egy tervekkel és pénzzel teli befektetőre.

7.El Canto de Pico palota (Torrelodones, Madrid)

Madridtól mindössze 30 kilométerre, 1011 méter magasan található az El Canto de Pico névre keresztelt palotaépület, amelyet 1920-ban egy spanyol arisztokrata épített, elsősorban a híres festményekből álló magángyűjteménye számára. Érdekessége, hogy palota építéséhez, a gazdag José María nem fogad fel építészmérnököket, hanem saját tervei alapján a környék kőfaragóival építteti meg. José María, a Polgárháború alatt elveszti egyetlen fiát, ami miatt mély depresszióba esik, és végül palotáját odaajándékozza Franco tábornoknak, aki ezután ide „menekült” minden olyan esetben, amikor személyét közvetlen fenyegetés érte. Franco halála után a palota ugyan visszakerül a család tulajdonába, de a ’90-es évek végére már senki nem törődik vele. A teljesen magára hagyott épület a vandalizmus áldozata lett, "ottfelejtett" értékeit kifosztják, majd többször fel is gyújtják a palotát.

8.Santa Eulália Kolónia (Sax-Villena, Alicante)

Az Utópista Szocializmus spanyolországi emléke. A közösségi tulajdonon alapuló mezőgazdasági kolóniát Antonio de Padua Saavedra gróf alapította munkásai számára, akik a környék szőlőskertjeiben, olívásaiban és mandulafa ültetvényeken, dolgoztak. A dolgozók nem szenvedtek semmiben hiányt, hiszen a Kolónia területén a gróf színházat, présházat, liszt és szeszgyárat, postahivatalt, raktárakat, iskolát, vasútállomást, sőt még egy kaszinót is építettet.

9.Escó, a kitelepített falu (Zaragoza)

Escó kis falucska romjai, a Franco kori kisajátítások történetét őrzi, és rejti magában. Ezen a területen, a X. században telepednek le véglegesen emberek, hogy kihasználják a természetes víztározó (Embalse de Yesa) által nyújtotta bőséges vízmennyiséget. A Pireneusokból lefolyó vizek, és a jó minőségű termőföldek kiválóan biztosították a feltételeket a mezőgazdaságból élő emberek számára. Majd a falu veszte éppúgy a víztározó lett, mivel Franco diktátor egész országot érintő Hidrológiai Terveiben, ide, egy duzzasztó építése szerepelt. Escó, és másik két falu –Ruesta, Tiermas- lakóit erőszakkal telepítik ki. A 60 házból álló falu azonban sosem maradt teljesen üres, mivel a pásztorként dolgozó Don Félix, és 3 fia ma is itt élnek.

10.San Pedro de Arlanza Kolostor (Hortigüela, Burgos)

Fennmaradt feljegyzések szerint, ezen a helyen először egy remetelak állt, amelyet 912-ben építettek, és romjai még ma is láthatóak. De az 1080-ban elkészülő San Pedro de Arlanza kolostor az, ami miatt a hely, fontos vallási központtá válik az évszázadok alatt. A kolostor kiürítése 1835-ban kezdődik, amikor Álvarez Mendizabal kormánya feloszlatja az összes egyházi rendet, majd hatályba lépteti a dezamortizációs törvényeket is, amelyben előírják az egyházi és kolostori földek elidegenítését. Jelenleg idegenvezetővel látogathatóak a romok, ahol az elmúlt években néhány szerzetesi cellát már restauráltak.

Tetszik a blog? Értékes tartalmat találtál? Szeretnél még többet megtudni Spanyolországról? Hívj meg egy kávéra, hogy tovább pörögjek a spanyolos témákra, és megosszam Veled :)

          500 forint

           1,50 euro

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért lájkold és kövesd a  Facebook oldalamat!

Spanyolországi utazásért, túrákért, és városlátogatásokért pedig nézz körül a

Spanyolban Otthon weblapján!