Február, a karneválok, és a farsangok hónapja. Spanyolországban a karneváli időszak, Vízkereszt napjától Hamvazószerdáig tart, miközben szinte minden városban 1 hónapos fiesta sorozatot rendeznek. Az ünnepi programok nagy része szorosan kapcsolódik a hagyományokhoz; a tél búcsúztatása, a rossz szellemek elűzése, és a tavaszi termékenység-varázslatok sok helyen máig a karneválok fő mozgatórugója. (Erről bővebben a Medvevadászat és A tradícionális karneválok c. bejegyzésekben)

Amennyiben a karnevál szó eredetére vagyunk kíváncsiak, az biztos, hogy a latinban kell keresgélnünk, azonban a szó pontos kialakulása mégsem teljesen tisztázott. Egyesek szerint, a carne vale - isten veled, hús!, vagy esetlegesen a carne levare - hús elhagyása kifejezésből származik. Magyarázatul szolgál erre, hogy a karneváli időszak utolsó napja, hamvazószerda előtti húshagyó kedd, ami egyben a húsvéti nagyböjt kezdete is. Míg mások, a carrus navalis – hajókocsi kifejezésben látják a megoldást, amik kerekeken guruló, hajóra emlékeztető építmények voltak az ókori Rómában. Már ebben az időben is, minden év február 15-én, álarcos emberek vonultak az utcákra, hogy a természet újjászületését köszöntsék, és a maguk mögött húzott hajókocsik, a termékenység és a bőség szimbólumai voltak.

Amiben viszont egyet lehet érteni, az az, hogy Európa két legnagyobb karneválját, két megigéző mediterrán városban rendezik. Az olaszországi Velence, és a spanyolországi Santa Cruz de Tenerife, igaz látványban teljesen más élménnyel, de évről-évre emberek tízezreit vonzzák szerte a nagyvilágból. Talán az sem véletlen, hogy S.C. de Tenerife testvérvárosa a brazil Rio de Janeiro, amely tényleg a karneválok netovábbjáról híres, így bármelyiket is válasszuk, az úgymond családban marad.

A S.C. de Tenerifei karnevált 1980-ban regisztrálták a Nemzetközi Turisztikai Értékek közé, és a szervezők több éve azon fáradoznak, hogy mihamarabb felkerüljön az Unesco Kultúrális Világörökségeinek a listájára is. A karnevál nagyságát jelzi, hogy 1987-ben, a kubai nagyasszony, Celia Cruz fellépésére közel 250ezer ember volt kíváncsi, amivel azóta is tartják a legnagyobb létszámú szabadtéri koncert Guiness rekordját. Idén, csak a karnevál első napján 85000 ember vett részt aktívan, ezért a biztonságra nagyon ügyelnek, erre példa, hogy 4000 karszalagot osztottak szét, amire a szülők fel tudják írni gyerekeik adatait.

Ahogy gondolni lehet, az egy hónapos fiesta, nem szűkölködik programokban. A legfontosabb esemény természetesen a karnevál királynőjének megválasztása, amelyet három -gyermek, felnőtt és idős- kategóriában is megtartanak. A gálára szinte lehetetlen jegyet szerezni, a mindössze 2000 jegyet egy óra alatt elkapkodják. Az 1,3 millió led égővel kivilágított város utcáin kivetítőn, a „félszigeten” élők pedig élő televíziós adásban követhetik a parádés jelmezekben színpadra vonuló nőket. Minden év egy tematika körül forog. Az idei „Karibi” témára a tervezők fantáziájának csak a jelmezköltemények fizikai korlátai szabtak határt.

A Santa Cruz de Tenerifei 2017-es karnevál királynője Judit López García lett, akinek “Madame Soleil” fantázia nevű jelmezét Jorge González Santana álmodta meg. Pár érdekes adat: a 12000 euró értékű jelmez, 9 keréken gurul, összesen 300 kilót nyom, 4,5 méter magas és 5 méter széles. Az öltözet díszítéséhez 7 kiló csillogó kövecskét, 3 kiló flittert, 9 kiló csillámot, és több mint 9000 darab páva, strucc és fácán tollat használtak fel. A tervező tavaly júniusban kezdett neki a munkának, amihez végül szüleit, rokonait és barátait hívta segítségül, hogy időben elkészüljön minden részlettel.

A 2017-es Karnevál Királynője:

Judit López García - Fantázia: Madame Soleil - Tervező: Jorge González Santana

Első Udvarhölgy:

Laura Rodríguez Jorge - Fantázia: Oración Caribe - Tervező: Daniel Pages

Második Udvarhölgy:

Samantha Rodríguez Abrante - Fantázia: La Joya - Tervező: Borja Abreu

Harmadik Udvarhölgy:

Carla Cabrera González - Fantázia: Aguas de Victoria - Tervező: Santi Castro

Negyedik Udvarhölgy:

Shaila Perdomo Quintero - Fantázia: Alba - Tervező: Eduardo Martín

...és még páran a mezőnyből:

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

Spanyolországi karnevál hallatán egészen biztos, hogy mindenkinek a népszerű Santa Cruz de Tenerifei jut eszébe, ami nem csoda, hiszen nagyban hasonlít a világszerte híres Riói parádéhoz. Azonban, számomra az igazi karneválhoz kell egy kis kolomp, színes szalag, virág, festett álarc, horgolt harisnya, nézőket ijesztgető jelmezesek és egy kis dobpergés. A népi tradíciókon alapuló, télűző és tavaszváró ceremóniák azok, amelyek múlt századokra visszanyúló hagyományokat ápolnak, túlélve akár a politikai, vagy az egyházi tiltásokat is. Az országban több neves karnevált tartanak számon, most mégis inkább a távoli Galíciai fiestákat veszem sorra, ahol az emberek még emlékeznek őseik szokásaira, és azokat tiszteletben tartva, időt, energiát nem sajnálva, évről-évre a legszínesebb és a legváltozatosabb karneváli öltözetekkel készülnek.

Pantallas - Xinzo de Limia (Ourense, Galicia)

Galícia egyik legismertebb karneválja, amely egyben az ország leghosszabb, 5 hetet felölelő tavaszváró ünnepi sorozata. Az erre büszke helyiek ugyan bőszen szabadkoznak, hogy ebből csak egy hét az igazi mikor minden nap fiestáznak, a maradék 4 héten viszont csak a hétvégi napokra jut némi szórakozás. Xinzo de Limia hagyományőrző egyesülete évtizedek óta ápolja a helyi szokásokat, és gondosan adja át azokat a következő generációnak. Óvodákba, és iskolákba látogatnak el, ahol a gyerekeknek megtanítják a fejdíszek készítését, és elmagyarázzák, hogy mindez nem egy jelmez vagy maskara, hanem egy tradicionális öltözet, amelyet tisztelni és viselni is tudni kell. Ennek a munkának köszönhetően, évente több mint 400 férfi öltözik be pantallasnak, akik a fejdíszükre utalva kapták nevüket. A karneváli figurák kezéből nem hiányozhatnak az ijesztgetésre szolgáló, felfújt hólyagok sem. A régi időkben, a családok disznóvágáskor félretették az állatok húgyhólyagját, amit a fiesta idejére szalmaszállal fújtak fel. Ma már mintegy 800 hólyag szükséges, ezért marhák szerveit vásárolják fel, és azokat géppel fújatják feszesre. A fiesta fontos szabálya, hogy elvileg mindenkinek be kell öltöznie, aki ezt elmulasztja, és elkapják, azokat túszként egy közeli bárba tuszkolják, ahol büntetésként egy kocsmakört kell fizetnie az ott lévő pantallasoknak.

Cigarrones - Verín (Ourense, Galicia)

A helyi karnevál ugyan itt nem 5 héten át tart, de még mielőtt nagyon megsajnáljuk őket, tudni kell, hogy csakúgy mint Verínben, az összes többi Galíciai karnevál is 4 hetes. Érdekesképp itt a fiestát az asszonyok kezdik. Egy napra teljesen megszabadulnak a házimunkától, férfinak öltözve az utcákra vonulnak, és a helyi bárakba is csak ők tehetik be a lábukat. Az otthonról kimerészkedő, vagy urambocsá bárba betévelyedő férfiakat liszttel nyakon szórják, majd hazakergetik őket. Ezután azonban a férfiaké a főszerep, ami nem csoda, hiszen a karneváli öltözet körülbelül 25 kilót nyom, amiben egész nap szökdécselni tényleg egy férfias munka. A fejdísz arcrészét nyírfából készítik, a felső mitrát pedig vasból kovácsolják, amire valamilyen vadállat képét festik. A Cigarronesek, megjelenésükkel a régi hűbéri adóbeszedőket figurázzák ki, de vannak akik szerint inkább az egyház által küldött megtérítőkre emlékeztetnek. Az egységes kinézetű öltözetekről nem maradhatnak le a zajos kolompok (chocas, spanyolul: cencerros) sem, csakúgy mint a csattogó ostor (zammara, spanyolul: látigo) sem hiányozhat senki kezéből.

Peliqueiros - Laza (Ourense, Galicia)

Öltözetük szinte teljesen ugyanaz, mint az előzőekben bemutatott, veríni Cigarroneseké. Figyelő szemek azonban pár apróbb különbséget mégis észrevehetnek, amelyek alapján jól megkülönböztethetőek a két város karneváli alakjai. Itt, a mitrára nemcsak vadállatok képe kerülhet, feltűnhetnek akár egzotikus és házi állatok, csillagászati jelenségek, növények, geometriai formák, és híres személyek képei is. Továbbá, a fejdísz hátuljára gazella bőrt tűznek, ezzel helyettesítve a régi időkben használt vadmacska, róka vagy farkas bőrt. A lazai karneváli figurák neve is erre vezethető vissza, mivel a bőr gallego (galíciai spanyol) megfelelője: pelica - bőrt viselők: Peliqueiros.

Boteiro / Entroido - Viana do Bolo (Ourense, Galicia)

Galícia legrégebbi karneváljának tartják, de pontos eredete mégsem ismert. Sokan úgy gondolják, hogy a fiesta gyökereit a több évtizeddel ezelőtti, mezőgazdaságban dolgozó emberek tavaszváró rítusaiban kell keresni. Ami biztos, hogy a Galíciai karneválok közül a legszínesebb, és legmegbabonázóbb öltözeteivel itt lehet találkozni. A ruhák és a fejdíszek elkészítése, a helyi asszonyok türelmét és ügyességét dicséri, akik az ezer méternyi színes szalagok feltűzésére több heti munkájukat áldozzák. A fejdíszek 8-15 kiló közt mozognak, és a fiatal fiúk, 10 éves koruktól bizonyítják rátermettségüket az öltözet viselésével. A karneváli készületeket már január elején elkezdik. A hatalmas dobokból, földműves- és kerti szerszámokból álló zenés bandák (folións) hétvégenként az utcákon gyakorolnak, sokszor a környék falvaiba is ők hirdetik a közelgő ünnepüket. Majd a karnevál fő napján, ők nyitnak utat a Boteiroknak, akik viszont kolompjaik zajával járulnak hozzá a rossz, és a tél elűzéséhez, miközben egy színes, hosszú rúd (monca, spanyolul: pértiga) körül ugrándoznak. Az idelátogatóknak, Viana do Boloban nem kell tartaniuk attól, hogy esetleg nekik kell fizetniük a kocsmakört, hanem épp ellenkezőleg, a szervezők mindenkit megvendégelnek egy finom helyi specialitásra, egy tapas androllara.

Boteiro / Antruejo - Vilariño de Conso (Ourense, Galicia)

Öltözetük és fejdíszük hasonló az előző helyszínhez. Fő különbség, hogy a Viana de Boloi álarcokat mindig feketére festik, és azon kívül csak piros és fehér színt használnak, míg itt a maszkot natúr színben hagyják. Azonban a helyi karnevál egyre inkább híresebb a Fista de Cabrito (Cabuxo) gasztrofesztiválról, amit idén 28. alkalommal rendeznek meg. Az ünnepi hetek alatt, hétvégenként 2500 kiló kecskegidasülttel várják a résztvevőket Vilariño de Consoban.

Cobres – Vilaboa do Morrazo (Pontevedra, Galicia)

Míg a többi helyszín karneváli szereplői csupán ugrálnak vagy szaladgálnak, Vilaboa do Morrazoban nagy hangsúlyt kapnak a tradicionális táncok. A legelső fiestát a Santa Cristina, és a San Adrián parókia vezetői rendezték, akik mind a Cobres család tagjai voltak. A XVIII. századi hagyomány szerint a beöltözött nőket Madamasnak, a férfiakat Galánsnak nevezik, akik szó szerint megállás nélkül reggeltől estig ropják a két parókia közt. Az útba eső házaknál megállnak, ahol különböző táncokat -jotas, muiñeiras, agarrado- mutatnak be, amiért a végén borravalót kapnak, így finanszírozva a jövő évi fiesta költségeit. A karnevál zárása szintén különbözik a megszokottaktól. A Szardínia temetése (Entierro de Sardinias) helyett, az északi régiókban közkedvelt Kakasviadalt (Corrida de Gallo) rendeznek – erről bővebben itt olvashatsz: Kié lesz a kakastaréj?

Entroido - Xenerais da Ulla (A Coruña, Galicia)

A Santiago de Compostela zarándokvároshoz közeli faluban szintén sajátságos módját választották a karnevál megünneplésére. Xenerais da Ullaban az emberek nem viselnek álarcot, és öltözetükön is csak néhány részletben jelennek meg, az amúgy tipikusnak mondható karneváli díszítő elemek. A lóháton érkezők XIX. századbeli katonaruhát viselnek, görbe tükröt állítva ezzel, a század eleji háborúkkal teli éveknek, amelyek Galíciát is sújtották. Napóleon seregeinek megszállása, az 1846-os felkelések, majd végül a kárlista -Spanyolország Károly-párt hívei- belharcok, mély nyomot hagytak az itt élőkben, ezért az emberek, különböző karneváli programokkal tisztelegnek a háborús áldozatok előtt. Azonban a katonák közt ma már csak szócsata zajlik, gúnyolódó verseikkel egymást hergelve szórakoztatják a közönséget. A pompás öltözet értéke általában 3000 euróra rúg, a kitűzött érmek eredetiek, és nem ritkák köztük a Napóleon koriak sem. Mint ahogy a lovasok mondják, nekik nem kell aggódniuk az alig 3 kilós fejdísz súlya miatt, azonban a vidékre jellemző szeles idő miatt annál jobban félnek, ami könnyen lecsavarhatja fejükről a pávatollas kalapot. Ezért, és féltve a drága öltözetet, rossz idő esetén a karnevál fő napját elhalaszthatják, és más napra tűzik ki.

Entroido - Santiago de Arriba (Lugo, Galicia)

Ezen az utolsó helyszínen a karneváli események teljes egészében a tél elűzéséről, a rossz szellemek távol tartásáról szólnak, mialatt a termőföldek idei évi termékenységért ősi rítusokat mutatnak be. Az ünnep központi figurái egy közel 15 kilós „koronát” cipelnek, amit több száz színes szalaggal, apró virágokkal, és játékbabával díszítenek fel. A ceremónia alatt a környék legelőire, szántóira, és termőföldjeire pörögnek, előttük a kopottas, piros-sárga ruhába öltözött Maragatosok nyitják meg az utat, akik az övükre tűzött 24 kolomppal zajongják fel a környék rossz szellemeit, és űzik el az állatbőrbe bújt gonosz alakokat. A hagyomány a múlt században majdnem teljesen eltűnt, de pár lelkes lakónak köszönhetően, mégis sikerült megmenteni a ma már az egész falut megozgató ünnepet. A helyiek kedvenc része, amikor a 2-3 éves beöltözött gyerekek, aranyosan táncolnak kolompokkal a kezükben a felnőtteket utánozva.

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

Nem tartom teljesen elképzelhetetlennek, de ha a spanyol iskolákban külön tantárgy lenne A Fiesta, akkor Pego (Alicante) város esetével tökéletesen példázni lehetne, a „Hogyan szervezzünk bármiből népszerű fiestát?” tananyagát. A város melletti Marjal Pego-Oliva Natural Parkban, évtizedek óta hagyomány, hogy tavasz kezdetekor a lakók, közösen tisztítják meg a parkot kettészelő Bullent folyó medrét, és a part környékét. 32 évvel ezelőtt, a város vezetősége úgy gondolta, hogy valamiképp viszonozni kellene az önkéntesek munkáját. Sokat biztos nem kellett töprengeniük, ugyanis a napnál is világosabb, hogy egy spanyol ember sosem fog elszomorodni egy közös fiesta gondolatán.

Az önkéntesek a folyót fatutajokon lecsorogva tisztítják, amiből könnyen adódott, hogy egy folyami versenyt kell rendezni. A munka elvégzése után, az emberek jelmezbe bújnak, és a saját kézzel eszkábált tutajukkal próbálnak vízbeborulás nélkül a leghamarabb célba érni. De nem csak a gyorsaságot díjazzák, hanem nyereményt kap az a csapat is, aki a legkreatívabb tákolmányt vonultatja fel. A nevezés egyetlen feltétele, hogy a környezetvédelem jegyében, csakis kézi meghajtású lehet a szerkezet. A verseny után a résztvevők a városban zajló főzőversenyre sietnek, ahol felhasználva a térség földjeinek termését, ízletes rizsételeket készítenek.

Marjal Pego-Oliva Natural Park és rizsföld

Pár év alatt, természetesen a régió egyik legkedveltebb fiestája lett. Most már nemcsak Pego lakosai, hanem a tartományból is rengetegen érkeznek az önkéntes munkára, vagy csak szurkolónak, akik viszont adománnyal támogatják a Nemzeti Park fenntartási költségeit. A Baixada al Riu Bullent fiestát, évről-évre, a karneváli hetet megelőző szombaton rendezik.

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

A középkorban, a Pireneusokból Barcelona felé vezető utakat összefogó Balsareny kis városa, egy fontos megálló és pihenő hely volt, az utazók számára. Annak ellenére, hogy a hegyekből, a tenger felé irányuló főbb kereskedelmi útvonalak is itt találkoztak össze, a város sosem nőtte túl magát, hanem mindig is pontosan addig nyújtózkodott, ameddig takarója ért. Megőrizve kisvárosi jellegét, mégis egy XVIII. századbeli „logisztikai központtá” tudott válni, ahová rengeteg áru futott be, cserélt gazdát, majd szamár, vagy öszvér háton távozott tovább az ország különböző pontjai felé.

Az elmúlt hétvégén, erre emlékezve tartották a város 3 napos fiestáját, amely 1970 óta birtokolja a Spanyol Nemzeti Turisztikai címet is, és amit minden évben, a hivatalos karneváli hét előtti hétvégén rendeznek meg. A katalán szóból eredő Traginers ünnep nevének jelentése: Öszvérhajcsár (spanyolul pedig: Arrieros). Ők voltak, azok a fuvarosok és egyben kereskedelmi összekötők, akik hajdanán a hegyekben lévő, sokszor eldugott kis falvak, és a régió nagyobb városai közt tartották a kapcsolatot, sokszor akár több száz kilómétert is megtéve. A Traginersek, nevükből már sejthetően, öszvérháton vagy szamárháton juttatták el a legfontosabb élelmiszereket  -mint pl. bor, olaj, búza, krumpli- a vásárokra, és nem ritkán árusították is azokat ügyfeleik megbízásából.

Az ünnep eredetét, mint sokszor, ismét a spanyolok vallásosságában kell keresni. A középkori iparosok, kereskedők, és különböző mesterségek kézművesei, mind védőszentet választottak céhük számára. A Traginersek, akik munkájához nélkülözhetetlen volt, és akik megélhetése az öszvérektől függött, természetesen az állatok védőszentjét, azaz San Antonio Abadot (Remete Szent Antal) választották patrónusul. De nemcsak ők, hanem a környék mezőgazdászai is, a városhoz közeli templomhoz hajtották állataikat, ahol a mise után, szent áldást kértek rájuk. Tehát a fiestát eredetileg, minden évben, január 17-én tartották, majd ahogy változott a világ, úgy változott az ünnep jellege és időpontja is. (A Szent ünnepéről bővebben itt és itt)

A város 1797-ben, közel 7 év után, befejezi a környék legnagyobb hídjának munkálatait. Innentől kezdve Balsareny, egy igazi gócponttá válik az utazó kereskedők számára, és egyre több fuvaros keres itt pihenőhelyet, aminek hatására szállók, fogadók, és béristállók nyílnak. Traginers, mostmár mint egy önálló szakma is megjelenik, az ún. korai logisztikai központok kiszolgáló személyzetét, vagyis a nyergelőket, árumozgatókat, rakodókat, öszvér etetőket is így nevezik. Az istállók komoly csere-öszvér állománnyal rendelkeztek, mivel gazdasági szempontból, vagyis a logisztikai költségek lefaragása miatt, a hajcsárok hosszú sorba kötik az állatokat, hogy egyszerre minél több rakományt tudjanak elvinni. (A karavánt regatanak vagy riatanak nevezték) Egy korai dokumentum szerint, a rekordot egy 300 öszvérből álló regata állította fel, amely búzát szállított.

A falusi emberek szokásain az sem változtat sokat, hogy 1877-ben rendes utakat építenek, majd 1930-as évektől az ipari bumm következtében megérkeznek a motoros gépek és a vasút is a régióba, de a hegyi utakat ismerő Traginersek továbbra is sok megbízást kapnak. Később, a háborúktól sújtott Spanyolországban, a négylábon közlekedő fuvarozási mód ismét virágozni kezdett. Ezeknek, és a hagyományőrző embereknek köszönhetően, sem a szakma, sem a fiesta, soha nem szűnik meg teljesen.

A három napos ünnep legfőbb eseménye a szamaras felvonulás, amelyre az emberek korhű ruhákban, állataik pedig felmálházva érkeznek. A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek az állatok málhanyergeinek, fejdíszeinek és szállítás módjainak minél hitelesebb bemutatására. A rendezvények közt azonban megtalálhatóak a kézműves vásárok, a régi mesterségek bemutatói, a katalán tüzeskedő correfocok, lovasvágták, közös reggeli pirítózás, kocsmatúrák, népi táncok, disznótor, és még számos egyéb program is. De talán az egyik legérdekesebb, az a 2013-ban bevezetett új szokás, miszerint egy szamarat a város egyik terére (igazából köztéri parkoló) vezetnek. A körbezárt tér köré gyülekezők tombolát kapnak, majd mind azt várják, hogy a szamár elvégezze nagydolgát. Ennek örömére pedig, a szurkolók közül egy szerencsés, 1000 eurót nyerhet.

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

Teruel (Aragónia) megigéző városa négy dologról híres. Spanyolország legjelentősebb mudéjár stílusú emlékműveit felvonultató óvárosi részt, az UNESCO 1986-ban a Világörökség részévé nyilvánította.₍₁₎ Egy képzeletbeli népszerűségi listán, az Európa Unió által is elismert, eredetiség védjeggyel büszkélkedő terueli sonka, talán csak egy hajszállal előzi meg a helyi, jellegzetes zöld kerámiáit.₍₂‚₃₎ De, amiről vitathatatlanul a leghíresebb, hogy Teruel a spanyol szerelmesek városa.₍₄₎

Minden országnak megvan a saját történelmi, és/vagy irodalmi szerelmes párja, akiknek be nem teljesült szerelmük, és általában ennek egyenes vonzataként, tragédiájuk története, több száz éve tartja lázba, a szerelmes, és a magányos szíveket egyaránt. Nincs ez másképp Spanyolországban sem, ahol Diego de Marcilla és Isabel de Segura "haláli" története különösebb akadályok nélkül állja ki az idő próbáját, olyannyira, hogy minden évben, Valentín napot követően, azaz február harmadik hétvégéjén (csütörtöktől-vasárnapig) rájuk emlékezve ünnepel Teruel egész városa.

Az elfogult spanyolok szerint a világ legszebb, és legmeghatóbb szerelmes históriának lehetünk itt tanúi. 2017-ben, 20. alkalommal elevenítik meg a legenda eseményeit, de idén, a tragédia 800. évfordulóján, egy igazán különleges ünneplést terveznek. Teruel egy hamisíthatatlan középkori várossá alakul át, ahol 5000 fős "kiszolgáló" csapat fog gondoskodik arról, hogy valóban egy XIII. századbeli helyen érezzük magunkat. Az idő kerekét, középkori vásárosok, harci bemutatók, szentelt sör, fejünk felett elrepülő vadászsólymok, és egy eredeti lovagi torna (erre a belépő 9 euros) rendezésével tekerik vissza. Akik aktívan is részt szeretnének venni, azok nyugodtan felpróbálhatnak egy páncélt, vagy beleshetnek a különböző régi kézművesek életébe, kipróbálva a sarukészítés, kosárfonás, patkókészítés, kenyérsütés, vagy akár a kardélezés fortélyait is.

Előzetes becslések szerint a város fele, vagyis 17000(!) lelkes terueli lakos ölt majd magára korhű ruhát, hogy így járuljon hozzá a város egységes képéhez, és romantikus hangulatához. De azért, hogy igazán autentikus legyen a fiesta, a város utcái egy élő színházzá alakulnak át. Az egyedi díszletet biztosító gyönyörű mudéjar épületek közt, két nap alatt, közel 400 színész segítségével elevenítik meg Diego és Isabel történetét. A mondhatni friss hagyományokkal rendelkező terueli ünnep, -nemzetközi szinten is- hatalmas népszerűségre tett szert az elmúlt években, így nem csoda, hogy a Bodas de Isabel fiesta megkapta a Spanyol Nemzeti Turisztikai Érték kitüntető címét.

De most már nézzük, mi is történt itt a XIII. század elején? Diego de Marcilla és Isabel de Segura, mindketten jómódú család gyermekei voltak. A gyerekkori játszópajtások közt, ifjú korukra forró szerelem szövődött, és az egész város biztosra vette, hogy a menyegzőre is mihamarabb sor kerül. Azonban, a fiú szüleinek vagyonát -amit mezőgazdaságból szereztek-, egy sáskajárás mind elvitte. A veszteség után, Isabel szülei elutasították, hogy lányuk frigyre lépjen a már csak középosztálybelinek számító Diegóval. Az ifjú legény ebbe semmiképp nem tud belenyugodni, tehát nagy tervekkel, és mégnagyobb lelkesedéssel elindul, hogy részt vegyen az országban éppen zajló, mórok elleni csatákban. Úgy gondolta, hogy bátorságával bizonyítja szerelmét. Arra számol, hogy győzedelmes tetteivel saját rangot, földet, és vagyont fog szerezni, amelyek birtokában hősként fog visszatérni szülővárosába, így kiérdemelve újra a lány kezét.

Isabel egyebet nem tehetett, minthogy elfogadta szerelme tervét, és hűségéről biztosította őt. Legalábbis 5 kerek esztendeig. Az évek alatt viszont a fiúról semmilyen hír sem érkezik. 4 év után, Isabel, apja nyomására elfogadja egy nemesi származású férfi házassági ajánlatát, de titkon még mindig bizakodva szerelme hazatérésében, azzal a kikötéssel, hogy az „igent” csak az 5 év leteltével mondja ki. Az idő pedig vészesen telik, és hír továbbra sincs Diegóról. Majd mindenki legnagyobb meglepetésére, a fiú, egy délután, büszkén és gazdagon lovagol be Teruel városába. Azonban sajnos elkésett. Isabel ugyanaznap délelőtt már hozzáment a nemeshez. A lány menekülve hagyja ott a lakodalmi forgatagot, és bánatában szobájába menekül. Diego sem sokkal boldogabb, mégis észrevétlenül követi őt, és csupán egyetlen egy csókot követel. De szerelme, nem hallgatván szívére, és inkább friss házassági esküjéhez híven, megtagadja Diego kívánságát.

Az elutasításba, és a megaláztatásba a fiú szíve menten belehasadt, és holtan rogyik össze a lány lábai előtt. A hősszerelmes élettelen testét, Isabel családja és férje titokban a város főterére viszi, ahol csak másnap találnak rá szülei. A Segura családot kivéve, a temetésen az egész város részt vesz. Isabel lelkiismeretével küzdve, és immár szívére hallgatva elszökik otthonából, és álruhában a templomba siet. Mikor az utolsó gyászoló is távozik, a lány átöleli a koporsójában nyugvó Diegót, és amit életében megtagadott tőle, azt holtában adja oda. A szenvedélyes csókkal, Isabel lelke is követi szerelmét. A két fiatalt ezután együtt temették el, így mégis beteljesült vágyuk, hogy örökre egymásé legyenek.

Ma az Iglesia de San Pedro őrzi a híres terueli szerelmesek sírját. A templom évszázadok óta a szerelmesek zarándokhelye, és sok spanyol álma, hogy ebben a kápolnában köthess házasságot.

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

14+02 romantikus hely Valentín napra Spanyolországból:

1. Besalú (Girona)

2. Nerja (Málaga)

3. Olvera (Cádiz)

4. Playa de Granadella - Javea (Alicante)

5. Cudillero (Asturias)

6. Ribadeo (Lugo)

7. Olite (Navarra)

8. Playa de Rodas - Vigo (Pontevedra)

9. Montefrío (Granada)

10. Cadaqués (Girona)

11. Canga de Onís (Asturias)

12. Ribadesella (Asturias)

13. Playa de Bolonia - Tarifa (Cádiz)

14. Valverde de Arroyos (Guadalajara)

15. Frigiliana (Málaga)

16. Valldemosa (Mallorca)

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

Február 12., Santa Eulália napja. A gyermekmártír több spanyol város patrónusa, többek közt Barcelona második számú védőszentje is (az első: Virgen de la Merced, akit majd szeptemberben ünnepelnek). Azok akik az elmúlt hétvégén Barcelonában jártak, biztos nem tudtak úgy sétálni, hogy a város különböző utcáin, terein, és az épületek falain ne találkoztak volna Santa Eulália képével, vagy szobrával. Eulália, csupán még csak egy kislány volt, amikor kiállt vallása eltiprása ellen. A keresztényüldözők nyomására sem tagadta meg hitét, ezért "jutalma" válogatott kínzások sora lett. A lányka csupán 13 éves volt, így kínzói pontosan ennyi fajta gyötrelm elé állították. A sötét tömlöcbe vetés, és a megkorbácsolás után, jöttek a kegyetlenebb formák: kampókkal a testén felkötötték; égő parázsra fektették; mellkasát megégették; égett sebeit sárral kenték be, amire forró olajat, és ólmot öntöttek; majd egy mésszel teli verembe engedték le. A kilencedik kínzás -amely a "legismertebb"- Eulália, szögekkel, és üvegdarabokkal teli hordóba zárása, amelyet legördítettek a város egyik lejtős utcáján. Ezután még bezárták egy bolhákkal teli akolba is, végezetül pedig, meztelenül hurcolták végig a város utcáin, majd keresztre feszítették.

Barcelonában nemcsak Santa Eulália napján, hanem ünnepéhez közel eső hétvégén is, számos programmal tisztelegnek a fiatal mártírlány emléke előtt. Idén több mint 30 különböző, színes, de legfőképp fényes programot rendeztek február 10-12. közt. A fiesta alatt biztos mindenki talál kedvére való rendezvényt, de akik barcelóniai látogatásukra igazán fel szeretnék rakni az i-re a pontot, azok feltétlen látogassanak el az egyik LLUM helyszínére.

Immár 6. éve, Santa Eulália ünnepén, megrendezésre kerül az ún. "Llum BCN", amely lassan kezd teljesen önálló fesztivállá válni. A llum katalán szó, amely fényt jelent. Ennek jegyében a 3 nap alatt, naplemente után, Barcelona több történelmi épülete is parádés fényjátékba borul. Ha ez még mindig nem lenne elég, a város terein, és palotáiban, látványos lézershow szórakoztatja a látogatókat. Azonban, minden évben, érdemes előre konzultálni a helyszínekről, valamint az időpontokról. A városháza viszont mindig egy kiemelt Llum színtér, ezér ide érdemes időben érkezni, ha látni is szeretne valamit az ember.

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

A XIX. század egyik nagy elméje, 208 éve, 1809. február 12-én született Angliában. Charles Darwin, kétség kívül a világ legnagyobb természettudósa, geológia, és biológia terén hatalmas munkát tett le a tudomány oltárára. 23 évesen élete nagy lehetősége előtt áll, amikor Robert Fitz Roy hajóskapitány által kormányzott Beagle fedélzetére meghívot kap. (Dél-Amerika, vagy a hegyek imádóinak biztosan éppúgy ismerősen cseng a kapitány neve is ;) ). A kifutó hajó, és a meghívottak küldetése, hogy különböző tudományos kutatómunkát végezzenek, elsősorban Dél-Amerika területén. Darwin az útról 1836-ban tér haza, és csak ezután kezdi új elméletét kidolgozni. Azonban, a tudós maga is belátja, hogy a közvélemény, és a kor tudománya az egyház vaskalapos nézetei szerint alakul, ezért a természetes kiválasztódás által irányított evolúciós elméletének kéziratait sok éven át csak íróasztalának fiókjában őrzi. Végül 1859-ben, amikor egy másik természetkutató (Wallace), az övéhez hasonló gondolatokat kezd el publikálni, tudja, hogy lépnie kell, és végre megjelenteti tanulmányát, A fajok eredete címen.

Elméletére az egész világ felbolydul, kritikák tömkelege zúdul teóriájára. Természetesen nemcsak a tudományos köröknek, és az egyháznak, hanem a közvéleménynek is megvan a maga véleménye. Nem történhetett ez másképp, a mélyen hívő Spanyolországban sem, ahol kiadott könyve szintén hatalmas port kavar. A minden csoda három napig tart, népi „tudományos” elmélet, ebben az esetben nem látszik beigazolódni. Darwin évtizedekre ellátta pártolóit, és ellenzőit témával, ami még sok év múlva se akar lecsengeni.

Tehát, nem csoda, hogy óriásit robban az az ügy, amikor 1898-ban egy katalóniai likőrgyáros üvegeit olyan rajzzal címkézi fel, amelyen egy majom, a tudós arcvonásait viseli. A hasonlóság óriási, vitathatatlan. De nézzük, mi van a címke mögött!? Biztos, hogy Darwin karikatúrája van az üvegen, és ha igen, mégis mi szándéka volt ezzel a gyártónak?

A Bosch fivérek (Vicente és José) egyike sem volt tanult üzletember, mégis nagy lendülettel vágtak bele a likőriparba, a katalóniai Badalona városkában. Az „Anisado Refinado” ánizsos likőrkülönlegességük 1877-ben Madridban, majd a következő évben Párizsban is díjat nyer. Amikor Vicente, egy másik alkalommal újra a francia fővárosba utazik, épp feleségének keres ajándékot, miközben egy drogéria kirakatában meglát egy gyémánt alakú parfümös üvegcsét. A hihetetlen marketing érzékkel bíró Vicente, első húzása, hogy azonnal megszerzi a tervezői jogokat, majd az üvegcse mintájára Spanyolországban új, rendhagyó kinézetű palackokat gyártat, amit szabadalmaztat is. De még ennél is egyedibb üvegbe szeretné tölteni likőrjét, aminek ráadásul nagyon különleges nevet is szán.

Anís del mono, azaz a "Majom ánizsa", mondjuk úgy, tényleg nem egy szokványos elnevezés, ráadásul a névválasztás pontos miértjét is máig homály fedi. A Bosch fivéreknek Amerikában szintén volt egy gyáruk, így onnan gyakran hozattak rakományt Európába. Egyszer a hajó fedélzetére felszökött egy majom, amit csak kirakodás közben, a barcelónai kikötőben vettek észre. A testvérek kabalaként magukkal vitték az állatot, akit ezután, igazi kis kedvencként babusgattak. Badalonában gyorsan híre ment az esetnek, és a falusiak egymás közt a gyárat, csak mint la fábrica del mono, vagyis a "majom gyárának" csúfoltak. Ez az egyik történet.

Egy másik elbeszélés szerint, az 1884-es, egész Spanyolországot érintő kolera járvány idején, akadt egy falu, ahova a járványnak nem sikerült betennie a lábát. Monóvar lakosai szerencséjüket azzal magyarázták, hogy a járvány ideje alatt csakis ánizsos likőrt ittak, ami megvédte őket a halálos betegségtől. Olyannyira sok likőr fogyott, hogy Vicente elutazott a faluba. Ott meglepődve hallotta, hogy a bárakban az emberek, amikor ánizsos likőrt kérnek, a falu nevét rövidítve, egyszerűen csak egy „mono”-ért (ami épp majmot is jelent) kiáltanak. Kihasználva, hogy a falu csodája az egész országba eljutott, a likőrgyáros reklámfogasként használja fel a történetet, és a mono nevet.

De még abban sincs nagy egyetértés, hogy mi volt előbb, a név, vagy a címke. Vicente Bosch meglépi másik zseniális húzását, ugyanis pályázatot hirdet az ital hivatalos reklám plakátjára, pénzzel díjazva(!) a legjobb ötleteket. Ezzel a spanyol eléri azt, amit Darwin saját szakmai területén, azaz Spanyolországban az evolúció útjára indítja a reklámipart. A kiírásra összesen 162 tervezetet küldenek be, amik közül Ramón Casas festő, „mona y mono” alkotását választják ki nyertesnek.

Casas tudta, hogy a fivéreknek van egy különleges háziállatuk, ezért plakátján teljesen tudatosan használja a majom figuráját. Az ötlet telitalálat lett, mivel innentől kezdve a cég reklámkampányaiban, rendszerint visszaköszön a majom (mono), oldalán egy szép, elegáns nővel (mona). A sikeres pályázat után, Boschék felkérik a művészt, hogy tervezze meg az ánizslikőr címkéjét is, ragaszkodva a kabalaállatkához, és csak a véletlen egybeesés műve, hogy a rajzon, a majom arcvonásai úgy sikerülnek, hogy azok rendkívül hasonlítanak Darwinéra. Állítólag, Boschéknak ez addig fel sem tűnt, míg a továbbra is az evolució elméletén csámcsogó nép, a majom profiljába bele nem látta a tudós arcát.

Vannak viszont akik azt állítják, hogy Vicente, egy erőteljes reklámhadjárat érdekében, sógorát (Tomás Sala) -aki köztudottan anti-darwinista szemléletű volt- kérte fel, hogy rajzoljon egy polgárpukkasztó, és megbotránkoztató címkét, amire majd mindenki odafigyel. Ebben az időben, Európa szerte már egyre több Darwin karikatúra jelenik meg, így a sógor is bátran nyúl ehhez az ötlethez. A család leszármazottjai máig tagadják ezt, viszont a történetet erősen alátámasztja az az apró részlet, hogy a rajzon, a majom kezében lévő papíron egy Darwin idézeten alapuló felirat olvasható: „es el mejor, la cienca lo dijo y yo no miento”, ami magyarul kb annyit tesz: „ez a legjobb, megmondta a tudomány, és én nem hazudok”.

Anís del mono története, még számos további érdekességeket is rejt, elég ha csak arra gondolunk, hogy a népszerű ánizs likőr magát Picassót is megihlette. A XX. század legelején ugyan még senki nem ismerte a marketing tudományát, viszont Vicente Bosch nagy érzékkel, több mérföldkövet is állít a spanyol reklámipar területén. Sokan nem tudják, hogy Madrid főterén, a Puerta del Solon, elsőként (1913) ők helyeznek ki fényreklámot (jóval a híres Tío Pepe előtt). Reklámkampányaiknak köszönhetően likőrjük nagyon gyorsan meghódítja a nemzetközi piacot is. Kicsit újabb kori történet ugyan, hogy két híres filmben, a Keresztapában, és a Donnie Boscoban is feltűnik a gyémántmintás üveg. És végül, a spanyolosok figyelő szemei könnyen felfedezhetnek még egy érdekességet a címkén. A „destilación” szó, a kezdetektől fogva hibásan, két „l”-el szerepel a címkén, amit a mai napig nem javítottak ki.

L'anis del mono - Pablo Picasso (1916) - Detroit Institute of Arts_Michigan

A gyár ma már a hatalmas Osborne vállalat része. A badaloniai Anis del Mono, havonta egyszer megnyitja kapuit a látogatók előtt, és a vezetett likőrtúra alatt, bepillantást lehet nyerni a gyár egykori életébe, eredeti gépeire és berendezéseire. (Belépő: 5,58 €) Spanyolországba járva, érdemes a likőrt önmagában felesként (chupito), vagy ahogy a spanyolok többség fogyasztja, a kávéba beleöntve megkóstolni. 

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!