A Katalóniában élő 61 éves María Pilar Abel Martínez azt állítja, hogy Salvador Dalí az apja. Pilar nyilatkozata szerint, édesanyja és a festő titkos kapcsolatot folytatott az 1950-es évek közepén. Elmondása alapján, szülei akkor ismerkedtek meg, amikor anyja háztartási alkalmazottként dolgozott Cadaquésben a festő barátainál, és egy tanút is talált, aki a bíróság előtt igazolta a szerelmi viszonyt. A nő azt szeretné elérni, hogy a bíróság mondja ki: Ő Salvador Dalí lánya. 

Még 2015-ben fordult emiatt bírósághoz, és tavaly novemberben engedélyezték, hogy az apasági teszthez DNS-mintát vegyenek Dalí halotti maszkjáról. Ez azonban nem hozott eredményt, és a bíróság egy újabb, június 26-ai döntése kimondja, hogy az apaság megállapításához nélkülözhetetlen az 1989-ben elhunyt művész maradványainak exhumálása. Más módja ugyanis nincs a mintavételnek, sem olyan biológiai minták, sem olyan személyes tárgyak nem maradtak fenn, amelyek alapján elvégezhető lenne a szükséges vizsgálat.

Ekkor, Enrique Blánquez ügyvéd, aki az eljárásban Pilar Abelt képviseli, a spanyol sajtónak azt mondta: arra számít, hogy a Spanyolország északkeleti részén, Figuerasban eltemetett művész földi maradványainak exhumálása még júliusban megtörténik. Majd nem sokkal később ismét a sajtó elé állt, hogy a szűken nyilatkozó Fundación Gala-Salvador Dalí alapítvány helyett közölje, hogy a művész örökségét kezelő alapítvány fellebbezett az exhumálást elrendelő bírói döntés ellen. Indítványozták Pilar és öccse DNS-vizsgálatát, majd mindkettőjüktől nyálmintát vettek, hogy megállapítsák ugyanattól az apától származnak-e.

A történet pikantériája, hogy a jogászok és az ügyvédek mellett, a vizsgálatban maga a spanyol államügyész is részt vesz, ugyanis ez az ügy a spanyol államot is érinti, mint a törvényes leszármazottak nélkül elhunyt művész örökösét.

Kétség kívül, a mai nap (2017.07.20), az egyik legjelentősebb pontjához érkezett az ügy. Ugyanis a bíróság rendelkezése szerint ma este exhumálják Salvador Dalí maradványait. Az eljárás 20:00 órakor kezdődik, miután bezár a figuerasi Dalí múzeum, ahol a világhírű szürrealista művész kriptája található.

Először le kell majd emelni a kriptát rejtő, mintegy másfél tonnás kőlapot, majd ezt követően az igazságügyi orvosszakértő megállapítja, hogy lehetséges-e DNS-mintát venni a bebalzsamozott testből, és ha igen, megteszi azt. Az exhumálást a lehető legdiszkrétebben, a nyilvánosság teljes kizárásával, és szigorú biztonsági intézkedések –dupla védőruha, kesztyű, arcmaszk, stb.- mellett fogják elvégezni, hiszen egy lehulló hajszál vagy egy apró verejtékcsepp is tönkreteheti a vizsgálatokat.

Az eredmények 2 hónap múlva várhatóak, és ha Pilar Abelről bebizonyosodik, hogy valóban Salvador Dalí lánya, a felbecsülhetetlen értékű örökség 25 százalékára tarthat igényt, amely minden bizonnyal egy másik bírósági tárgyalásnak ad majd helyet.

forrás: elmundo.es, elperiodico.com, abc.es

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

Fanzara, a Valenciától mindössze 80 kilométerre fekvő apró település, az elmúlt évtizedekben –nem egyedüliként- a globalizáció egyik problémájával küzd. A folyamatos elnéptelenedés oda vezetett, hogy a jelenlegi 300 főt épphogy meghaladó lélekszámú település 70%-a nyugdíjas.

Pár éve, a falu akkori vezetősége úgy gondolta, hogy valamiféle megoldást jelenthet ha „zöld utat” enged egy veszélyes-hulladék lerakó telep létesítésének. De szerencsére a falu lakói ezt másképp gondolták. Két helybéli, Javier López és Rafa Gascó minden követ megmozgatott, és az emberek összefogásával kieszközölték, hogy a telep végül messze elkerülje Fanzarát. Szintén nekik köszönhető, hogy ezután, a javarészt 65-80 éves helyieket sikerült meggyőzniük arról, hogy az elöregedés helyett válasszák a falu megújulását, teret adva egy izgalmas és innovatív stíluságazatnak, a street art-nak. Az idősek általában ezt a fajta művészetet fenntartással fogadják, ezért a két szervező a projekt megvalósulását a falusiak bevonásával tervezi, hogy majd azt egy kicsit mindenki magáévá tudhassa.

Javier és Rafa, ismét akcióba lendültek és mindent megtettek, hogy valahogy street art-osokat csaljanak a faluba, és csak reménykedni tudtak, hogy valaki elfogadja a meghívásukat annak ellenére, hogy a munkáért fizetni nem tudtak. Nagy meglepetés volt, amikor 2014-ben, 23 művész jelent meg a falu utcáin, és pár nap alatt 44 épület falán hagyták ott alkotásaikat. Ami viszont még nagyobb meglepetés volt számukra, hogy ezután egyszeribe mindenki szeretett volna valamilyen alkotást a háza falára. Ezzel, Fanzarában kezdetét vette egy egészen új művészeti fesztivál, és egyben „kitárta kapuit” a falu Befejezetlen Street Art Múzeuma (M.I.A.U. – Museo Inacabado de Arte Urbano).

Idén, 4. alkalommal rendezték meg a fesztivált (július 6-9.), amelyre ismét neves street art művészek érkeztek a világ különböző országaiból. A rendezvény továbbra is tartja magát az eredeti elképzeléshez, hiszen a művészek ingyen dolgoznak, cserébe viszont a helyiek szállásolják el őket, főznek nekik, miközben a különféle graffitiket, köztéri szobrokat és 3D-s installációkat együtt, a falu aprajával és nagyjával közösen alkotják meg. Az általános kiadásokra az önkormányzattól 2000 eurót kapnak, amit adományokkal, és M.I.A.U.-s ajándéktárgyak, pólók eladásából befolyt pénzzel egészítenek ki.

Az új arculatnak, és a fellendült turizmusnak köszönhetően a helyiek ismét lelkesek. Sikerült elérniük azt, amit oly kevés elnéptelenedő településnek… megtalálniuk azt az utat, amely a közösség összefogásával újra életet visz az egyre üresedő utcákra, és a kopott falak közé, hiszen a falu lakóinak száma az elmúlt négy évben 250-ről 323-ra bővült. A „múzeum” pedig, az év bármely napján, 24 órában várja az idelátogatókat, akiket a fiatalos lelkű idősek, egy vezetett túra keretében szívesen végigkalauzolnak az utcákon.

Képgaléria:

forrás: Javier López, Rafa Gascó, Asociación MIAU

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

Intro az első részből: Mindig érdemes kicsit kilépni kényelmi zónánkból, és ez akkor is így van, ha épp külföldre utazunk. Habár az útikönyvek ezernyi recepttel látnak el minket, hogy időnket kedvünk szerint töltsük el, de olykor, mégis megéri letérni a jól kitaposott turistaösvényekről, és olyan tájakra is elcsatangolni, ahol az ország történelmének különleges helyszíneire bukkanhatunk. Azok az elhagyatott helyek, ahol az idő ugyan megállt, de az emberek, és a romos falak továbbra is őrzik egy letűnt kor emlékeit, igazi felfrissülésként szolgálhatnak a gondosan karbantartott városok, épületek és tengerpartok után. (1. rész - 2. rész)

16. A porcelán babagyár

A gyár épülete eredetileg egy szerzetesháznak adott otthont, aminek alsó szintjén imatermek, az emeleten pedig szobákon kívül, egy szövőműhely is volt. Az épület korai történetéről nem maradt fenn írásos emlék, mivel a Spanyol Polgárháború idején felgyújtottak minden iratot, és könyvet. A helyi legendák szerint, az itt élő szerzeteseket meggyilkolták, testüket pedig egy aknába dobták. A háború után, az épületet egy neves spanyol porcelánművész és szobrász, Ramón Inglés vette meg, aki testvérével karöltve porcelán babák gyártásába kezdett. A gyár két kis falu -Segorbe és Altura- közt fekszik, és a háborúk utáni szűkös időkben mindkét település vezetősége igényt tartott az ipari adókra, továbbá olyan szigorú, és betarthatatlan szabályokat hoztak a gyár működésére, hogy a testvérek a bevételt szinte teljes egészében a kiszabott büntetésekre költötték. A gyakorlatilag ellehetetlenített vállalkozás, és a keresletet rosszul felmérő gyárosok raktáraiban egyre halmozódó porcelán babák költségei, hamar a csőd szélére sodorták a testvéreket. A babagyáron így is sikerült továbbadniuk, egy politikailag jobb kapcsolatokkal rendelkező nőnek, aki viszont tulajdonba vétel után olyan súlyosan megbetegedett, hogy képtelen volt a gyárat újra üzembe állítani. A gyár területe szabadon látogatható, a polcokon öntőformák, a földön babák karjai és lábai hevernek szerte szét. A gyártósorok pedig továbbra is őrzik azt a pillanatot, amikor a gyárban végleg lekapcsolták az áramot.

17. Granadilla, ahol a víz az úr

Granadillát a IX. században muzulmánok alapították, Granada néven. 1160-ban, II. Ferdinánd leóni király visszahódítja a térséget, és a település köré azonnal egy védelmező városfalat építtet, mivel a falu az ún. Vía de la Plata, vagyis az ókori kereskedők zarándokútján, de továbbra is kiemelkedő szereppel bíró Ezüst Úton feküdt. A falu nevét 1492-ben változtatják Granadillára, amikor a Katolikus Királyok visszafoglalják a móroktól a ma Granada néven ismert várost. Csakúgy, mint az első részben említett Escó esetében, Granadilla (Cáceres) is áldozatul esik Franco diktátor vízreformjainak. Gabriel y Galán víztározó és duzzasztógát építési tervei lenyűgözőek voltak ugyan, de ezek szerint a gyönyörű, ódon várfallal körbevett település, és annak környéke teljesen víz alá került volna. A 9 évig tartó munkálatokat 1952-ben kezdték el, és csak az átadást megelőző évben, 1960. június 24-én jelenti be a kormány az egész település önkényes államosítását. A lakókat azonnali kiköltözésre szólítják fel, annak ellenére, hogy már tisztán látszott a mérnökök tévedése, ugyanis Granadilla mintegy félszigetként nyúlik be a víztározóba, amelynek vize azóta sem lepte el sosem ezt a kis falut. (TIPP: ha kíváncsi vagy a falura, érdemes a Madridtól nem olyan távolra lévő, egy Jerte-völgyi kirándulással összekötni!)

18. Lemóniz - A fantom atomerőmű

Észak-Spanyolországban, a Bilbaótól 30 km-re található fantom-erőmű két atomreaktorába soha egy gramm urán sem került. Az Urdaibai természetvédelmi körzet területén lévő komplexumot sok kilométernyi rozsdás szögesdrótkerítés övezi, és csupán a biztonsági cég szünet nélkül járőröző embereinek léptei hallatszanak ki. Építését 1972-ben kezdték el, szintén Franco tábornok ipari, modernizációs projektjei részeként. A kezdeti munkálatokat sem az első, ’73-as olajválság, sem az a tény nem állította le, hogy a hivatalos engedélyek nagy része bizony hiányzott. Majd csak 10 év múlva, 1982-ben állítják le az erőmű építését, a helyi lakosság tiltakozása, de főleg az ETA baszk szeparatista terrorszervezet merényletei, és folyamatos támadásai következtében. Az erőmű lerombolását követelő ETA összesen 40 merényletet követett el, amelyek 5 emberi áldozatot követeltek. Bombamerényletek során 3 munkás meghalt, de a terrorszervezet ennél sokkal durvább eszközöktől sem riadt meg. ’81-ben elrabolták az egyik főmérnököt –José María Ryan-, akit egy hét fogva tartás, és brutális kínzások után tarkón lőttek. Majd 15 hónappal később, az áldozat posztját betöltő projektvezető mérnök -Ángel Pascual Múgica-, megkötözött holtestére is egy elhagyatott helyen találnak rá. Ezek után, az ekkor aktuális politikai vezetőség még mindig folytatni akarja az építést, de egy hónap múlva a választásokon nyer az ellenzéki PSOE (Spanyol Szocialista Munkáspárt), más projektekkel együtt leállítják az építkezést, ami addig 5,8 milliárd euróba került. A gyár 55.000 négyzetméternyi területe természetesen nem látogatható, de tervben van egy tematikus park kialakítása, ami az energia ipart és tudományt mutatná be.

19. InTempo - Az üres felhőkarcoló

A hírhedt üdülőváros, Benidorm, az 1950-es években hirtelen rohamos fejlődésnek indult, és a kis halászfalu, egyszeribe az égig érő épületek dzsungelévé válik. Az alkoholra és szexre szomjas angol külföldi turisták olyan elképesztő számban érkeztek ide, hogy hamarosan Benidormot Európa Manhattanjeként emlegették, ami a legtöbb szállást tudhatta magáévá a Földközi-tengeren. A szállodákat, és lakóingatlanokat építtető befektetők pénze sosem látszott elapadni. Az InTempo grandiózus projektjét 2006-ban mutatták be, és az építkezést 2007. május 2-án el is kezdték, cseppet sem törődve a már érezhető gazdasági válság előszelével. A cél nem kevesebb, mint az ország legmagasabb mega-lakóházának megépítése. A kivitelezés során a tervek ugyan többször változtak, de az elkészült 47 emeletes, 192 méter magas épület, így is Spanyolország 5. legmagasabb felhőkarcolója lett. Annak ellenére, hogy csupán a tervek alapján, a 269 lakás közel felét sikerül kb. 6000 euros négyzetméteráron (igen, annyi :) 1,5 millió forint) értékesíteni, a bonyolult kereszt hitelek, a csalók, egy bedőlt bank, és az ingatlanfejlesztő tulajdonosok egymás ellen fordulásának szövevényébe berepülő, és a gazdasági krízis által felfújt ingatlan-lufi végül akkorát durrant, hogy 2014-ben, a már 94%-ban felépült felhőkarcoló építkezését le kellett állítani. 2016-ban, 93 € millióért talál új gazdára az InTempo, de továbbra sincs mozgolódás az épület körül.

19+1. Az elsüllyedt amerikai csillag

A híres amerikai hajóépítész, Francis Gibbs által épített hajót, több mint 1800 fő, továbbá 650 fős legénység szállítására tervezték. 1940-ben bocsátották vízre, majd két év múlva az amerikai haditengerészet szolgálatába állították. A II. Világháború után, a hatalmas hajót kabinokkal bővítették, és pár évig utasszállítóként működött, de szerencsétlen módon ’74-ben összeütközött egy repülőgép-hordozó hajóval. Mielőtt a javítási munkákat befejezték volna, a hajó ismét útnak indult, de a beszivárgó vizek miatt az utasok visszafordíttatták a hajót. Ezt követően, a többszörös tulajdonos csere sem tette meg hatását, sosem lett belőle luxus szállodahajó, ami méltó utódja lehetett volna a Titanicnak. A kudarcok, és egy újabb tulajdonos váltás után, Bejrút városa úszó börtönhajóként akarta hasznosítani, de végül mégis elálltak a tervektől. 1993-ban, utolsó gazdája, vontatóhajókkal próbálta Thaiföldre vinni, de a javítási munkálatokra sosem érkeztek meg. Az út során viharba kerültek, és az elszabadult American Star a Kanári-szigeteknél zátonyra futott, és kettétört. A hatalmas roncshajóról időközben minden rész leszakadt, ma már csak a tenger áramlásától függően bújik elő néha egy-egy roncsdarab.

További érdekességekért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

Nemrégiben, a córdobai levéltárban, közel 600 értékes üvegnegatívra bukkantak, aminek nagy része, Andalúzia különböző városainak látképét, utcai életét, embereit és szokásait mutatja be. Ezekből a XIX. század végén készített felvételekből nyílt ideiglenes kiállítás a városi levéltár (Archivo Municipal de Córdoba, nyitva 8:30-14:30) épületében, ami június közepiéig látogatható. Ízelítőül pár hangulatos kép:

1. Fánkárusok a sevillai Ferián - 1898

2. Alcázar kertje, háttérben a Katedrálissal, Sevilla - 1898

3. Kosárfonó árusok pihennek a Potro fogadó udvarán, Córdoba - 1896

4. Kikötő, háttérben a Katedrálissal, Málaga - 1897

5. Szamárvásár, Sevilla - 1898

6. Utcai élet, Córdoba - 1896

7. A giblaltári szikla látképe - 1898

8. Iszapkotrás a Guadalquivir folyón - 1899

9. Citromok válogatása, Málaga - 1897

10. Imádkozó asszonyok a cigánynegyedben, Granada - 1898

11. Toledo látképe - 1897

12. San Martín városkapu, Toledo - 1897

13. Bikaviadal-aréna, Ronda - 1901

14. Constitución tér, Málaga - 1897

15. Reyes Catolólicos utcai élet, Granada - 1904

16.Látkép, Cádiz - 1901

17. Jelmezbe öltözött turisták, Sevilla - 1898

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

Májusban, nemcsak Andalúzia, hanem egész Spanyolország legszebb városa Córdoba. A történelmi emlékművekben és kulturálisan gazdag város –a remek klímájának köszönhetően is-, az év bármely időszakában kiváló úti cél lehet, de májusban egy különleges, virágos arcát mutatja meg az idelátogatóknak. A világszerte ismert, córdobai patiók ilyenkor kitárják kovácsoltvas kapujait, és az emberek egy egészen varázslatos világba léphetnek be. A májusi virágünnepnek azonban van még két, külföldiként kevésbé ismert része is.

A tavaszköszöntő ünnep kezdetét, április utolsó vasárnapján tartják, ami nem más, mint az ún. Virágcsata (La batalla de las Flores). Habár a városi fiesták dokumentációi közt találhatóak olyan feljegyzések, miszerint, már a ’40-es években is rendeztek hasonló eseményt, de csupán 1980-től része a hivatalos programnak. Idén 20, színes papírvirágokkal feldíszített kocsi vonult fel, amelyről flamenco ruhákba öltözött helyeik, 140.000 db szegfűt ontottak a menetet kísérőkre. És mivel „csatáról” van szó, természetesen ezeket a lelkes közönség vissza is dobálja.

Ezt követően, május első hétvégéjén újabb virágos programra készülnek. A virágba öltöztetett „Májusi Keresztek” (Cruces de Mayo) ellepik a város utcáit, tereit, és a házak udvarait. Ez a szokás a XVIII. századtól, több spanyol városban is megtalálható. A hagyomány eredetét, vannak, akik pogány szokásra vezetik vissza, miszerint fehérbe öltözött hajadon lányok, fejükön virágkoronával, köszöntötték a tavaszt. De tovább nem szól a történet, így ez nem ad semmilyen magyarázatot sem, a kereszt virággal való feldíszítésére. A másik elmélet sem bizonyított pontosabban, mégis valószínűbb, hogy a hívő spanyolok, ezzel a Szent Kereszt megtalálásának napja (május 3.) előtt tisztelegtek.

Ma már, a „Májusi Keresztek” –csakúgy, mint a patiók– versenyeznek egymással, 3 külön kategóriában díjazzák a legszebbeket. A bírák nem csak a felhasznált virág mennyiségét, hanem a kereszt környezetét is értékelik, így olyan tradicionális részletek, mint a spanyol gitár, a córdobai kalap, pár flamenco legyező vagy épp egy üveg bor is megbújhat a keresztet körbeölelő virágcserepek közt.

(A következő bejegyzésben tovább barangolunk Córdobában, és a város híres, virágzó patióit látogatjuk meg... ;) )

Caravaca de la Cruz, a "nap otthonának" is nevezett régió, azaz Murcia tartomány egyik legszebb fekvésű városa. Már a város neve is arra a középkori vallási relikviára utal, amelyet évszázadok óta nagy becsben őriznek a helyiek. Mégis kevesen tudják, hogy Caravaca de la Cruz egyházi státusza szerint az ötödik legszentebb város a világon, Jeruzsálem, Róma, Santiago de Compostela, és Santo Toribio de Liébana után. Ezt a kiváltságot II. János Pál pápa ajándékozta a városnak 1998-ban. Az ereklye tiszteletének köszönhetően, és a Szentszék döntése nyomán, immár Caravaca is, annak az említett öt katolikus zarándokhely egyike, ahol hétévente, jubileumi évet ünnepelnek. (2017. egy jubileumi év, de erről, és a kapcsolódó zarándokútról egy következő bejegyzésben írok...)

A XIII. század óta tisztelt, Szent Kereszt ereklyéje, több mint csodás módon jelent meg a városban, a muzulmán uralom azon időszakában, amelyben megkezdődött az ország visszahódítása. Caravaca ősi városa, egyik végvára volt a mórok elleni harcoknak, és még Abu Zeyt mór király fennhatósága alatt állt, aki nem volt épp elnéző a helyi katolikusokkal szemben. A bebörtönzött rabok egyike volt Chirinos atya is, akinek bűne nem volt más, minthogy a muzulmánok közt térített. Kihallgatásakor, a pap olyan jámborul beszélt hitéről, hogy azzal felkeltette Abu Zeyt figyelmét, majd kíváncsisága odáig vezette, hogy egy szent mise celebrálását követelte.

Chirinos atya a szertartáshoz készülődve észrevette, hogy épp a legfontosabb kellék hiányzik, mégpedig a Szent Kereszt. Amikor a mór király tudtára adta, hogy a kereszténység szimbóluma nélkül nem tarthat misét, abban a percben egy kereszt alakú fénycsóva jelent meg felettük. A fényből formált kettős kereszt, két angyal segítségével szállt le az oltárra, és az angyalok tudatták az atyával, hogy ez annak a keresztnek egy darabjából készült, amelyen a megfeszített Krisztus függött. A szertartás során újabb csodák történtek, ami hatására Abu Zeyt mór király szíve mélyig megrendült, és elhatározta, hogy keresztény hitre tér.

Ez az eucharisztikus csoda 1232. május 3.-án történt, amely előtt Caravaca de la Cruz azóta is tiszteleg. A május elején rendezett városi fiesta legtöbb eseménye, a Szent Kereszt megjelenése, és a történelem emlékei körül forog (Fiestas de la Santísima y Vera Cruz). A felajánlott virágok áldása, a körmenetek, a Kereszt leszállásának megelevenítése, majd annak szentelt vízben megmártása mind emberek ezreit vonzzák évről-évre. Természetesen nem hiányozhat a spanyolok által oly kedvelt Mórok és Keresztények fiestája sem, amely során mindkét fél „csapatai” korhű ruhákban vonulnak fel a lelkes közönség előtt. Ez utóbbival az ország számtalan városában találkozhatunk, de ami egyedivé teszi a Caravacait, hogy itt a csapatok ugyan jelképesen, de éppúgy megküzdenek egymással, mint tették azt a XIII. században.

A legendák szerint, Abu Zeyt mór király kegyetlen volt a városban rekedt spanyolokkal, az emberek többségét tömlöcbe vetette, a város ivóvizét pedig méreggel fertőzte, és az ez miatt kialakult járványok tizedelték a keresztény népet. Szintén a városban ragadt pár templomos lovag is, akik nem bírták tétlenül nézni a nép szenvedését. Kihasználva gyors lovaik ügyességét, áttörték a mór harcosok gyűrűjét, és borral tértek vissza, hogy azzal enyhítsék a spanyolok szomjúságát. A bor jótékony hatása nem maradt el, a betegek meggyógyultak, és az erőre kapott spanyolok szembeszálltak ellenségükkel, és végül felszabadították városukat a mór uralom alól.

Ma már, az öt napos  (május 1-5.) fiesta legfőbb eseménye,  amikor a 60 különböző lovas peña (baráti kör) próbálja bizonyítani ügyességét, és gyorsaságát, csakúgy mint anno a hős megmentő templomos lovagok. A város fölé emelkedő várhoz vezető meredek út, és az idő, mindenkinek kihívást jelent. De nem elég a legfürgébbnek lenni, ugyanis fontos szabály, hogy a vár elé úgy kell megérkezni, hogy a lovak mellett futó 4 ember egyike sem engedheti el a vágtázó állatot. Ez a pár perces futam, a lovas peñák egész éves munkájának megkoronázása. A lovakat díszes lepelbe öltöztetik, amit színes selyemszálakkal, ezüst és arany fonallal hímeznek ki. Az aprólékos munka rengeteg munkát igényel, és természetesen az év legszebb lepléért külön díjazás jár. Május 2-án, a verseny napján (Caballos del Vino), a peñák hajnal 4-től készülődnek. A zárt ajtók mögötti rítusok, és a lovak felkészítése annyira szent dolog, hogy ezeket csak nagyon kiváltságos szemek láthatják.

Az igazság az, hogy a "Spanyolország elhagyatott helyeit" két részesre terveztem. De a mai túlzsúfolt internet világában, és mert az elkészült anyagot visszaolvasva, ami olyan hosszúra sikerült, hogy képtelenségnek tartom, hogy az olvasók többsége azt egy se∗∗el végigolvassa, úgy döntöttem, hogy a második részt mégsem egy bejegyzésben fogom megjelentetni. Másrészt, annyira sikerült belemerülnöm a témában, hogy minden bizonnyal sokkal több rész is lesz, így majd azt szépen, lassanként beadagolom a kedves követőimnek. :) (1.rész)

Intro az első részből: Mindig érdemes kicsit kilépni kényelmi zónánkból, és ez akkor is így van, ha épp külföldre utazunk. Habár az útikönyvek ezernyi recepttel látnak el minket, hogy időnket kedvünk szerint töltsük el, de olykor, mégis megéri letérni a jól kitaposott turistaösvényekről, és olyan tájakra is elcsatangolni, ahol az ország történelmének különleges helyszíneire bukkanhatunk. Azok az elhagyatott helyek, ahol az idő ugyan megállt, de az emberek, és a romos falak továbbra is őrzik egy letűnt kor emlékeit, igazi felfrissülésként szolgálhatnak a gondosan karbantartott városok, épületek és tengerpartok után.

11. Canfranci vasútállomás - sínek a semmibe

Spanyolországot, Franciaországgal összekötő vasútvonalat 1928-ban (július 18.), XIII. Alfonz király adta át, nem sokkal trónfosztása előtt. A Pireneusokon átvezető vonal, mind társadalmi, mind gazdasági szempontból nagy lendületet hozhatott volna a két ország összeköttetésében. A tervezők Európa második legnagyobb átrakó pályaudvarát álmodták meg a hatalmas hegyek közé. A határhoz közeli Canfranci (Huesca) állomáson keresztül szállított összes rakományt át kellett itt rakodni, mivel a két ország eltérő nyomtávú sínpályát használ. A személyszállításra is szolgáló vonal, az utasok tetszését sem nyerte el, mivel a kanyargós és alagutakkal tarkított út rendkívül lassúnak bizonyult, valamint nem kedvelték a határon való átszállással járó macerát sem. Majd később, maga a történelem is egy vastag ecsetvonással húzza át a befektetők elképzeléseit.

A Spanyol Polgárháború, majd Franco hatalma alatt az állomást többször, összesen 8 éven keresztül blokád alatt tartják. A II. Világháború idején pedig a nácik ellenőrzése alá kerül, és pl. itt rakodják át a galiciai volfrámot, és a több tonnányi rabolt és svájci aranyat. A vonal végleges lezárásához azonban egy baleset vezetett, amikor 1970-ben kisiklott egy tehervonat. A franciáknak ez egy jó ürügy volt, az amúgy is gazdaságtalan és lassú vonal lezárásához, ezért a vonat által elsodort L’Estanguet hidat sosem építik újra. Ezzel, a személy és teherszállítás is megszűnik ezen a vonalon a két ország közt, és a hatalmas forgalomra tervezett Canfranci állomás hirtelen üresen marad. Napjainkban Huescaból, naponta két vonat indul a Canfranci állomásra, elsősorban a turizmus miatt, hiszen innen csak pár kilométerre található az ország egyik legnépszerűbb sípályája. (Spanyolország legszebb sípályáiról itt olvashatsz) Egy 2007-es tervezet alapján, e síturizmust kiszolgáló hotelt alakítottak volna ki, és az állomást felállványozzák, de a tényleges munkálatok sosem kezdődtek el. Az állomás belső termei közül párat ugyan felújítottak, és ezek, kizárólag előzetes telefonos jelentkezés esetén, vezetett túra keretében látogathatóak.

12. Kőbánya és lőszerraktár

Kasztília egykori fővárosában található, Szűz Mária-katedrális (Catedral de Santa María de Burgos) a spanyol gótikus építészet talán legszebb gyöngyszeme, és az ország egyetlen olyan katedrálisa, amely önmagában –és nem az óvárosi résszel együtt- lett az Unesco Világörökség része (1984). Ebben a burgosi katedrálisban nyugszik, a mórok elleni harcok legnagyobb hőse, Cid lovag, aki a spanyol irodalom és történelem egyik leghíresebb alakja. A XIII. században épített székesegyház mészköveit, a várostól mindössze 20 kilométerre lévő Hontoria de la Cantera hegyeiből bányászták ki. A kitermelést rabokkal végeztetik, akiket szó szerint halálra dolgoztattak a kőfejtőben. Az évszázadok alatt Hontoria köveiből több város is építkezett, majd Franco diktátor a bánya hatalmas –akár 20m hosszú és 5m magas- termeit lőszer és fegyverraktárként veszi használatba, és körülötte egy katonai bázist épít ki. A bánya végleges, 1998-as bezárásakor a spanyol hadsereg lemond a területről, és az új tulajdonos a közeli városka önkormányzata lesz. 2004-ben lebontatják a kordonokat, és saját felelősségre engedélyezik a bánya látogatását.

13. Sancti Petri, a magányos sziget

Az andalúziai Chiclana (Cádiz) partjaihoz közel, 4 kis sziget is található, amelyek akár kajakkal is könnyen elérhetőek bárki számára. A múlt század közepén, Islote de Sancti Petri szigetét valamiért ígéretes helynek gondolják a környék tonhal halászai, akik közül páran ide is költöztetik családjukat. Amilyen hirtelen gondolat volt ez, nem sokkal később ugyanilyen gyorsan ki is ürül ez a szinte csak képzeletükben élő halászfalu. Így a ’70-es évekre ismét magára marad a szigetet teljesen uraló erődítmény, amely egy tengeri védelmi vonal tagja volt a XVIII. században. Az erőd legrégebbi része, az 1610-ben épült őrtorony, amelyet a legendák szerint Melkart vagy Hercules egyik templomára építettek. Ami biztos, hogy a régészeti ásatások során, számtalan római, és egyiptomi bronzszobrot találtak itt. Az erőd 2010-ben egy teljes felújításon esett át, ahol manapság sokszor rendeznek szabadtéri koncerteket, csillagvizsgálatokat, foto kurzusokat, vagy akár színházi előadásként elevenítik meg a sziget történetét, és legendáit.

14. Gosálvez kastély

Az alicantei textiliparos, a dúsgazdag Gosálvez család 1902-ben úgy dönt, hogy 200 kilométerrel észak-keletre helyezi át rezidenciáját, amelyet a Versaille-kastély mintájára épít meg. A család olyan híres, hogy például II. Miklós orosz cár felesége egy díszes szökőkutat ajándékoz nekik, aminek ma már, sajnos csak a talpazata maradt meg. Az ekkor még iparilag fejletlen Júcar folyó mentén számos területet is felvásárolnak, majd az ország második legnagyobb papírgyárát nyitják meg. Ezenkívül, a víz erejét kihasználva építenek még malmot, konzervgyárat, palackozóüzemet, és egy fonóüzemet is, valamint egy hidraulikus központot is létesítenek, amelynek köszönhetően Villalgordo del Júcar (Albacete) lesz Spanyolország első, árammal ellátott faluja. A Gosálvez kastély sem kerülhette el vesztét a Spanyol Polgárháború idején, hiszen Franco tábornok kisajátítja, és egy szülőotthonnak ad helyet. A háború után, az épület részben visszakerül a család tulajdonában, de az elszegényedett Gosálvezek már nem tudják fenntartani a hatalmas épületet, a gyárak sem üzemelnek már, és 1960-ban végleg kiköltöznek mesés otthonukból. A kastély 2006-ban kerül újra magánkézbe, de a tervek szerinti hotel és golfpálya építését nem kezdik el az állítólag szellemek lakta helyen.

15. A Szakszervezet 

Mallorca első szövetkezetét 1919-ben hozzák létre azzal a nem titkolt céllal, hogy a szigeten újjáélesszék a szőlészeti és a borászati iparágat. A szövetkezet 224 taggal, összesen 260 hektárnyi szőlőültetvénnyel alakul meg, és Felanich városka szélén 1921-re felépül a sziget legnagyobb borászata, és palackozóüzeme (Bodega Cooperativa de Felanitx), amely inkább az „El Sindicato”, azaz „A Szakszervezet” néven válik ismertté. A tagok, az első évben 8500 quintal –spanyol mázsa, kb. 46 kiló– termést, 4 év múlva pedig már ennek a tízszeresét szolgálják be. Sajnos az évek alatt számos rossz döntést hoznak, így 1990-ben mélyrepülésbe kezd a szövetkezet. A felhalmozott adósság (130 millió peseta) a La Caixa bank kezébe juttatja a borászatot, akik később árverésre bocsátják a gyárat. De hiába kerül egy ismert üzletember tulajdonába, az eddig jelentkező angol, és német befektetők ígéretei mind vakvágányra futottak.

Tetszik a blog? Értékes tartalmat találtál? Szeretnél még többet megtudni Spanyolországról? Hívj meg egy kávéra, hogy tovább pörögjek a spanyolos témákra, és megosszam Veled :)

          500 forint

           1,50 euro

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért lájkold és kövesd a  Facebook oldalamat!

Spanyolországi utazásért, túrákért, és városlátogatásokért pedig nézz körül a

Spanyolban Otthon weblapján!

Magyarországon, Szent György napját ősi pásztorünnepként ismerhetjük, amely régidők hagyományai szerint az állatok első kihajtásának napja, a falusi emberek pedig, az igazi tavasz első napjaként emlegetik. Azonban, több országában ennél sokkal jelentősebb napról van szó, például Anglia, és Portugália is az ország védőszentjévé választotta, Spanyolországban pedig, Aragónia és Katalónia patrónusa.

Sárkányölő Szent György legendája egy igazi lovagmese. Szent György, egy nemesi család sarja, aki a III. század végén született a mai Törökország területén lévő Kappadókia városában, és aki kiváló kardforgató képességének köszönhetően, hamar a római hadsereg magas rangú katonatisztje lett. Legendájának története szerint, a birodalmat egy veszedelmes sárkány tartotta hatalma alatt, amely tüzével felperzselte a földeket, és az állatokat felfalta. A király úgy döntött, hogy minden nap két bárányt visznek áldozatul a sárkánynak, hogy így próbálják távol tartani az emberektől, és a termő földektől. Az állatok kísérőjét sorsolás útján választották ki, ezért történhetett az, hogy egyszer a király meseszép lányát húzták ki. A királylány útnak indult, s mindenki biztos volt szomorú sorsában, hiszen soha senki nem tért eddig vissza küldetéséből. Az út során találkozott össze György lovaggal, akit annyira elbűvölt a lány szépsége, hogy a lány előtt a sárkány barlangjához sietett, és a bestiát egyetlen egy karddöféssel halálra sebesítette. A sebből kiszökő vér vörös rózsává változott, amelyet György letépett, hogy azzal várja rémült kedvesét.

Ezért Sant Jordi napján -amely Barcelona igazi Valentin napja- a legendához hűen, a férfiak vörös rózsával lepik meg szívük választottját, a nők pedig ezt, egy könyvvel köszönik meg. De honnan ered a könyvajándékozás szokása a Katalán fővárosban?

1926-ben, XIII. Alfonz király, egy valenciai író tanácsára, október 7-ét (azaz Cervantes ekkor vélt születésnapját) válassza a Spanyol Könyvek Napjának. 3 év múlva, az épp Barcelonában megrendezett Nemzetközi Kiállításon kipakolt könyves standok olyan sikert aratnak, hogy innentől kezdve, ezt a napot (április 23.) külön, Katalóniai Könyvnapjaként tartják számon. A sikeren felbuzdulva, 1930-tól, a könyvárusok minden évben kivonulnak legfrissebb könyveikkel az utcákra.

Ez a nap azonban, pont egybeesik Szent György napjával, és egy 1456-tól kezdődő szokással, miszerint az asszonyok vörös rózsával áldoznak a Szent képe előtt, a róla elnevezett templomban. Különös mód ez a dátum, egybeesik a világ két fontos irodalmi személyiségének emléknapjával is, hiszen ez Shakespeare születés- és halálának napja, valamint Cervantes temetésének napja is. Hosszú évek kitartó munkája után, katalán javaslatra, végül 1995-ben az Unesco, április 23-át nevezi ki Nemzetközi Könyvnappá.

A Sant Jordi napi hagyomány -amikor az emberek szerelmüknek, és szeretteiknek rózsát és könyvet ajándékoznak-, tehát több szokás összefonódásából alakult ki, a hosszú évek alatt. Február 14-én, a Katalán fővárosban, nem láthatunk kígyózó sorokat sem a virágboltok, sem a plüssmackókat árusító boltok ajtaja előtt. Viszont április 23-án, a város utcáit és tereit könyvárusok lepik el, és a híres Rambla sétálóutca virágárus bódéai vörös rózsákkal telnek meg. Ma már, a kiontott vért szimbolizáló vörös rózsák mellé, a föld termékenységét jelképező búzakalászt is kötnek, de a csokrot összefogó Señera, azaz a katalán zászló mintájára készült díszszalag sem hiányozhat.

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!