Diego és Isabel, a spanyolok örök szerelmespárja
Teruel (Aragónia) megigéző városa négy dologról híres. Spanyolország legjelentősebb mudéjár stílusú emlékműveit felvonultató óvárosi részt, az UNESCO 1986-ban a Világörökség részévé nyilvánította.₍₁₎ Egy képzeletbeli népszerűségi listán, az Európa Unió által is elismert, eredetiség védjeggyel büszkélkedő terueli sonka, talán csak egy hajszállal előzi meg a helyi, jellegzetes zöld kerámiáit.₍₂‚₃₎ De, amiről vitathatatlanul a leghíresebb, hogy Teruel a spanyol szerelmesek városa.₍₄₎
Minden országnak megvan a saját történelmi, és/vagy irodalmi szerelmes párja, akiknek be nem teljesült szerelmük, és általában ennek egyenes vonzataként, tragédiájuk története, több száz éve tartja lázba, a szerelmes, és a magányos szíveket egyaránt. Nincs ez másképp Spanyolországban sem, ahol Diego de Marcilla és Isabel de Segura "haláli" története különösebb akadályok nélkül állja ki az idő próbáját, olyannyira, hogy minden évben, Valentín napot követően, azaz február harmadik hétvégéjén (csütörtöktől-vasárnapig) rájuk emlékezve ünnepel Teruel egész városa.
Az elfogult spanyolok szerint a világ legszebb, és legmeghatóbb szerelmes históriának lehetünk itt tanúi. 2017-ben, 20. alkalommal elevenítik meg a legenda eseményeit, de idén, a tragédia 800. évfordulóján, egy igazán különleges ünneplést terveznek. Teruel egy hamisíthatatlan középkori várossá alakul át, ahol 5000 fős "kiszolgáló" csapat fog gondoskodik arról, hogy valóban egy XIII. századbeli helyen érezzük magunkat. Az idő kerekét, középkori vásárosok, harci bemutatók, szentelt sör, fejünk felett elrepülő vadászsólymok, és egy eredeti lovagi torna (erre a belépő 9 euros) rendezésével tekerik vissza. Akik aktívan is részt szeretnének venni, azok nyugodtan felpróbálhatnak egy páncélt, vagy beleshetnek a különböző régi kézművesek életébe, kipróbálva a sarukészítés, kosárfonás, patkókészítés, kenyérsütés, vagy akár a kardélezés fortélyait is.
Előzetes becslések szerint a város fele, vagyis 17000(!) lelkes terueli lakos ölt majd magára korhű ruhát, hogy így járuljon hozzá a város egységes képéhez, és romantikus hangulatához. De azért, hogy igazán autentikus legyen a fiesta, a város utcái egy élő színházzá alakulnak át. Az egyedi díszletet biztosító gyönyörű mudéjar épületek közt, két nap alatt, közel 400 színész segítségével elevenítik meg Diego és Isabel történetét. A mondhatni friss hagyományokkal rendelkező terueli ünnep, -nemzetközi szinten is- hatalmas népszerűségre tett szert az elmúlt években, így nem csoda, hogy a Bodas de Isabel fiesta megkapta a Spanyol Nemzeti Turisztikai Érték kitüntető címét.
De most már nézzük, mi is történt itt a XIII. század elején? Diego de Marcilla és Isabel de Segura, mindketten jómódú család gyermekei voltak. A gyerekkori játszópajtások közt, ifjú korukra forró szerelem szövődött, és az egész város biztosra vette, hogy a menyegzőre is mihamarabb sor kerül. Azonban, a fiú szüleinek vagyonát -amit mezőgazdaságból szereztek-, egy sáskajárás mind elvitte. A veszteség után, Isabel szülei elutasították, hogy lányuk frigyre lépjen a már csak középosztálybelinek számító Diegóval. Az ifjú legény ebbe semmiképp nem tud belenyugodni, tehát nagy tervekkel, és mégnagyobb lelkesedéssel elindul, hogy részt vegyen az országban éppen zajló, mórok elleni csatákban. Úgy gondolta, hogy bátorságával bizonyítja szerelmét. Arra számol, hogy győzedelmes tetteivel saját rangot, földet, és vagyont fog szerezni, amelyek birtokában hősként fog visszatérni szülővárosába, így kiérdemelve újra a lány kezét.
Isabel egyebet nem tehetett, minthogy elfogadta szerelme tervét, és hűségéről biztosította őt. Legalábbis 5 kerek esztendeig. Az évek alatt viszont a fiúról semmilyen hír sem érkezik. 4 év után, Isabel, apja nyomására elfogadja egy nemesi származású férfi házassági ajánlatát, de titkon még mindig bizakodva szerelme hazatérésében, azzal a kikötéssel, hogy az „igent” csak az 5 év leteltével mondja ki. Az idő pedig vészesen telik, és hír továbbra sincs Diegóról. Majd mindenki legnagyobb meglepetésére, a fiú, egy délután, büszkén és gazdagon lovagol be Teruel városába. Azonban sajnos elkésett. Isabel ugyanaznap délelőtt már hozzáment a nemeshez. A lány menekülve hagyja ott a lakodalmi forgatagot, és bánatában szobájába menekül. Diego sem sokkal boldogabb, mégis észrevétlenül követi őt, és csupán egyetlen egy csókot követel. De szerelme, nem hallgatván szívére, és inkább friss házassági esküjéhez híven, megtagadja Diego kívánságát.
Az elutasításba, és a megaláztatásba a fiú szíve menten belehasadt, és holtan rogyik össze a lány lábai előtt. A hősszerelmes élettelen testét, Isabel családja és férje titokban a város főterére viszi, ahol csak másnap találnak rá szülei. A Segura családot kivéve, a temetésen az egész város részt vesz. Isabel lelkiismeretével küzdve, és immár szívére hallgatva elszökik otthonából, és álruhában a templomba siet. Mikor az utolsó gyászoló is távozik, a lány átöleli a koporsójában nyugvó Diegót, és amit életében megtagadott tőle, azt holtában adja oda. A szenvedélyes csókkal, Isabel lelke is követi szerelmét. A két fiatalt ezután együtt temették el, így mégis beteljesült vágyuk, hogy örökre egymásé legyenek.
Ma az Iglesia de San Pedro őrzi a híres terueli szerelmesek sírját. A templom évszázadok óta a szerelmesek zarándokhelye, és sok spanyol álma, hogy ebben a kápolnában köthess házasságot.
Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!
Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!
