Január utolsó hétvégéjét követő hétfőn és kedden Navarrában is megkezdődik a karneváli szezon, jelmezbe öltözött csoportok tagjai és segítőik már az év eleje óta készülnek erre a két napra. Zanpantzar ünnepének Ituren és Zubieta (Navarra), Spanyolország két kis északi falva ad otthont. A hagyomány pontos eredete ugyan nem ismert, viszont Zanpantzar jelmezes figurái nemcsak Navarrában, hanem Baszkföld több részén is feltűnik, és csakúgy mint számos más Európai országban, kolompjaik zajával „ébresztik" fel a természetet, és űzik el a tél rossz szellemeit. Fontos megjegyezni, hogy Zanpantzar, a két régió karneváli szereplőinek (kasztíliai) spanyol gyűjtőneve.

Ebben a két faluban azonban, mindenki baszk nevén, azaz Joaldunként (tsz.: Joaldunak) ismeri a nagy bundát viselő karneváli alakokat. Nevük a joaleak baszk szóból ered, ami kolompot jelent. Joaldunak pedig, szabad fordításban valahogy így hangzik: „azok akik a kolompokat viszik”. Ezután, azt hiszem nem lesz meglepő, hogy a fiesta alatt a falusiak és az idelátogatók szemei, és fülei a hatalmas vas kolompokra szegeződnek, amelyeket a beöltözött férfiak derekukon viselnek.

A Spanyol Polgárháború (1936-1939) előtti időkből csekély emlék maradt fenn Joaldunak ünnepéről. A háború vége után, Franco az egész országban betiltja a Karneválokat, ennek ellenére azonban minden évben, titokban mégis megtartják. Ezekben az években még csak Ituren lakói öltöznek be, akiket miután többször feljelentenek, kénytelenek a hatóságokkal „üzletet kötni”, hogy megpróbálják a tradíciót életbe tartani. A szomszédos Zubietában az '50-es évek elején jelennek meg az első Joaldunak, miután a falu kovácsmesterei elkészítik a ma már jól ismert kolompok kisebb, 6-8 literes változatát. Azonban a háború utáni években, az élet drága, a költséges kolompra alig 10 embernek telik a két faluban.

Ennek következményeképp az ünnep majdnem elvész, de hasonlóan egy másik észak-spanyol karneválhoz, a Silio-i Medvevadászathoz, itt is a falu fiataljainak sikerül végül a tradíciót megmenteni. A '60-as években, mindkét faluból sok fiatal indul idénymunkára Franciaországba, a jól fizetett favágási szezonra. Az ott megkeresett pénzből, az eddigieknél még nagyobb, 10-12 literes kolompokkal térnek haza a karneváli időszakra. A sajtó felkapja a sztorit, és az idáig ismeretlen fiestára, rövidesen, minden évben egyre több turista érkezik.

A két falu ma sem nagyobb, mint a '60 években volt, mindössze 800 főt számolnak és csupán 3,5 kilométerre fekszenek egymástól. 2016-ban már 70 Joaldunak jelenik meg, akik hétfőn Iturenből, kedden pedig Zubietából indulnak át egymáshoz a szomszédba. Jelmezük marhabőr bocskor, csipkés alj, birka bunda, színes kendők, szalaggal és kakastollal díszített hegyes kalpag (Ttuntturo), egy lószőrrel díszített szenteltvízhintő és természetesen a két hatalmas kolomp. Ezeket nagy gonddal rögzítik a Joaldunak derekaihoz, akik végig teljes összhangban próbálnak mozogni, mivel a felvonulás alatt az összes kolompnak egyszerre, egy ütemre kell megszólalnia.

Az idelátogatóknak azonban vigyázniuk kell, mivel Joaldun a szenteltvízhintővel ugyan a rossz szellemeket, de liszttel és fűrészporral pedig a turistákat próbálja meg „elijeszteni”!

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

A Spanyolban Otthon mostani bejegyzése egy olyan fiesta helyszínére látogat el, amely a megszokottakhoz képest, nem mondhatja el magáról, hogy több száz éves hagyománnyal rendelkezik. A mindössze 300 lakosú Santo Domingo de Silos (Burgos), 1999-ben rendezi meg először a Fiesta de los Jefes, vagyis a Főtisztek ünnepét, amely egy történelmi eseményt elevenít fel.

A fiesta alapja az a régmúlt esemény, amikor az Ibériai-félszigeten délről felfelé kígyózó muzulmán invázió elérte a falu határát. Az emberek, a nagy túlerőt látván sem hátráltak meg, hanem egy fondorlatos tervet szőttek. A férfiak, a falu több részén máglyákat raktak, hogy az égő tüzek lángja, és füstje már messziről látszódjanak. Sőt, a falu szélén lévő házakból és épületekből is felgyújtottak néhányat, hogy a közeledő ellenséget ezzel mind jobban megtévesszék. Az asszonyok sikoltoztak, mint akiket épp a tűz emészti fel. A gyerekek pedig, kolompokat kongattak, így szimulálva a tűztől félelmükben elmenekülő állatok robaját. Az ostromló had katonái elképedtek amikor a kaotikus állapotban lévő falu határához értek, az így már haszontalannak vélt területet elkerülték, és más felé vették az irányt, örökre elfelejtve a „porig égett falut".

A fiestát minden év január utolsó hétvégéjén rendezik meg. Viszont az első esemény a Január 6-án (a Háromkirályok napján) lévő sorsolás, amikor kihúzzák, a kapitányi, a zászlóvivői és a fegyverneki tisztségeket betöltő (csak nős) férfiak nevét. Január utolsó szombatján, a falu beöltözött népe otthonuknál felkeresik ezeket a „Főtiszteket”, majd a dobszót követve, mindannyian a gyönyörű kolostor (Monasterio) elé vonulnak. Azonban a fiesta legnagyobb eseményére a „Las Crestas”-ra délután kerül sor. A falu lovasainak próbatételét az idelátogatók sokszor borzadva nézik. Las Crestas , azaz a kakastaréjok megszerzése minden lovas vágya. A falu egyik utcája felett, egy kötélre felkötött, fejjel lefelé lógó kakas alatt elvágtázók sorban próbálkoznak a taréj elérésével. Viszont a cél, nem csak ennek megérintése, hanem maga a taréj letépése. Ez nem egy könnyű feladat, a lovasok sokszor mellé nyúlnak, és olykor a szegény kakas nyakát teljesen szétcibálják. Gondolom, annak tudatában, hogy egy döglött kakast kötnek ki, sokaknak ettől még nem lesz szimpatikusabb az esemény. Ennél egy kicsit barátságosabb az, amikor a kakas után, egy-egy lógó kolbászért, és hurkáért vitézkednek ugyanígy.

Később egy lovas vágtát rendeznek az utcákon, majd ezt követi a falu megmenekülésére emlékező tűzgyújtás, amikor ismét több máglya lobban lángra, és a gyerekek kolompjaitól lesz zajos ez az észak-spanyol kis település. Vasárnap, a spanyol szokásokhoz híven miséket és szent körmeneteket rendeznek, délután pedig különleges édességeket, és muskotály bort kínálnak az ideátogatóknak.

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

A mai nap színhelye Mazuecos (Guadalajara), ahol a La Soldadesca fiesta (jan.24-25.) keretében ünneplik a 300 fős falu valaha volt legnagyobb hősét. A legenda szerint ugyanis történt, hogy Mazuecos egy rettenthetetlen fia, részt vett a Lepantói csatában (1571). A hajót, amelyiken szolgált, az ellenséges hajók ágyútűzre fogták, és egy ágyúgolyó ütötte lyukat, a katona saját karjával dugaszolt be. Hősiességének ára viszont az lett, hogy karját tőből amputálni kellett, ami ebben a korban alig volt veszélyesebb akció, mint a hajó oldalán lévő lyuk eltömítése a bezúduló tengervíz ellen.

A bátor katona ezek után visszatért szülőfalujába, ahol sorsát rábízta a falu védőszentjére, Virgen de la Pazra. A szent segítségével, sebe gond nélkül begyógyult és hamarosan teljesen fel is épült. Hálája jeléül, pár katonatársával együtt díszegyenruhát öltött, és egy rögtönzött szent körmenettel adóztak a segítő Virgen előtt.

A lassan 450. évfordulóhoz érő La Soldadesca ünnepén, követve a hagyományt, a Virgen szobra katonai őrizet kíséretében járja végig a falu utcáit. A zászlóvivő, a kapitány, az őrmester és a katonák korhű, XVI. századbeli piros-sárga Flandriai díszegyenruhába öltöznek. Az ünnep másik főszereplője, a Guadalajara tartomány téli fiestáinak meghatározó figurája, a Botarga. A tarkabarka vagy bohócruhát viselő személy, sehol nem léphet be a templomba és általában váratlanul bukkan fel az események alatt. Mazuecosi krónikák nem jegyzik, hogy ez a figura mióta vesz részt a helyi ünnepen. Szerepe, hogy egy botra erősített, fűrészporral kitömött labdával (régen levegővel felfújt disznó húgyhújagjával) fenyegesse a szentet őrző katonákat, és persze olykor-olykor a gyerekeket is jól megkergesse.

Január 24-én, fél órával éjfél előtt, tűzijátékkal kezdik az éjszakai programokat, amelyből nem hiányozhat a szent mise és egy rövid körmenet, de még egy oltárkép égetés sem. Majd éjféltől néptáncokkal pezsdítik fel az ünnepet. Pénteken pedig a katonákkal indul újabb körmenetre a város patrónusa, akinek szent képét annyiszor kell körbevinni a templom körül, ahányat hullámzik a zászlós lengette háromszínű lobogó.

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

Ezzel a bejegyzéssel régóta készülök... máskor és máshol már többször nekifutottam, de valahogy sosem íródott meg. Pedig a téma, az egyik legjobb fesztivál, amin Spanyolországban részt vettem, még ha nem is éppen final feliz (happy end) lett a vége.

Ahogy Iratxe, spanyol barátnőm összefoglalta: „nekünk spanyoloknak nem sok minden kell, kaja, pia, meg zene, és ha ez ingyen van, az a legjobb”. Mikor visszakérdeztem, hogy ezt ugye csak az andalúzokra érti, mosolyogva felelte, hogy akkor azt is hozzá tette volna, hogy mindezt persze a tengerparton. Hát ezzel, aznapra meg is vitattuk az élet fontos dolgait.

Történt ez, 7 vagy 8 éve. Épp Sevillában éltem, és lakótársam Iratxe szólt, hogy a hétvégén nagy buli lesz Cádizba, menjünk le. Mint utóbb kiderült, gyakorlatilag egy gasztro fesztiválra invitált, ami egyben a híres cádizi téli Karnevál főpróbája is. „Erizá y Ostioná”, vagyis a Tengeri sün és Osztriga fesztivál, az év első nagy össznépi megmozdulása Andalúziában, amire több ezren érkeznek. A spanyoloknak úgy általában sem kell valami nagy indok egy fergeteges fieszta szervezéséhez, és ezúttal itt, az alkalom az, hogy két városi Peña tengeri sünnel, osztrigával, és persze sörrel vendégeli meg az embereket. Peña, amely baráti kört (asztaltársaság) jelent, a spanyol társadalmi élet fontos eleme, lehet szó flamencóról, karneválról vagy épp fociról, a lényeg, hogy a helyi kultúra ápolását szolgálja. A kis közösségek általában zárt körűek. Az összejöveteleik helyét szintén Peñáknak nevezik, amiknek 99%-ban egy tapas bár ad otthont.

A híres La Viña karneváli városnegyed, La Palma utcájában székelő Peña Erizo az, amely 1980-ban először, a karneváli előadásuk főpróbájára látogatókat tengeri sünre vendégeli meg. Idén (jan.22.), miközben a kihelyezett standon 650 kiló tengeri sün várta sorsát, az embereket szokás szerint az utcán előadott coplával (nép vagy műdal) szórakoztatták. Ezzel egy időben, a San Antón téren, a Peña El Molino 31. alkalommal várta vendégeit. Ők 500 kiló osztrigával, 250 kiló sült paprikával, 50 hordó sörrel és 360 üveg manzanilla borral készültek. Ezen a téren állítják fel a színpadot is, ahol tréfás dalokat előadó chirigota társaságok lépnek fel. A dalok szövege roppant cinikus hangvételű, az elmúlt év politikai, közéleti, városi -botrányait- dolgozzák fel. Pár éve, a Peña La Perla de Cádiz flamenco klub, ingyenes kékkagylóval (mejillones) szállt be a buliba.

San Antón tér

Chirigota előadás a karneváli városnegyedben

Cádiz városát szinte teljes egészében körbefogja a tenger, így az emberek egyik legfontosabb megélhetési forrása a horgászat. A friss hal, és a tenger gyümölcsei sosem hiányoznak az asztalról. Nem csak itt, hanem a környék kis falvaiban is mindenhol remek tengeri ételeket lehet kapni, nem beszélve arról, hogy szerintem itt találhatóak az ország legszebb strandjai is. Ha tengeri kajáról van szó, aláhúznám Rota, Puerto de Santa María, és Sanlúcar városát, ez utóbbinak fantasztikus halpiaca is van. Érdemes tudni, hogy januártól márciusig van az osztriga és a tengeri sün főszezonja. Ezekben a hónapokban, akárhol is látjuk ezeket az étlapon, nyugodtan meg lehet kóstolni.

Cádiz, Európa talán legrégibb városa

A katalánoknál is rendkívül népszerű a tengeri sün, viszont ők egy kicsit tovább gondolva, leginkább töltve készítik el. Az andalúzoknak erre „nincs idejük” és ők egész egyszerűen nyersen eszik meg. Különösebb konyhai előkészületeket sem alkalmaznak, a tüskék maradnak ott, ahová a természet megálmodta őket, és miután egy kés segítségével ketté nyitják, evés közben fokozottan vigyázni kell a tüskékre. Csak a belső piros „húsa”, a kocsonyás állagú ivarmirigye fogyasztható. Íze nagyon markáns és intenzív, szerintem ha valamivel, akkor ezzel definiálható a tenger íze. A tengeri sünt, már az ógörögök is bőségesen fogyasztották előételként, erre Arisztotelész feljegyzéseiben találtak rá. A rómaik már ecettel, petrezselyemmel és mentával ízesítik.

Langusta tartárral visszatöltött tengeri sün

A cádizi öbölben a Crassostrea-félék családjába tartozó osztrigák találhatóak meg a legnagyobb számban. Ezek az osztrigák gyengébb minőségűek a nívós éttermek által kedvelt Ostrea-féléknél, mivel kevésbé érzékenyek a tenger sótartalmára és a víz hőmérséklet ingadozására. Felnyitásához egy speciális osztrigabontó kést használnak, amivel a kagyló hegyesebb végénél a hermetikusan záródó mészburokba szúrnak, majd óvatosan körbe elvágják az összetartó izmokat. A kagylóhéjban lévő osztriga húst jégágyon tálalják, hogy tovább megőrizze frissességét, hiszen köztudott, hogy állottan komoly mérgezéshez vezethet. Általában citrom vagy zöld lime levét csepegtetnek rá, majd húsát a héjában lévő lével együtt, óvatosan kiszürcsölik. Az első tenyésztők az ógörögök halászok voltak, akik rájöttek, hogy a szabadon úszó osztrigalárvák könnyen megtelepszenek a széttört agyagedények tengerben úszó cserépdarabjain, és azokon ízletes osztrigává fejlődnek. Az I. századból fennmaradt híres ókori szakácskönyvben, Apicius, a Római Birodalom krónikása, osztriga receptekről, és hozzáillő mártásokról ír, sőt figyelmeztet romlékonyságára is. A friss osztriga olykor messziről került a rómaiak asztalára. Rabszolgák gyűjtötték Bretagne és Anglia partjainál, majd hóba ágyazva szállították az Alpokon keresztül Rómába.

Az „Erizá y Ostioná” fesztiválon olyan sok ember vesz részt, hogy lehetetlen, hogy mindenkinek jusson az ingyen kóstolóból. Ezért az élelmes halászok, aznapi zsákmányukat egy műanyag vödörből, vagy felállított kis kemping asztalokon lévő ládákból árulják az utcák járókelőinek. Iratxe barátaival, mi is ezeknél az árusoknál ettünk, mivel csak 1 euróba került 5 osztriga vagy tengeri sün, és a több méter hosszú sorba semmi kedvünk sem volt órákra beállni a kis adag kóstolóért. Nemcsak a Peñák előtt nem lehet egy gombostűt sem leejteni, de a város összes tapas bárja is tömve van, viszont cserébe, ami csak létezik egy tenger-gyümölcseit felvonultató palettán, az mind kapható, és ami a legfontosabb, megfizethető áron. Mi végül több cucuruchonyi (papírtölcsér) sült halat és rákot vettünk, amivel levonultunk a tengerpartra.

Vasárnap lévén, annak tudatában, hogy másnap munkanap, barátnőmmel visszaindultunk Sevillába. Igencsak estébe nyúlt már a nappal, és nemcsak az embereken volt látható, hanem a város utcáin is érezhető volt a fiesta előrehaladta. Az előző este esett száradó eső, és a párás tengeri levegőbe keveredő alkohol, pisi és marihuana szagfelhőbe burkolózó, hatalmas embertömegen kellett átpaszíroznunk magunkat a vasútállomás felé. Persze se perc alatt elfogott a rosszullét, de ekkor még nem sejtettem, hogy a gyomrom nem a bűzös tömeget nem bírja, hanem életem egyik legizgalmasabb ételmérgezésével állok szemben. Az albiba érve, fáradtságra hivatkozva egyből a szobámba vonultam. Az este további része, mit ne mondjak elég mozgalmas volt, de részletekbe nem mennék bele.

Iratxe és én, látogatóban a Jerezi boroknál

Lakótársam, Iratxe, aki ebből az egészből semmit sem érzékelt, másnap este aggódva hívott fel, mert ugyan megszokott volt, hogy túlóra miatt későn érek haza, de ezt már ő is sokalta. Ő a nappaliba, én a szobámba. Telefonba közöltem vele, hogy az ágyamban fekszek, miután a magas láztól hajnalban beájulva, csak most, az ő hívására ébredtem fel. Munkámból adódóan napközben többen is hívtak a cégtől, akikkel -mint utólag kiderült- állítólag nem valami tartalmas beszélgetést is folytattam, viszont én ebből semmire sem emlékszem. Iratxe egyből hívta a barátait, akiknek kutya bajuk sem volt, csupán fiúja José mondta azt, mintha ő is rosszul lett volna, de szerintem ezt csupán együttérzésből tette. Persze egyből a szegény osztrigákat és tengeri sünöket kiáltottuk ki bűnbaknak. Sosem fog biztosra kiderülni, hogy mi lehetett a ludas, de egy hét múlva a gyanúm az „pescado en adobo"ra terelődött. Ez az étel a mór gasztronómia öröksége, a kicsire vágott haldarabokat marokkói fűszerezésű citromlébenben pácolják, majd lisztbe forgatva, hirtelen bő olajban sütik ki. Az adobo az ominózus eset előtt az egyik kedvenc kajám volt, de egy hét múlva, mikor egy tapas bárba ezt kértem, az illatától is gombóccá szűkült gyomorral álltam tótágast, miközben gondolataimban újra, és újraéltem a fürdőszobai after party eseményeit. Az adobót azóta sem bírom megenni. Az erős fűszerezésű páclé képes elfedni a romlott hal  vagy rák szagát és ízét, most már tudom okosan.

A fiesta időpontja nem fix, a Karneválhoz igazodva január valamelyik utolsó vasárnapján tartják. A fentiek ellenére, mégis mindenkinek ajánlom, hogyha Andalúziában jár januárban, semmiféleképp ne hagyja ki ezt a gasztro fesztivált, és ha túléli akkor kérem jelezze nekem! :)

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

Extremadura, Spanyolország méltánytalanul alig ismert régiója, amerre sajnos csak nagyon kevesen látogatnak el, pedig számos Unesco Világörökségi helyszínnel büszkélkedik, a természet kedvelőinek ideális túralehetőségeket tartogat, és nem utolsó sorban, kulturális öröksége is rendkívül gazdag. A régi Spanyolország hangulata, és a városok régi negyedeinek lassú, nyugodt életének romantikája ragadja magával az ideutazót. A portugál határ melletti tartományok apró falvaiban, a téli időszakban több, régmúltra visszanyúló hagyományt ápolnak. Erre volt példa, a pár nappal ezelőtti Jarramplas (Piornal) ünnepe is.

Piornal városától csupán 100 km-re található a fele akkora, mindössze 800 főt számláló Acehúche falucska, ahol január 20-án Szent Sebestyén előtt hódolnak. A vallási ünnepet itt is összekötik egy népi hagyománnyal, a Télisten halálával, és az új élet születésével, amely már a Karneváli ünnepek kezdetét jelzi. A fiesta természetesen több napos (jan.19-21). A 0. napon az ünnep „ceremóniamestere” (mayordomo), családja kíséretében rozmaringot gyűjt. Ebből a népi öltözetet viselő lányok (regaoras) csokrokat kötnek, amivel a körmenetet érintő utcákat és a templomot díszítik. Majd Szent Sebestyén napján, reggel 6-kor a falu dobosai (tamborilero) felverik a falu népét, hogy egy közös nagy reggelivel kezdetét vegye Carantoñas fiestája.

A tradíciónak, hála a falu fiataljainak, sikerült fennmaradnia ebben a pár száz fős faluban. Olyannyira sok a lelkes jelentkező Carantoñas megszemélyesítésére, hogy pár éve a korhatárt 16 évnél meg kellett húzni. Pedig a jelmez nem a szépségéről híres. A közel 14 kilós jelmez kecske és bárány bőrből készül. A beöltözött 40-50 férfi arcát szintén bőrből készült véres maszk takarja, amire állati fogakat, szarvakat és száraz piros paprikát tűznek. (A falu Cáceres tartományban fekszik, amely az ország leghíresebb fűszerpaprika termelő vidéke.)

A vértanúként tisztelt Szent Sebestyén, akit hite miatt ítéltek halálra a keresztényüldözés korában, a beteg állatok és emberek védőszentje (csakúgy, mint Remete Szent Antal jan.17.). Sebestyént, aki egyébként császári tiszt volt, egy kies erdőben fához kötözik, majd parancsra, katonatársai hegyes nyílvesszői döfik át testét. A halottnak vélt testet az erdőben hagyják, de egy római özvegyasszony felfedezi, és segít a sebesült férfin. Az acehúchei Carantoñasok azokat a vadállatokat jelképezik, amelyek a kikötött és vérző Sebestyént nem támadták meg, hanem épp ellenkezőleg, védelmezték őt, amíg Iréne asszony rá nem talált.

Nem ritka Spanyolországban, hogy a misére, különböző „világi” figurák is bemehetnek a temploma, sőt sokszor ők kísérik be az egyházi személyeket, néha még táncos előadást is tarthatnak benn a szent szobra előtt. Itt azonban a „fenevadakat” nem engedik be a szent misére, ezért ők előbb a mayordomo házánál, majd a templom bejáratánál várják a szent megjelenését és a körmenet kezdetét. A menet alatt „vérengző” táncukkal jelképesen ismét oltalmuk alá veszik Szent Sebestyént. A fiesta végét a „vaca-tora” megjelenése jelzi, aki végül elriasztja a fenevadakat Acehúche falujából.

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

Szent Sebestyén napján (január 20.) nem is lehetne másképp, minthogy az azonos nevű spanyol város, San Sebastián (Donostia - a város baszk neve) ünnepeljen. A francia határtól mindössze 20 kilométerre, a gyönyörű Vizcaya öböl partján fekvő város, az ország legelegánsabb üdülője, ami nem nélkülöz semmilyen luxust sem. A város nem csak szépségéről, hanem a milliónyi kulturális eseményeiről is híres, na és persze a fantasztikus konyhájáról, amely világszinten elismert és ami sok híres séfet inspirál már évek óta.

A város védőszentje tiszteletére rendezett Tamborrada, január 19-én, pontban éjfélkor kezdődik. Az ünnep eredetét keresőknek egészen 1597-ig kell visszamenniük, ami előtt még nem létezett San Sebastián nevű város. Ebben az évben pestis ütötte fel a fejét az itt lévő kis településen, és az emberek a közeli San Sebastián templomhoz zarándokoltak, hogy a szenthez könyörögjenek a járvány megszűnéséért. Imájuk meghallgattatott, hálából városukat a szentről nevezték el és innentől kezdve minden évben körmenet rendeztek Szent Sebestyén tiszteletére. Ezzel ki is pipálták a minden spanyol városnak kötelező vallásos ünnepet. Itt azonban az időben egy kicsit ugrani kell.

A Napóleon elleni (Félszigeti vagy Függetlenségi háború, 1808-1814) háborúk idején San Sebastián egy katonai táborhely volt, és a város főterén minden hajnalban alakulati mustrát tartottak. Az ország északi tartományaiban, már ebben a korban is nagy hagyományai voltak a közkedvelt Karneváloknak, így elkerülhetetlen volt, hogy a katonai felvonulásokat előbb-utóbb ne figurázzák ki, és a cinikus hangvételű előadásoknak ne találjanak helyet valamilyen formában a téli ünnepek alatt. A karneváli időszak előszeleként, az emberek, a január 20-i szent körmenetre is egyszerűbb jelmezekbe bújtak. Majd először 1836-ban, megjelenik a katonai öltözet, amely jelmez a Függetlenségi háborúban részt vevő Gipuzkoai zászlóaljak egyenruháira emlékeztetnek. A vallási ünnep szép lassan egy karneváli eseménnyé alakul át, a karneváli hangulatról pedig a katonák dobütemei gondoskodik.

1871-ben, az első szervezett keretek között működő dobos csapat, útjára indítja a ma Tamborrada néven ismert ünnepet. A fiesta múltja azonban nem volt zökkenőmentes, az eltelt évtizedek alatt sok próbatételt kellett kiállnia. A Vizcayai-öbölben nem ritkák a nagy viharok, és az új cipőben járó Tamborradát az időjárás szeszélye szerint igazítják, figyelmen kívül hagyva a város védőszentjének napját, ami persze a város lakóinak nemtetszését vívja ki, a felvonulás többször el is marad. Ezt tetőzte, hogy 1903-ban X. Piusz Pápa betiltja az ünnepet, amit csak jóval a pápa halála után sikerül újjászervezni.

1924-ben, a Gaztelubide egyesületnek köszönhetően a Tamborrada új lehetőséget kap. A szervező egyesület szemlélete szerint a Tamborrada kezd külön válni a Karneváli fiestáktól, szépen lassan eltűnnek a karneválokra jellemző túlkapások és a maskarás figurák is a résztvevők soraiból. Mondhatni ez a szerencséjük, hiszen Franco diktatúrája alatt (1937-1976) betiltják az összes spanyol Karnevált. A tilalom alól San Sebastiánban könnyen ki tudnak bújni, a Tamborrada már egy önálló lábakon álló, katonai-zenés parádé. A régióban ezzel közel 40 évre szinte "egyedül” maradnak a nagy tradíciójú ünnepek megrendezésében. Ugyan több karnevált a tilalom ellenére titokban megtartottak, de a spanyol nép nyilvános „cirkusz” nélkül nem maradhat. Így a San Sebastiáni felvonulásra egyre több szervezett zenész „alakulat” jelentkezik, akik mind más uniformisban jelennek meg.

Tehát a város ma ünnepel és persze nem is akárhogy. Az előzetes regisztrációk szerint, a Tamborradán 2017-ben, 140 dobos csapat vesz részt, összesen kicsit több mint 17300 fővel. Az alakulatokat 20-50 pergődobos, 50-100 hordódobos (szakácsjelmezben), zászlóvivők, valamint népes rezesbanda alkotja. A nap során megállás nélkül tart a csapatok felvonulása, miközben megállás nélkül zenélnek és dobolnak.

A fiesta január 19-én pontban éjfélkor kezdődik. San Sebastián főterén (Plaza de la Constutición) a Gaztelubide egyesület joga és tisztelete, hogy teljes létszámban felálljon és karmesterük intésére kezdetét vegye a 24 órás non-stop dobfesztivál. Szintén ekkor kerül sor a zászlófelvonásra is. A főtéren helyet kapnak még a többi dobos csapat hivatalos képviselői is, akikkel együtt, éjfélkor elkezdik Sarriegui dallamait játszani. Raimundo Sarriegui Echeberría, 1838. március 15. született, a kor neves baszk zeneszerzője. Egy katonazenekar karmestereként, csupán 22 évesen megkomponálja a Marcha de San Sebastian-t, amely a város himnusza lesz. Sarriegui nevéhez számos mű kötődik, és természetesen a csapatok ezeket játsszák egész nap.

Nekünk magyaroknak érdekessége a mai napnak, hogy Sarriegui egyik műve a „Comparsa de los Caldereros de la Hungría”. Az öböl és térsége, már a XIX. század előtt is fontos megállóhely volt a nomád, vándorló törzsek útvonalán. Sarriegui művét a réz edényeket javító vándor magyaroknak címzi. A dallam a mai nap is többször felcsendül, viszont a magyar edényjavítóknak külön ünnepe is van San Sebastián városában... de ez már egy másik történet... (februárban meglepetés riporttal beszámolok erről is!)

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

Ha azt írom, hogy Spanyolországban van egy olyan ünnep, amikor több ezer ember paradicsommal dobálózik, valószínűleg senki sem lepődik meg. Lassan nincs olyan, aki ne hallott volna még a híres La Tomatina paradicsomfesztiválról. De van egy jó hírem azoknak, akik egyszer szeretnének valami hasonlóban részt venni, de kerülni szeretnék a nagy turistatömeget... van zöldség a paradicsomon túl is! (főleg, hogy a paradicsom igazából egy gyümölcs, na de ne kalandozzunk el, mert nem ez a lényeg...)

A mindössze 1600 főt számláló Piornalban (Plasencia), minden év január 19-20. közt tartják a Nemzeti Turisztikai Érték címmel is büszkélkedő Jarramplas ünnepét. A fesztivál névadó figuráját, két nap alatt, összesen 20000 kiló fehér(tarló)répával dobálja meg, a falu „dühös” népe. A hagyomány pontos eredete mindmáig ismeretlen. Egyesek szerint, Jarramplas egy keresztény harcos lehetett a mór megszállás idején, akinek egyszer volt mersze megpihenni a csatározások során. Ezzel a húzással pedig, örökre elnyerte a nép megvetését és haragját. Vannak azonban akik úgy tartják, hogy egy mártír volt, akit zsidók gyilkoltak meg a kereszténység megtagadása miatt.

Abban viszont mindenki egyetért, hogy a figura, a gonosz és a rossz megtestesítője, akit minden áron alaposan meg kell büntetni. Ehhez pedig jobb módszert keresve sem lehetne találni, minthogy több ezer, ökölnyi nagyságú fehérrépát zúdítson rá a falu népe.

Tarlórépa dobálásra többször is sor kerül. Csak egyetlen egy szabály van, miszerint csakis addig szabad Jarramplast büntetni, ameddig az a rajta lógó kis dobját pergeti. Ez azért fontos, mert a „dühös népnek”, esze ágában sincs szimulálni, és valóban teljes erővel vágják Jarramplashoz a hatalmas répákat. A dobpergés csitulása, a jelmez alatti egyszerű halandó fáradását jelzi, akinek pihenésre van szüksége. Ez érthető is, hiszen az 50-60 kilós jelmezben nem lehet valami kellemes egyszerre táncolni, ugrálni és dobolni, miközben minden felől tarlórépát vágnak az emberhez.

Mindez senkit nem rettent el attól, hogy ne a saját nevét szeretné hallani azon a sajtótájékoztatón, amikor egy nagy ceremónia keretében, hivatalosan is bejelentik azt a két nevet, akik idén ismét életre keltik Jarramplast. Ennél nagyobb büszkeség egy piornali férfi számára sincs. Az ide év "nyertesei" 15 éve vártak erre a nagy napra, ami szinte semmiségnek tűnik, ha figyelemebe vesszük, hogy a most jelentkezőknek állítólag már 31 éves a várólista.

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a SPOTT Facebook oldalára!

Spanyolországi túrákért pedig nézz körül a Spanyolban Otthon weblapján!

Amint a tegnapi bejegyzésben szó esett, Spanyolország számos településén, ezen a héten ismét több napos fiesta sorozatot tartanak, San Antonio Abad (Remete Szent Antal) tiszteletére.

Amiről viszont nem esett bővebben szó, de nem árt tudni a mai nap eseményeinek megértéséhez, az az, hogy Remete Szent Antal nem más, mint a háziállatok védőszentje. Ezenkívül, a betegek és a céhmesterek patrónusának is tartják. Miután vagyonát szétosztotta a szegények közt, visszavonult az emberek elől, és hosszú időn át teljes remeteségben élt. 20 évet töltött elmélkedéssel a líbiai sivatagban, mialatt magányában többször megkísértette őt a sátán, amit szigorú vezeklésekkel sikerült mindig elhárítania. Az ördög feletti győzelmei és csodái miatt a középkor egyik legnépszerűbb szentje lett.

Szent Antal megkísértése - Max Ernst

Az ördögök a fiesta első napján jutottak szerephez. Valamint a tegnap esti máglyák tüzében és füstjében jelképesen megtisztult minden állat, és beteg is. Ma pedig, nézzük az ünnep vallásosabb oldalát. Legyünk bármely spanyol városban is, ahol található olyan templom amely Remete Szent Antal nevét viseli, biztosak lehetünk abban, hogy egy „állati” szertartásban lesz részünk. Már a szent mise celebrálása alatt is sok érdekes arcot lehet felfedezni a gyülekezetben, akik végül gazdáikkal együtt állnak sorba a templomi áldásért.

Madrid

Aki január 17-én Madridban a Hortaleza utca felé sétál, ne felejtse el magával vinni házi kedvencét, akármilyen példányról is legyen szó. A városnegyedben lévő San Antón parókián ma többször tartanak misét Remete Szent Antal tiszteletére, ami után, a parókia ajtajában kis kedvenceinket is megáldják. Az már csak természetes, hogy a misén az állatok is részt vesznek, ma sem rájuk, sem gazdáikra nem néz senki ferde szemmel.

A délelőtti és a délutáni misézések között, egyszer csak elkezdődik a Szent Antal felvonulás is, amely most kivételesen nem egy szent körmenetet jelent, hanem a város hivatalos szervei és állatvédő egyesületeinek dolgozói vonulnak fel állatkáik kíséretében. Azt szerintem felesleges is említeni, hogy a menethez bárki csatlakozhat kis vagy épp nagyobb kedvencével.

Barcelona

Barcelonában, Remete Szent Antal napjához közel eső hétvégén rendezik meg az ún. Tres Tombs ünnepet. A tombs katalán szó, jelentése fordulat. Sok évvel ezelőtt, a hagyomány szerint 3 kört (fordulatot) tettek egy égő máglya körül. Manapság, a San Antonio nevű templom körül teszik meg ugyanezt, ami után itt is sor kerül az állatok megáldására, illetve az ország legdíszesebb felvonulására.

Trigueros (Huelva)

Végül pedig látogassunk el délre, egy andalúziai kis városkába, ahol valóban egy sajátságos módot találtak a Szent iránti tiszteletük kifejezésére. Triguerosban, Remete Szent Antal szobrával az ország egyik leglassabb körmentét futják. Több mint 35 óra szükséges, hogy bejárják a falu összes utcáját, terét és szegletét. Ettől még nem nagyon lehetne különlegesnek nevezni az eseményt, viszont az, hogy a körmenet alatt a házak teraszairól és tetőiről bőséges kenyérzáport ontanak a menetelőkre és a Szentre, az már országosan is egyedülálló. Az itteni emberek, ezzel szolidaritásukat mutatják ki a Remete felé, aki egykor mindenéről lemondott és vagyonát a szegényeknek adta. Kenyéren kívül azonban mindenféle ennivaló és csemege is repül, akár fagyasztott tőkehalat, szál kolbászt vagy egész sonkát is elkaphat az, aki elég szemfüles.

Az egyik tegnapi helyszínhez hasonlóan itt is tombolajegyek árulásával próbálják az ünnep költségeit finanszírozni. Miközben a sorsjegyeket árulják, addig a nyeremények az utcákon bóklászolnak. Triguerasban aki a napokban megkísérti Fortunát az a 3 malacka egyikének boldog tulajdonosa lehet.

Archív felvétel a 80-as évekből - Trigueros

Tetszik a blog? Értékes tartalmat találtál? Szeretnél még többet megtudni Spanyolországról? Hívj meg egy kávéra, hogy tovább pörögjek a spanyolos témákra, és megosszam Veled :)

          500 forint

           1,50 euro

Még több spanyolos témáért, történetért és érdekességért látogass el a  Facebook oldalamra!

Spanyolországi utazásért, túrákért, és városlátogatásokért pedig nézz körül a

Spanyolban Otthon weblapján!